Magyar szál osztrák kampányban

Egy osztrák hetilap újfent előhozta azt a korábban már cáfolt vádat, hogy a Strabag építőipari konszern támogatásért cserébe pénzt adott magyarországi pártoknak. Bizonyítékkal egyelőre nem szolgáltak.

A Profil című osztrák hetilap tegnap megjelent számában - elemzők szerint belpolitikai szándékkal - fölmelegítette azt a korábban már több fórumon is cáfolt vádat, hogy az osztrák Strabag építőipari konszern állami megbízásokért cserébe pénzt juttatott volna magyarországi pártokhoz. A Profilnak állítólag ezt igazoló dokumentumok jutottak a birtokába,
de ezeket nem hozta nyilvánosságra.

Emlékeztetőül: két évvel ezelőtt egy - utóbb csalással vádolt - európai uniós képviselő osztott szét olyan dokumentumokat, amelyek állítólag a Strabag első emberének íródtak. Ezekben Kuncze Gábor (SZDSZ) és Gyürk András (Fidesz) mond köszönetet, illetve szerepel az anyagok közt Alexander Zach, a Liberális Fórum elnökének aláírása is. Zach 2005 végéig tulajdonosa volt a Liberális Fórumhoz közel álló Eurocontact nevű lobbicégnek. Ő utóbb kijelentette, hogy az aláírása hamisítvány. A papírokból arra lehetett következtetni, hogy a Strabag magyarországi pártokat pénzelt az Eurocontacton keresztül remélt magyarországi megbízásokért cserébe. Kuncze Gábor ezt már akkor tagadta, kijelentve, hogy nem a Strabagtól, hanem testvérpártjuktól, a Liberális Fórumtól kaptak támogatást.

Egyelőre nem tudni, hogy a Profil most milyen új dokumentumokkal hozakodik elő. Elemzők ugyanakkor rámutatnak arra, hogy két héttel az osztrák választások előtt állunk, és az információval minden bizonynyal annak kimenetelét akarják befolyásolni. A Liberális Fórum ugyanis kilenc éve kiesett a parlamentből, ám a fölmérések szerint most - vezetőik között a Strabag első emberével, Hans-Peter Haselsteinerrel - átviszik
a négyszázalékos küszöböt.

Az osztrák sajtó nem túl rokonszenves negatív kampányfogásnak tartja a párttámogatás vádját. A napilapok nem veszik készpénznek a dokumentumok valódiságát. Az érintettek tagadnak: Hans-Peter Haselsteiner nyilatkozatban közölte, hogy nem juttattak egyetlen pártnak sem pénzt, Alexander Zach, a LIF elnöke a jelölési listát ismertető sajtóértekezletén hasonlóképpen nyilatkozott.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.