„Amikor az Egyesült Államok és az európai országok elismerték Koszovó függetlenségét, figyelmen kívül hagyva Oroszország vétóját a Biztonsági Tanácsban – sokan tisztában voltunk vele, hogy hirtelen drámaian megnőtt a fegyveres összecsapások esélye a grúz szakadár köztársaságokban” – olvassuk Scott Paul külpolitikai szakértő blogjában, a Washington Note-ban.

Dmitrij Simes, a Nixon Center elnöke már januárban figyelmeztetett, hogy komolyan kell venni az orosz álláspontot, amely szerint Koszovó függetlensége csak akkor fogadható el, ha hasonló alapon a nemzetközi közösség Dél-Oszétia és Abházia önállóságát is elismeri. Simes valószínűsítette, hogy az abházok és az oszétok – akiknek többsége orosz állampolgársággal is rendelkezik – Koszovó elismerése után határozottabban lépnek fel a Grúziától való elszakadás mellett, hogy aztán később Oroszországhoz csatlakozzanak. Ha emiatt Grúzia katonákat küld a szakadár tartományokba, Oroszország is támadásba fog lendülni – jósolta Simes. A grúz–orosz fegyveres konfliktusba pedig harmadik fél nem mer majd beavatkozni.

Anatol Lieven külügyi szakértő szintén hiábavalónak vélte a Nyugatnak azt az érvelését, hogy a volt jugoszláv tagköztársaság függetlenségének elismerése teljesen egyedi és kivételes eset. Koszovó precedenst fog teremteni – fejtette ki –, és Grúzia szakadár tartományai Koszovóra hivatkoznak majd. A Metazin is beszámolt Raju Thomas amerikai politológus cikkéről, amely azt fejtegette, hogy „ha a világ elismeri Koszovó egyoldalú függetlenségét, azzal olyan precedenst teremt, amely minden országot aggodalommal tölthet el, ahol egy tömbben élnek a nemzeti kisebbségek”.

A konfliktus kirobbanása óta egyre többen ismerik fel, hogy azoknak lett igaza, akik Koszovó elismerésekor súlyos következményeket jósoltak. A Los Angeles Times a minap azt írta szerkesztőségi cikkében, hogy „Koszovó függetlenségének amerikai és európai elismerése hozzájárult a háborúhoz. Koszovó függetlenségének kikiáltása után Moszkva már csak az alkalmat várta, hogy tankokat küldhessen a szakadár grúz tartományokba”.

James Traub, a New York Times elemzője tanulmánynak is beillő esszéjében arra emlékeztetett, hogy miután a nyugati hatalmak sorra elismerték Koszovót, Putyin lecsapott Grúziára, Amerika kaukázusi előretolt egységére. Az orosz duma tárgyalni kezdte annak lehetőségét, hogy elismeri Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. „Moszkva azzal érvelt, hogy a Nyugat Koszovóval kapcsolatos logikáját kell érvényre juttatni a kaukázusi etnikai közösségek esetében is.” Áprilisban Putyin elnök kilátásba helyezte, hogy Oroszország elismeri Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. Ekkor aztán a diplomáciai megoldás lehetősége végképp szerteoszlott. Az orosz hadsereg Abházia légterében lelőtt egy grúz robotrepülőgépet. Grúzia mozgósításba kezdett, válaszul Oroszország is csapatokat vezényelt a határra. Május elejére minkét fél készen állt a háborúra. A kérdés már csak az volt, hogy melyik oldalon telik be a pohár, melyik fél elégeli meg a kölcsönös provokációkat – Koszovó függetlenségének elismerésével a Nyugat meggyújtotta a grúz puskaporos hordó kanócát.