Az igen szerény reptéren barátságos, udvarias, profi az útlevél-ellenőrzés. Legfeljebb az szokatlan, hogy a be-, pontosabban a reptérről való kilépéskor is átvilágítják bőröndjeinket. Érthető: a koszovói gazdaság jelentős része "fekete", és a csempészés (állítólag) állami szinten, országos méretekben folyik. Törékeny a béke is: a függetlenség kikiáltása után az alig négy kilométerre lévő határváros, a szerb többségű Mitrovica még etnikai villongásosoktól, lövöldözéstől, gránátrobbanástól volt hangos.

Rengeteg az újonnan épült, többszintes, ám félbemaradt, elhagyatott, meztelen téglafalas ház. A nagy koszovói építkezési láz csak részben magyarázható azzal, hogy a menekültáradt tíz év alatt több mint duplájára, majd félmilliósra duzzasztotta Pristinát. Koszovóban összesen kétmillióan, a határain kívül még egymillió koszovói él. Nemcsak a környező, volt jugoszláv államokban, csupán Svédországban 60 ezer koszovóit tartanak számon. Többségük hazaadja a pénzt, ám mert nem bíznak az államban és a bankokban, a keservesen összekuporgatott summákat házakba fektették. Aztán nem bírták befejezni, ki- vagy eladni. Holt tőke - mondják a szakértők.

Dúl az eklektika: újgazdagok palotái mellett düledező viskók, a szocializmus elmúlása óta tovább szegényedő lakótelepek egyenkockái és bátor, invenciózus építészeti csodák. Modern rejtői világot idéz a '60-as évek előre gyártott vasbeton elemeiből épült Grand Hotel. Málló vakolatú, rideg tizennégy emeletes monstrum, hatalmas és hideg termekkel. Kopottas szobáiban nincs hűtőszekrény, pláne légkondicionálás, szekrény helyett nyitott polcok. A fűtéssel bajok voltak, télen dupla takarót osztottak. Ötcsillagos szálloda...

Viszont olcsón lehet autót bérelni. A recepción az angolul kitűnően beszélő hölgy profi módon magasztalja a kocsit (tényleg nem volt vele bajunk). Osztrák barátunk útlevelét tanulmányozva, megkérdi: Ausztriában milyen nyelven beszélnek? A sógor egy számára idegen bolygóról jött.

A főváros legnagyobb sugárútja a Bill Clinton Avenue. A volt amerikai elnök fotója többemeletnyi méretben virít egy toronyház oldalán. Imádják a "felszabadítót", Koszovó függetlenségének megalapozóját. A NATO által megbombázott Szerbia számos civil áldozatának hozzátartozói már kevésbé. Rengeteg az amerikai zászló, még a gépkocsik ablakában, sőt autóhuzat formájában is.

A Balkánon mindig volt "személyi kultusz". Ibrahim Rugova - aki Koszovónak 2002-től 2006-ig, haláláig volt az első köztársasági elnöke - szintén kultikus figura, ő is kapott a város szívében egy tízméteres posztert. Akárcsak Adam Jashari, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) alapítója. A hatalmas képen köpcös, szakállas férfi, válláról géppisztoly lóg. Bár Jashari gerillaszervezetének megítélése - finoman szólva is - ellentmondásos, ő mártír, hiszen szerb rendőrök és katonák végeztek vele, valamint negyven családtagjával, öregekkel, gyerekekkel egyetemben.

De hát ez az ellentmondások országa. Szegény állam. 150 euró az átlagfizetés - ám az összeget valóban euróban kapják meg. Ez bizony már euróövezet. A piac sivársága árulkodó, de a boltokban, áruházakban mindent meg lehet venni (már akinek telik rá), mert eljött a Nyugat, bankok, üzletek, formájában. Sok az autó, többségük több évtizedes csotrogány. Köztük még feltűnőbbek a hatalmas fekete dzsipek, BMV-k, Mercedesek. Vállalkozók... Minden sarkon cigit, olcsó elektromos, digitális mütyüröket, mobiltelefont áruló fiatalemberek. A földön, szegényes zöldség- és virágportékájuk mögött parasztaszszonyok ücsörögnek. Az utcán és az ivókban dologidőben is rengeteg a férfi, a munkanélküliség aránya ötven százalék feletti.

Nem tűnnek szomorúnak, mindenütt mosolygó emberek, Mosolyog a sok fiatal, mert Pristinának másfél tucat egyeteme és sok tízezer diákja van. Mosolyognak a pincérek a hangulatos, zenés, mindig teli kávézókban. A minket kiszolgáló felszolgáló átrohan a szomszéd pékségbe, hogy frissen sütött, finom meleg töltött bureket is adjon, a méregerős, nagyszerű kávé mellé.

Teréz anya is mosolyogva öleli át kis istápoltját, a rémes belvárosi szocreál bronzszobor-kompozíción (nem is hasonlít rá - nagyképűsködhetek, személyes tapasztalataim alapján). Érdekes, hogy ebben a túlnyomórészt muzulmánok lakta országban senkit sem érdekel, hogy katolikus apáca volt. Igaz, ez nem bigott ország. Alig láttam fejkendős muzulmán asszonyt, annál több divatosan öltözködő, erősen kifestett szép nőt.

Szívszorító mosolyokat is láttam a sétáló utcában, kerítésre tűzve fiatalok, idősek, nők és gyerekek fotókon. Háborús mementó, eltűnt vagy halottként azonosítottak fényképei.

A háborúnak egyébként kevés látható nyoma van. Igaz, magában Koszovóban nem voltak harcok. Kissé túl sok a szögesdrót. A gazdagok házait, a szerbek épen maradt vagy leégett templomait védi. A fővárostól öt kilométerre lévő, máshol világszenzációnak számító 700 éves gracanicai kolostor kapujában még állig felfegyverkezett svéd KFOR-katonák is posztolnak.

Mindenütt sok a rendőr, meg a külföldi katona. Egyáltalán: rengeteg a külföldi, segélyszervezetek munkatársai, új beruházási lehetőség után kutató törvényes és kevésbé törvénytisztelő vállalkozók, ami érthető a térség első euróövezetében; a nyugat-európai árakhoz képest minden nagyon olcsó. Az ENSZ-nek is itt van az egyik legnagyobb központja, a legtöbb embere. Szakértők szerint még sokáig maradnak.

A fővároson túli Koszovó gyönyörű. Vad hegyek és (egyelőre) tiszta kis tavak, dombok, lankák. Sok helyen még érintetlen táj, ahogy azt rövid kirándulásunkon tapasztaljuk. Előbb-utóbb a turisták is felfedezik. Ha nem szól közbe a politika.