Mindenekelőtt azt, hogy a magyar együttes az utóbbi két évtizedben egyetlen selejtezőmeccset nyert meg továbbjutó csapattal szemben. Pedig - különösen az említett húsz év kezdetén - több jegyzett légióssal büszkélkedhetett, mint manapság, hiszen Disztl László az akkoriban Európa első vonalához tartozó FC Bruges, Bognár György a Standard Liege játékosa volt, az “auxerre-i” Kovács Kálmán kétszer szerezte meg a második helyet (Papin mögött) a francia góllistán, Kiprichet a Feyenoord második legjobb labdarúgójának választották - miközben Róth is a megbecsült futballisták közé tartozott a rotterdami klubban -, míg Détárit több ízben meghívták a földkerekség legjobbjait felvonultató All Star Teambe. És akkor még nem szóltunk Garabáról, aki mindössze 82-szer ölthette magára a címeres mezt…

Az eltelt időben a magyar labdarúgás színvonala folyamatosan romlott és romlott. Ma már idehaza nem is látni futballt, oly messze került a hazai hagyományoktól és a nemzetközi nívótól az NB I. Ennek “köszönhetően” a legújabb szövetségi kapitányok már csak elvétve válogatnak itthonról, ám attól még, hogy valaki - nem kis menedzseri bravúr nyomán - szerződést kap a határokon túl, még nem lesz megfelelő labdarúgó. Leginkább ez most a válogatott védelmén látszik meg, mert ebben a sorban - a “brüsszeli” Juhász kivételével - kizárólag olyanok kapnak újra és újra helyet, akik korántsem annyira győztek, mint amennyire nem győztek megbukni a nemzeti együttes mérkőzésein. A középpályán jobb a helyzet - itt megüti az európai középmezőny mércéjét Gera, Hajnal, Dárdai, Huszti, Dzsudzsák, talán még Buzsáky és Halmosi is -, elöl viszont ugyanaz van, mint hátul, ennél fogva a (várhatóan) egyszemélyes csatársor a német másodosztályból kerül ki.  De ez még mindig szívderítőbb, mintha a magyar NB II-ből hívott volna be támadót Erwin Koeman, a magyar csapat holland szakvezetője, márpedig akadtak, akik ilyesmit igyekeztek szuggerálni…

Pillanatnyilag a közérzetet a leginkább javító hír az - na, nem az ellenfél számára -, hogy a Puskás Ferenc stadionban az utóbbi huszonöt év leggyengébb dán válogatottja lép fel holnap este (19.45). Hol van ez az együttes az 1980-as, 1990-es évek “dinamit-garnitúrájától”!  S itt nem csupán arról van szó, hogy az északiak 1984-ben Eb-elődöntőt vívtak, majd 1992-ben Európa-bajnoki címet nyertek, hanem főként arról, hogy mai légiósaik jó része csak epizodista külföldi klubjában, szemben az egész világon ismert és elismert elődökkel, a mostani szövetségi kapitány - annak idején 102-szeres válogatott - Morten Olsentől Michael Laudrupig, Lerbytől Elkjaer-Larsenig, Brian Laudruptól Jesper Olsenig. E játékosokkal kapcsolatban afféle klubokat kellett emlegetni, mint az Ajax, a Barcelona, a Bayern München, a Juventus, a Manchester United, a Real Madrid, vagy az 1985-ös olasz bajnok Verona… Ajax- és Juventus-futballista most is akad - sőt, Arsenal- és Liverpool-labdarúgó is -, de biztos helye elit csapatában talán csak a Sevillától a Juvéhoz került Christian Poulsennak van. (Hogy mennyire, az majd évad közben elválik.) Sok tehát a csereember, bár ehhez hangsúlyosan hozzá kell tenni, hogy - főként fizikai felkészültsége, azaz teherbírása és dinamikája alapján - a dánok többsége masszív európai futballistának mondható. 

Józan fejjel ezért (is) óvakodni kell a rivális “leírásától”. Ugyanígy attól, hogy a világbajnoki szereplést állítsuk célként a magyar válogatott elé. Egyrészt mindeddig utoljára 1986-ban vettek részt vb-n honfitársaink, másrészt a most kezdő kvalifikációs szériát megelőző Eb-selejtezősorozaton a hatodik helyet szerezték meg. (Ez minden idők legrosszabb magyar eredménye.) Igaz, a dánok sem virítottak, de negyedik helyükhöz húsz pont járult; nyolccal több, mint amennyit a magyar együttes összehozott. És bár a 2006-os világbajnokságra sem jutott ki az északi csapat, csoportja akkori végeredménye így festett: 1. Ukrajna 25, 2. Törökország 23, 3. Görögország 22, 4. Dánia 22. Említeni sem kell, hol maradtunk “mi” ettől… (Összehasonlításképpen: a görögök legutóbb tizenkilenc pontot vertek “ránk”.)

Azaz: jobb a szerénység, elvégre Izlandon vagy Luxemburgban sem beszélnek a továbbjutásról. A múltunk persze más, de a jelenünk hasonló… Ráadásul a nyitányon nem dől el semmi, már csak azért sem, mert az első két hely legfőbb várományosa a portugál és a svéd válogatott. A dánok nincsenek az esélyesek között, hiszen soha nem jegyezték őket olyan alacsonyan a világranglistán, mint az utóbbi három hónapban. Jelenleg harminchatodikak. Ez egyben a legjobb magyar helyezés ugyanabban a rangsorban.
Nem 2008-ból: tizenhat évvel korábbról.

Magyarország

Lakossága: 10 millió.
Klubjainak száma: 2476.
Igazolt labdarúgóinak száma: 210 000 (aktív 118 000).
Legjobb vb-szereplése: ezüstérmes 1938-ban és 1954-ben.
Legutóbbi vb-szereplése: 1986 (a csoportmérkőzéseken esett ki).
Legjobb FIFA-ranglistás helyezése: 36. (1992 decemberében).
Legrosszabb FIFA-ranglistás helyezése: 87. (1996 júliusában).
Jelenleg: 50.
Eb-bronzérmes: 1964-ben. (1972-ben szintén a legjobb négy közé jutott.)
Olimpiai aranyérmes: 1952-ben, 1964-ben és 1968-ban. (Ezüstérmes 1972-ben, bronzérmes 1960-ban.)
Legtöbbszörös válogatottja: Bozsik József (101).
A jelenlegi keretben: Gera Zoltán (53).

Dánia

Lakossága: 5 és fél millió.
Klubjainak száma: 1614.
Igazolt játékosainak száma: 296 818.
Legjobb vb-szereplése: negyeddöntős 1998-ban.
Legutóbbi vb-szereplése: 2002 (az Anglia elleni 0-3-mal a legjobb 16 között esett ki).
Legjobb FIFA-ranglistás helyezése: 3. (1997 májusában).
Legrosszabb FIFA-ranglistás helyezése: 36. (az utóbbi három hónapban).
Európa-bajnok: 1992-ben. (1964-ben és 1984-ben a legjobb négy közé jutott.)
Olimpiai ezüstérmes: 1908-ban, 1912-ben és 1960-ban.
Legtöbbszörös válogatottja: Peter Schmeichel (129).
A jelenlegi keretben: Jon Dahl Tomasson (100).