Következik a levezetés.

Először is: azért mindennek a sakk az alapja.

Aztán az a fiatalos, szomorkás-vidám, intellektuális közeg, amelyben Kállai Gábor szocializálódott. Édesapja Kállai István író, dramaturg, aki megannyi vígjátékkal és komédiával nevettette a nagyérdeműt; a legnagyobb hatást alighanem az 1968-as A veréb is madár című filmmel érte el, amelyben Holló Sándor (Kabos László) az 1953-as Budapest-Bécs kerékpárverseny mezőnyéhez csatlakozva kikerekezik az országból, hátrahagyva ikertestvérét, Zoltánt, a sikertelen feltalálót... Kállai apuka tollából kedves, emberi történetek elevenedtek meg, csak hát akartak tőle mást is; például szocreál-műveket, azoknak viszont nem volt a barátja, így filmírói korszakának a '70-es évek közepére befellegzett. A később az MTV szórakoztató főosztályát megalapító, most, 79 évesen is aktív (az Operettszínház sikerelőadásaiban tevékeny szerepet játszó) papához mindazonáltal mindig jött valaki; hol Keleti Márton, hol Orbán Ottó... A leggyakoribb vendég azonban az akkoriban legföljebb szakberkekben ismert Kertész Imre volt, aki azon túl, hogy hajnalonként nagy sétákat tett barátjával a Duna-parton, egyebek közt gombfocicsatákba bonyolódott a háziakkal, így Gabival is. A nyitott, polgári kultúra, amely a művelődéstől az egymásra figyelésig, a nyelvtanulástól mások tiszteletéig erős alapot kínál a gyermeknek, itt, a Kállai családban adva volt. És hát a színek, az élet színei... Kertész - Kállai apukával egyetértésben - elhatározta, hogy elhasznált, lecserélt tévéjét behajítja a Dunába, ám mindig jött arra valaki, így a gigantikus méretű készüléket végül apatikusan hazacipelték.

Kállai Gábor azt a mintát igyekezett követni, miszerint az ember éljen meg a tehetségéből, s lehetőleg kerülje a hivatali munkát. Sakkozni - a kultúra alapja! - ötévesen kezdett, sportolni meg úgy, hogy nyaggatott apja nekiült a telefonkönyvnek, s a kiolvasott címre elmenvén azt mondta: "Jó napot kívánok, van egy nyurga fiam, aki szeretne asztaliteniszezni!" A megszólított nem jött zavarba: "Ennek nagyon örülünk, Kállai úr, de ez a sakkszövetség."

Az illető Flórián Tibor főtitkár volt - rossznyelvek szerint hét nyelven beszélt és huszonöt nyelven hallgatott -, Kállai Gábor pedig pingpongterem helyett rövidesen az MTK-VM margitszigeti csónakházában találta magát, ahol olyan figurák között pallérozódott, mint Portisch, Szabó László, Adorján vagy Forintos. Itt történt az is, hogy beállított hozzájuk egy kissé zaklatottnak tűnő ember: nem tudja, Einsteint vagy sakkozót csináljon-e négyéves lányából, ugyanakkor jó lenne, ha valaki megnézné a gyereket. A gyerek akkor már magas hatványkitevőjű számokkal végzett műveleteket, ám ezt a csónakháziak még csak nem is sejtették; mosolyogva odaültették hát a lányt az asztalhoz, majd mind komolyabb arccal kezdtek a táblára meredni. Kállai Gábor így ismerte meg Polgár Lászlót és Polgár Zsuzsát. Húszévesen - részben - miattuk adta fel matematikus-mérnöki tanulmányait: felkérésre Zsuzsa edzője és az MTK-VM profi játékosa lett.

Gáborból nem lett igazán nagy sakkozó; jóllehet 1995-ben nemzetközi nagymesterré vált (mint említi: "Ilyen címe van Kaszparovnak is, ám egyéb összehasonlításra nem vállalkoznék"), az áttörés két ok miatt sem sikerült. Egyfelől későn kezdett versenyszerűen játszani, másfelől nem volt "külső" motivációja, amikor a nagy sakkozói lét közelébe ért. Az akkori sakk-királyok kényelmesen éltek: komoly pénzt kerestek, utaztak... Ezzel együtt akadt pulzusnövelő szituáció is: a '80-as évek közepén Kállai Ribli Zoltán szekundánsa volt, amikor a világbajnok-jelölti középdöntőn érdekelt klasszist visszafordították a határról. Pedig Ribli nem akart mást a svájci úttal, mint kikerülni az Egyesült Államok-Szovjetunió szembenállás okozta, "játszhat-e sakkozó Amerikában" című epizódot. Útlevelének belügyminisztériumi kihozatalából a huszonnégy éves szekundáns kivette a részét, sőt az Esti Hírlapban (amelynek rovatvezetője is volt) cikket írt arról: "Ribli csak sakkozni szeretne!" Nem állítható, hogy "fönt" nem lett botrány a dolgozatból.

A rendszerváltás úgy kellett Kállai Gábornak, mint - idézzük - "egy falat kenyér". Háromgyermekes családapaként "köteles volt" új utakat keresni; például elkezdett könyveket írni. Kettőt Riblivel jegyzett, az egymaga alkotott, 1993-as Megnyitások könyvét pedig - alapmű! - öt nyelvre lefordították. Kállai sokat tanult e periódusból; mindenekelőtt azt, hogy nem elég magas szinten elvégezni a munkát, ugyanolyan fontos a projekt menedzselése is.

Gábor karrierjében 2001 hozott újabb fordulatot: hivatali munkára kérte fel az éppen ramaty állapotú Magyar Sakk Szövetség. Eleinte tradicionális okból nem akart igent mondani; meg azért sem, mert akkoriban négy külföldi csapatban játszott, továbbá edzősködött és írt. Aztán bólintott - otthon mindig azt hallotta: segíteni kell, ha baj van -, s megkezdődött karrierjének "urológiai alapú" időszaka. Eleinte ugyanis annyi dolga volt a szövetségben, hogy ha bement reggel nyolcra, délig a vécére se tudott kimenni. Cserébe viszont kezdett éledni a szervezet; hogy mást ne mondjunk, a férfiválogatott 2002-ben - az utóbbi 25 év legjobb eredményével - ezüstérmet szerzett a bledi sakkolimpián. S bár Kállai, a csapat kapitánya "jó anyagból" dolgozhatott, a szlovéniai torna alakulhatott volna másképp is, mivel a Dortmundból boldogan hazatérő Lékó Péter - kiharcolván a jogot a Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki címmérkőzésre - hallani sem akart Bledről. Kállai sietve "közbenjárt" hát, hogy a szegedi játékos a dortmundi előmenetelért állami kitüntetést kapjon, s Lékó immár nem hagyhatta cserben a hazát...

Kállai csak szervezett és szervezett.

Kijárta, hogy a sakkozás műsort kapjon az MTV-ben, s hogy bekerüljön az állami dotációjú Sport XXI. programba. Baráti kört alakított, hogy e társaság tagjai szövetségi esteken előadásokat hallgassanak a sakkozásról, a világról és minden másról. Alighanem e kezdeményezésnek köszönhető, hogy a sakk eljutott a Mindentudás Egyetemére is: noha a baráti körben helyet foglalt Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke, feltehetően nem kérik fel Kállait a széles nyilvánosság előtti előadásra, ha a Falk Miksa utcai szeánszokon elalszik mindenki. Azt tehát Fábri György, az MTA kommunikációs igazgatója is tudta, nem "szakbarbárt" invitálnak a műsorukba. A Hol végződik a sakktábla? című előadás - túl a sportág művészeti és tudományos oldalának felvillantásán - szólt a játék és az internet, illetve az informatika közötti kapcsolódási pontokról, meg arról: miként gondolkodik egy nagymester, s megkönnyíti-e mindennapi döntéseinket az effajta gondolkodásmód? (Igen.)

Kállai eközben három évig elnökölte a Tehetséges Magyarországért Alapítványt, s lett gazdagabb attól, hogy itt együtt dolgozhatott Bogányi Gergellyel, Spiró Györggyel vagy Falus Andrással. Az írott és az elektronikus sajtóban rovatokat, műsorokat vezető "mindenes" - gondolnák? - most is számos projektet dédelget; a TF-en a NOB által akkreditált edzőképző központ létrehozásán fáradozik, hogy tényleg csak egyet említsünk a sokból.

Kállai öt éve megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, a napokban pedig átvette a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) Senior Trainer címének élethosszig járó dokumentumát. Már maga a senior trainerség is nagy szám - 2005-ben lett az -, de az örökös tagság az igazi csoda: ilyen minősítése nagyjából húsz szakembernek van a világon. Egyet mondunk: Arsak Petroszjannak, a sakkolimpiai aranyérmes örmény válogatott edzőjének.

"Tudásomat és felkészültségemet roppant hiányosnak találom - lep meg Kállai. - Mindig van mit tanulni, mindig akadnak új ötletek, megoldandó projektek. Nem tehetek róla, az agyam az apámé. Ha kap egy problémát, rögtön a megoldáson kezd dolgozni."

Aztán lép egyet.