A szocialisták nem mondhatják, hogy váratlanul kerültek ilyen helyzetbe. Szabad demokrata barátaik immár a négynemes szétszavazásig jutnak, ha Gyurcsány Ferenc távozását is kikényszerítik. Négy liberális nem, négy szocialista tisztáldozat. Mert nem kell különösebben érzékeny analízis ahhoz, hogy a szakértői kormány szabad (demokrata) fordításban azt jelenti, hogy Gyurcsánynak mennie kell.

Az első nem igen volt. Aminek következtében mennie kellett Pozsgaynak 1989-ben, pontosabban nem ülhetett be az államfői székbe, mert az SZDSZ négy igenje közül az egyik őt érte. Ahogy Magyar Bálint kimondta 1994-ben, hogy Horn Gyulával nem, majd mégis, még az is a túloldalról jött, még nem baráti tűz volt, csak utólag, a mai lövöldözés torkolati fényeinél látszik annak.

Medgyessy Péter alól a liberális koalíciós partner (is) húzta ki a szőnyeget, Szili Katalin az ő szavazataik híján nem léphetett rá a köztársasági elnöki székhez vezető vörös bársonyra, és most Gyurcsány Ferenc áll a liberális nem célkeresztjében. Fodor Gábor szerint a közbizalom hiánya lehetetlenné teszi azt, hogy ez a kormány segítsen az ország gondjain. Óvatossá teszi az embert, hogy egy jelenleg kétszázalékos párt elnöke veti egy most 31 százalékos párt vezetőjének szemére a közbizalom hiányát, de azért értjük: Gyurcsány nem jelenthet be megszorításokat, mert reflexszerűen indulnak ellene a tüntetők, jön a népszavazás, és ismét ott tartunk, mint ma, amikor a part állítólag szakad.

Sajátos azonban, hogy éppen az a Fodor Gábor hivatkozik a közbizalom hiányára, aki nemrégiben minden fenntartás nélkül beült a köz által el nem fogadott miniszterelnök kormányába. Márpedig azóta a közzel nem történt különösebb. Az SZDSZ-szel annál inkább. Elveszítette bizalmát a kormány, illetve Gyurcsány Ferenc iránt, amikor a miniszterelnök azt a következtetést vonta le a vesztes népszavazásból, hogy az SZDSZ programja szerint várható újabb referendumok szétzilálnák a kormányzást.

A liberálisok nem igazították az új politikai helyzethez reformambícióikat, a szocialisták igen. Egyelőre egyiküknek sincs igaza, csak a Fidesznek. Már pragmatikus alapon. Egyébként igaza van az SZDSZ-nek, ha azt mondja, hogy csak az kapjon támogatást a költségvetésből, aki erre rászorul, valójában azonban az éppen ezen az alapon szervezett vizitdíjat és tandíjat söpörte le a népszavazás, és eleve, a rászorultsági elv csóvaként húzza maga után Bokros Lajos tömegfogyasztásra már nemigen alkalmas nevét.

A liberálisok új elnöke egy másik név bűvöletében él, attól szabadulna. Szakértői kormányt igényel, de nem mondja meg, milyen szakma lenne az, amihez ért ez a kormány, lévén a kormányzás maga a politika, aki tehát ezzel foglalkozik, politikus.

A szakértői kormány előnyének mondják, hogy nem kötik választási ambíciók, nem akarja kiszolgálni a népet. De ez is a legerősebb érv egy ilyen kormány ellen. Nem hiszem, hogy másként el lehetne dönteni, hogy mennyit lehet követelni az emberektől, mint annak figyelembevételével, hogy előbb-utóbb válaszolnak.

Kivéve háborús helyzetben. De ez most nem az. Csak harci.

Fodor szerint nem hiteles az, aki a cselekvési tervet írta. Miért tárgyalna mégis e tervről, ha egyszer mindegy, mi van benne? Vagy mégis tárgyalna? Miért nem mond nemet, ha nemet gondol? Az SZDSZ e tekintetben korábban világos volt. Erényének tudtuk.

Baráti tűznél, ha még emlékszik rá valaki, lehet melegedni is.