A napokban körbejárta a világsajtót a mexikói származású "doppingdílerrel", a nemzetközi atlétikai elit legjobbjait ellátó Angel Herediával készült interjú, melyet a Népszabadság online kiadása is részletesen ismertetett. A diszkoszvetőből a sportsztárok házi szállítójává vált szakember nem kevesebbet állít, mint hogy a dopping ma már a teljes élsportot átszövi, szerves része a felkészülésnek, és napjaink sporteredményei elképzelhetetlenek lennének nélküle. A kérdés csupán annyi, hogy mekkora a nehezen ellenőrizhető állítások valóságtartalma.
Omladozik a tiszta sport illúziója
- Kémiai szempontból nézve a történet akár reális is lehet - bocsátja előre kérdésünkre Mandl József, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézetének igazgatója. Mint a kutató leszögezte, a cikkben szereplő szerek és hatások ismertek, mint ahogy az is, hogy a sportolók között léteznek genetikai különbségek. A szóban forgó anyagok egy része természetes eredetű, vagyis olyasmi, amit a szervezet maga is előállít. Ilyenek például a hormonok, az EPO. Ezek bejuttatásával be lehet nyúlni a szervezet szabályozási folyamataiba, anélkül, hogy a beavatkozás könnyen kimutatható lenne. A szerek egy másik csoportja mesterséges anyag, ám bizonyos kémiai módosításoknak köszönhetően a jelenlegi tesztmódszerekkel szintén nem kimutatható (a hatásuk viszont hasonló, mint az ismert, tiltólistás doppingszereké).
Angel Heredia legfontosabb állításai:
- A doppingolás nem egyedi jelenség és nem is kivétel, nincsenek "fekete bárányok". A tiltott szerekkel történő teljesítményfokozásban a sportolók, az edzők, az egyesületek és a szponzorok is érdekeltek, "minden ország, minden élsportoló, minden szövetség érintett".
- Az atlétika, a sífutás, a kerékpár, az úszás menthetetlenül fertőzött, de a golftól a labdarúgáson és a kosárlabdán át az íjászatig a "fizikai" sportok döntő többségét átszövi a dopping.
- A szerhasználatot a sportolók mögött álló profi stábok tervezik meg, beleértve a szezonok közötti kihagyásokat, a versenyek előtti felkészülést, az eredmények "időzítését", a kiürülési időszakokat és az ellenőrzések kijátszását.
- A szegény országok sportolói egyszerű szteroidokat fogyasztanak, a gazdagabbak számára egyedi, személyre szabott és nehezen kimutatható "dizájner"-szereket készítenek.
- Az élsport nem a dopping miatt egészségtelen, sőt, a dopping néha ahhoz kell, hogy a sportolók túléljék az extrém terhelést.
Az ellenőrzési módszerek általában három-négy évvel le vannak maradva a dopping-előállító laboratóriumok mögött. Ha valaki tényleg meg szeretné tudni, hogy az élsport mennyire fertőzött, meg lehetne tenni, hogy mondjuk a sportolóktól sok évvel ezelőtt vett mintákat újra ellenőrzik az akkoriban még nem, de ma már használatos tesztelési eljárásokkal - de valamiért nem teszik (pedig - mint kérdésünkre Mandl József megerősítette - a korábban levett minták jó része ma is megvan). Pucsok József, az Országos Sportegészségügyi Intézet volt főigazgatója mindehhez annyit fűzött hozzá: még a meglévő mintákból is meglehetősen nehéz kimutatni az egyedi kémiai eljárással készített dizájner-szteroidokat, például a tesztoszteron módosításával készült THG-verziókat.
Mandl József azt is elmondta: az élsportolókat sikeressé tevő tulajdonságok egy része valóban genetikailag determinált, nem véletlen, hogy például egyes futószámokban évtizedeken keresztül egy-egy ország (sőt olykor egy-egy törzs vagy kisebb népcsoport) képviselői dominálnak. Az is valószínűsíthető - mivel technikailag megtehető, és egyelőre nem tilos -, hogy már a kiválasztásnál is használják a genetikai teszteket, mint ahogyan például az izombiopsziát is.
A géndopping - ami a tiltott teljesítményfokozás következő "generációja" lehet - viszont ennél jóval többről szól. Géntechnológiai beavatkozásokkal elvileg elérhető, hogy a szervezet saját maga állítsa elő azokat az anyagokat (főként hormonokat és azok előanyagait), amelyeket ma még kívülről visznek be a teljesítmény növelése érdekében. A lebukást az teszi nagyon nehézzé, hogy a hormonszint beavatkozások nélkül is változik, és az egyes személyek között akár többszörös különbségek is előfordulnak.
A doppingdíler által előadott történetből az a kép rajzolódik ki, hogy az élsport ma már nem létezik dopping nélkül. Erre a lehetőségre utalt egy másik, lapunknak még a Heredia-sztori kipattanása előtt nyilatkozó kutató, a témával a londoni Kingston Egyetemen foglalkozó Petróczi Andrea is. Ő egy nemrég a profi kerékpárosok körében elvégzett kutatás eredményeit ismertetve arról számolt be, hogy ezek a sportolók nem "dopping kontra tiszta sport" kérdésként élik meg a kémiai teljesítményfokozást, hanem egyszerűen a felkészülésük részeként, amit a körükben használt "pharmacological training" kifejezés is világosan mutat (Petróczi Andreával készült interjúnk a Népszabadság holnapi Hétvége mellékletében olvasható.)
Mandl József ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a díler által elmondottakat nem kell mindenestül készpénznek venni - például az izom-összehúzódást erősítő ATP (adenozin-trifoszfát) aligha alkalmazható a cikkben leírt formában doppingként, mivel a vérben gyorsan lebomlik, nem jut el az izomsejtek belsejébe. Pucsok József mindehhez annyit fűzött hozzá: a napokban Kínában alkalma volt találkozni a három legtekintélyesebb doppingellenőrző laboratórium - az angol, az ausztrál és a spanyol - vezetőivel, és az ott elhangzottak alapján továbbra is csak egyes sportterületek (mindenekelőtt a nehézatlétika), és nem az egész élsport érintettsége tűnik bizonyíthatónak.
