A rendszerváltás hajnalán, húsz éve jelent meg a Tárki első Társadalmi Riportja, amelynek tizedik kötetét tegnap mutatták be. Ebben - szokás szerint - hosszú idősorok alapján ismertetik a társadalmi változások mutatószámait, részletesen elemzik a lakosság elégedettségének, politikai attitűdjeinek alakulását. Amiben a jubileumi kötet más, mint az eddigiek, az a "történelmi" visszapillantás. A szerzők a 2007-ben visszatértek az 1992-es háztartási panelben szereplőkhöz. Háromezer emberrel, az eredeti minta életben lévő tagjainak több mint felével tekintették végig, hogy az elmúlt időszak gazdasági-politikai változásai milyen hatással voltak az egyéni életutakra.

Kik voltak a folyamat nyertesei és vesztesei, milyen magatartást, készségeket "jutalmaz" a magántulajdonon, gazdasági és pártversenyen alapuló társadalom? - ezekre a kérdésekre kereste a választ Kolosi Tamás és Tóth István György. Tíz állítást fogalmaztak meg végül a gazdasági átalakulás társadalmi hatásairól, az előrejutás és a lecsúszás tényezőiről. Ezek némelyike már-már evidencia, más állítások viszont "szembemennek" a közvélekedéssel.

Egyértelműen vesztesei a változásoknak azok, akik kiszorultak a munkaerőpiacról, munkanélküliek vagy - viszonylag rövid munkaviszonnyal - nyugdíjasok lettek. A háztartási életút vizsgálata alapján a most munka nélkül lévők negyede már 1992-ben sem dolgozott, a nyugdíjasoknak pedig 81 százaléka hatvanéves kora előtt hagyta abban a munkát. A megkérdezettek tizede tartozik az "underclasshoz" - él lényegében segélyekből. A foglalkozási hierarchia az elmúlt évtizedekben viszonylag stabil maradt, a vagyoni-jövedelmi helyzetük alapján alsó negyedbe tartozók hattizede szegény volt már 15 évvel ezelőtt is. A felső negyedben több mint ötvenszázalékos volt a cserélődés.

A közhiedelemmel szemben a régi rendszerben elért pozíció, a korábban felhalmozott politikai és gazdasági tőke átmentése viszonylag keveseknek sikerült. Főként azoknak, akik már a '80-as években megkezdődött generációváltás során kerültek vezető állásba, aminek természetesen életkori magyarázata is van.

A lecsúszás és felemelkedés tényezői között az iskolázottságnak, a vállalkozási készségnek vagy hajlandóságnak és a hazulról hozott - alapvetően kulturális - tőkének volt döntő szerepe. Akik az elmúlt közel két évtizedben vállalkozást indítottak, és még ma is vállalkozók, egyértelműen a nyertesek kategóriájába tartoznak. Nincsenek sokan, alig tízszázaléknyi az arányuk. A vállalkozást feladók harmada ment vissza alkalmazottnak, négytizedük pedig kikerült a munkaerőpiacról. Az önállósággal próbálkozók jó része tehát kényszerből választotta ezt az utat.

A jövedelmi-vagyoni különbségek magyarázatában egyre nagyobb a szerepe az iskolázottságnak, 2007-ben ez a tényező 28 százaléknyi súllyal esett a latba, jelentősége éppen duplájára nőtt a rendszerváltás előttinek. A generációk közül a fiatalabbak - az 1950 után születettek - voltak a változások "potenciális" nyertesei. Ezt azonban csak azok tudták, tudják realizálni, akik már rendelkeztek hasznosítható szaktudással, illetve "rátanultak" korábbi ismereteikre. Az 1965 után születetteknél azt, hogy ki került a nyertesek közé, döntően már a családból hozott késztetések és a továbbtanulásra tett saját erőfeszítés határozta meg. Ami viszont hosszabb távon is okot ad a pesszimizmusra, az az, hogy a gyerekek iskolai pályafutását - a fejlett országokban jellemzőnél jóval nagyobb mértékben - szinte kizárólag az otthoni környezet és a szülők képzettsége határozza meg.

A Tárki adatfelvételein alapuló elemzések arról tanúskodnak, hogy - a többi volt szocialista országgal összehasonlítva is - alapvetően sikerrel teljesítettük a rendszerváltás "társadalmat próbáló" feladatait. A kilencvenes évek közepétől stabil növekedési pályára állt az ország, és sikerrel integrálódott az európai közösségbe. A 2001-2002 utáni hibás gazdaságpolitikai döntések sorozatára vezeti vissza elemzésében Palócz Éva azt, hogy a gazdaság teljesítménye rövid idő alatt jelentősen megromlott. A "jó hír" - összegzi a kutató -, hogy nem valamiféle sorscsapás idézte elő a bajokat. A rossz hír viszont az, hogy a hibák kijavítása jóval több időt vesz igénybe, mint azok elkövetése, és az osztogatás visszavonása - véli - még egy hiteles kormány számára is nehéz. Palócz szerint ugyanakkor a helyzet félreértése az, hogy a gondokat a reformok elmaradása okozza, hiszen például Csehországban a hiány csökkent annak köszönhetően, hogy nem vezettek be negatív reformokat - céloz a közalkalmazotti béremelésre vagy a 13. havi nyugdíjra -, mint nálunk.

A sereghajtók közé kerülés okai között viszont ott van - a kötet szerzői szerint - a közélet kettészakadása és eldurvulása. A szekértáborok létrejöttére utalnak a megkérdezettek sajátos értékválasztásai. Fábián Zoltán és Tóth István György elemzése alapján a társadalmi-demográfiai tényezők nagyjából a vártnak megfelelően alakítják a véleményeket: az emberek többnyire saját érdekeiknek megfelelően találják vonzónak az állami megoldásokat. Ám ha a kérdéseket kiegészítik a pártválasztásra vonatkozóval, akkor már korántsem a megszokott bal-jobb skálán oszlanak meg a válaszok. A magukat jobboldalinak vallók szorgalmazzák inkább a nagyobb állami szerepvállalást, és vannak az adócsökkentés ellen.

Ennek a sajátos átrendeződésnek a jelei már 2003-ban megmutatkoztak. Azóta ez a tendencia egyértelművé vált. Arra, hogy mi történt 2003 és 2007 között, csak az egyik lehetséges válasz - vélik az elemzők -, hogy a szavazók véleménye ahhoz igazodik, amit a számukra egyébként "kedves" pártok magyarázatként, világértékelésként ajánlottak. A másik lehetőség, hogy az állami szerepvállalással kapcsolatos véleményeloszlás átfedte a pártpolitikai szavazótáborokat. Ezt ismerte fel az ellenzéki párt vezetése, és alakította a keresletnek megfelelően a véleményét.