SZDSZ-MSZP frakció alakult a Józsefvárosban

Az MSZP és az SZDSZ közös ellenzéki frakcióban dolgozik majd a Józsefvárosban, miután kilépések miatt megszűnt a VIII. kerületi képviselő-testület szocialista frakciója.

Némi vita után elnapolta a döntést a VIII. kerületi önkormányzat Fidesz-KDNP többségű képviselő-testülete csütörtökön a megszűnt szocialista frakció néhány képviselőjének azon egyéni beadványáról, hogy öt helyett három ember is alakíthasson képviselőcsoportot.

Molnár György, az MSZP kerületi elnöke közölte, hogy részletesen csak pénteken, a helyi párttaggyűlést követően kíván nyilatkozni ez ügyben. A fideszes alpolgármester elmondta, nem támogatják a szocialista politikusok indítványát, mivel nem világos számukra, hogy milyen politikai támogatottság van a kérés mögött. Az ügy hátterében a szocialisták belső vitája, a volt frakció és a párt helyi elnöksége közti nézetkülönbség áll.

Az alpolgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy a frakcióalakításhoz szükséges öt fős létszámot még az előző ciklusban, az akkor többségben lévő MSZP-SZDSZ építette be a helyi szervezeti szabályzatba a Fidesz elleni védekezésként.

 

Molnár György emlékeztetett arra, hogy a 2006-os önkormányzati választás idején minden MSZP támogatással mandátumhoz jutott képviselő nyilatkozatban vállalta, hogy a pártból való kilépése esetén lemond mandátumáról. Hozzátette, hogy miután hárman, köztük a választásig kerületi pártelnökként tevékenykedő Hárs Gábor előbb a pártból, a napokban pedig a frakcióból is kilépett, etikailag elvárható lenne, ha társaival együtt visszaadnák a mandátumukat. Jogilag persze maradhatnak tovább képviselők - fűzte hozzá.

Molnár György cáfolta azt, hogy a helyi frakciójuk és pártelnökségük között olyan vita lenne, ami összefüggne a képviselőcsoport megszűnésével.

A hét fős MSZP-frakció azáltal szűnt meg, hogy hárman kiléptek, s így a kerületi szabályozás által előírt öt fő alá esett a szocialisták létszáma a képviselő-testületben. Kerületi képviselőktől az MTI értesült arról is, hogy az előző ciklusban nem az MSZP, hanem a Fidesz kérésére határoztak úgy, hogy a képviselő-testületben minimum öt fővel lehessen csak frakciót alakítani. Ezt a lépést a szocialisták egy része nem támogatta, a többség azonban megszavazta azt.

 

 

 

Közös MSZP-SZDSZ frakció alakult

Hárs Gábor parlamenti képviselő - az azóta az MSZDP-be távozott korábbi kerületi MSZP-elnök - vezetésével három, a józsefvárosi képviselő-testületbe beválasztott szocialista képviselő, a szerdai napon bejelentette kilépését az MSZP kerületi frakciójából. A kilépéssel az MSZP-s képviselők négyen maradtak, s mivel a frakcióalakítás határa öt fő, a frakciójuk megszűnt.

Tekintettel arra, hogy az előző önkormányzati ciklusban az SZDSZ és az MSZP sikeresen tudott koalícióban kormányozni - melyet olyan eredmények fémjeleznek, mint az országos hírnevű Corvin Sétány és Magdolna Program, vagy a Józsefvárosi Közterületi Rendszer -, az SZDSZ józsefvárosi szervezete és frakciója úgy döntött, hogy felajánlja a közös frakcióban való együttműködést a szocialistáknak.

Az MSZP az ajánlatot elfogadta, így a részletek egyeztetése után Józsefvárosban a két párt közös ellenzéki frakcióban fog dolgozni.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.