Az ugyanis nekünk nem jó, ha az unió lassul, és nem mi gyorsítunk iszonyatosan.

Ma még csak találgathatjuk, mi az oka a várakozásoknál jobb növekedési adatnak (részletes adatok szeptember elején érkeznek). Következtetni más tényekből lehet. Például: amikor az unió épp lejtmenetben van, akkor - és ezt az egy számjegyűvé redukálódott exportnövekedési adatok is mutatják - nem lehet arról beszélni, hogy a kivitel és az ipar húzná a gazdaságot. Ezt támasztják alá az ipari termelési adatok és a céges beszámolók is: az erős forintot "létrehozó" jegybanki döntnököket nem elégedettségük okán küldenék a hazai nagyvállalati vezetők melegebb éghajlatra. A vártnál gyorsabb növekedésre két szektorban lehetett esély: az államnál és a mezőgazdaságban. Legfeljebb arról lehet beszélni, hogy az állami visszafogás már túljutott a mélypontján, és mondjuk többen jártak el orvoshoz azután, hogy megszűnt a vizitdíj. Egyebekben pedig jobb a termés, mint tavaly.

Következésképp arra gondolhatunk, hogy a jobb teljesítmény csupán átmeneti tényezők (a jobb időjárás és a visszafogás enyhülésének) hatása, miközben az egészségesen gyorsuló gazdaságnak mostanában ingadoznak az alapjai. A visszaeső unió, a magas kamatszint és az erős forint behatárolja a növekedési lehetőségeket.

A külső körülmények érdemi megváltozására nincs remény. A világgazdaság visszakapcsolása nem átmeneti jelenségnek tűnik, ahogy az energia- és élelmiszerárak növekedése, vagyis az árnyomás sem. A gond - amivel majdnem minden ország jegybankja ma szembenéz -, hogy ezt a két jelenséget nem lehet egyszerre kezelni. A nagyobb árnyomás kamatemelést, a kisebb növekedés csökkentést indokolna - így általában mindenki marad, ahol van. Öt hónapos távlatban a többség egyelőre nem lát arra esélyt, hogy a Magyar Nemzeti Bank gyengébb forinttal, vagyis kamatcsökkentéssel segítse a növekedést.

Ma a közgazdászok körében konszenzus abban van, hogy egy jelentős adócsökkentéssel azért lendületet lehetne adni a gazdaságnak, és az így - talán - leküzdhetné a világgazdasági ellenerőt. Ám arra nincs ötlet, hogy honnan lesz erre pénz. Pontosabban: idea volna - csak politikai erő nem látszik, amely végrehajtaná. Kemény megszorítások (például: nyugdíjak reálértékének csökkentése, szociális támogatások drasztikus lefaragása) nélkül a megfelelő összeg megtakarítása nem megy. Ám ezeket az intézkedéseket a közgazdászok szűk szakmai közösségén kívül más nem igazán támogatja.

Arra pedig, hogy ezt a fékhatást a politika figyelmen kívül hagyja, kevés az esély.