Ezt a könyvet is szidják jobbszélen, ha nem is annyira, mint dr. Kende Péter A Viktor című kötetét, ami azért is válthatott ki felhördülést, mert Fidesz-stílusban, bennfentes újbeszél-nyelven íródott. Petőcz György kötetének a nyelve magyar. (Szinte egyenmagyar: túlságosan jól fésült a szöveg, nem érződik az élőbeszéd íze; üdítő kivétel Ungár Klára "dumája".) Ebben a magyar szövegben a Fidesz első parlamenti frakciójának öt tagja nem leleplezni akar, hanem megörökíteni; búcsú ez a narancshéjtól csak itt-ott kesernyés ifjúságtól, a tiszta álmoktól. Paranoia hát a kötet ellenséges ármánynak minősítése. A cím a szeplőtelen szándékú, szemtelenül szimpatikus gárda parlamenti bemutatkozását idézi. Mikor a szavazatszámlálás éjszakáján a tévé előtt rádöbbennek, hogy bejutottak a parlamentbe, "csak ültünk és meg voltunk rendülve" (Ungár Klára). Kövér Lászlónak még nem azon járt az esze, hogy ölni tudna a Fideszért, hanem azon: "mondjuk meg, hogy vicc volt az egész, és lépjünk vissza!" Szelényi Zsuzsát zavarta, hogy a Parlament kapujában álló, vele egyidős biztonsági őrökkel muszáj magázódnia. A feszült ünnepélyesség oldására csak ők találhatták ki, hogy a nyitóülésen minden képviselőtárs asztalára raknak egy narancsot. Narancsosztogatás közben nem egy rágurult a szavazógombra, mire az elnök megkérdezte: szót kér valaki? "Csak a narancs volt!" - felelték akkor.

Elterjedt vélemény, hogy a Fidesz csupán taktikából, hatalomvágyból fordult jobbra. A színvonalas bevezető tanulmány szerzője, Bozóki András - aki a kezdeti időkben az Eper utca 56 nevű értelmiségi csoportosulás tagjaként is tevékeny formálója volt a Fidesznek - másként látja. Szerinte az 1988-92-es politikai liberalizmus inkább csak kitérő, szüleikkel és az előttük járó generációkkal szembeni lázadásuk korszakának eszméje volt. Gyors öregedésükről Ungár Klára azt mondja, Orbán Viktor nem megváltozott, hanem "visszaérkezett igazi önmagához", a liberális kitérő után viszszatért a gyökerekhez, a kisgazda értékrendhez. Megállapításuk elgondolkodtató, még ha a szereplők 1988 előtti kiforrott nézeteiről talán életkoruk miatt sem igen beszélhetünk. Ám beszéljünk, de akkor meg kell találni, hogy hová nyúlnak, miből táplálkoznak ezek a gyökerek.

De talán a politikai nézetváltásnál fontosabb, hol és hogyan veszett el ebből a reménykeltő csapatból a szabad szellem, hol kapott léket a demokratikus gondolkodás. Egybehangzóan állítják, hogy 1991 elején, Sopronban. Előtte Szelényi, Hegedűs és az akkor még hozzájuk húzó Kósa Lajos Ausztriában síelt. Szelényi Zsuzsa politikai-pszichológia vizsgára készült, és a tananyag áthallásaiból született a Szögletes tojások klubja című pamflet pártjukról. Bár Kövér "szeretett megkérdőjelezhetetlen erkölcsi kötelességeket állítani a frakció tagjai elé", ő és Orbán is személyes támadásnak vette az írást, és a frakcióülést ütközetté tették. Ekkor fedezte fel Kósa Lajos Orbán Viktor sztálinista hajlamát, Ungár pedig azzal bántotta meg: az a baj, hogy "túl tehetséges". Kövér megtámadta Fodort, hogy összejátszik az SZDSZ-szel; de cáfolatait nem hiszi el. A Fodor kezdeményezte négyszemközti beszélgetésen pedig azzal zárta a hiszi, nem hiszi vitát, hogy ő már csak ilyen. De a "soproni ütközet" lényege nem az, hogy akkor hát Kövér László kit tekintett - nevezett ki? - politikai ellenfelének, és kit nem. Fontosabb az azóta országos gyakorlattá tett metódus, hogy a vitát kirobbantó írás tartalmáról, a bírálatról nem esett szó. Ettől kezdve vált tilalmassá az elemzés, a kritika; a hajdani képzavart idézve: az ellenség keze betette lábát.

Egy előbbi és egy későbbi eset teljesebbé teszi a képet. Bő fél évvel korábban az 1990. júniusi Fidesz kongreszszuson a közvetlen demokrácia sok zűrös elképzeléssel fellépő hívei támadást intéztek a vezetés ellen. (Volt olyan blőd ötlet is, hogy a tagság minden kérdésben szavazzon a Szabad Európa Rádión keresztül.) A "puccsisták" - ahogy O. V. nevezte őket - vezetést támadó, küldötteknek kiosztott szövegében azonban olyan vádak is megfogalmazódtak, amire fel lehetett volna figyelni. Az Audit Gmk felmondta a Fidesz könyvelését, mert "Szervezetük pénzügyei és az ezzel kapcsolatos elszámolások nincsenek rendben, felelősség csak a büntető törvénykönyv alapján állapítható meg" (ezután bízták meg Gansperger Gyulát a könyveléssel). Kiderült az is, hogy Simicska Lajos a párt jogtanácsosa különös szerződéseknél működött közre, milliókat vett fel, nem tudni mire, kinek az engedélyével. A zagyva politikai és szervezeti kérdésekkel együtt nem lett volna szabad hagyni ezeket a vádakat is félresöpörni. Erre akkor a "disszidensek" sem figyeltek fel (sértő volt a szándékosság feltételezése is). A gyanús ügyletekre szuper érzékeny, közgazdász Ungár nem is említi az esetet, egyedül Hegedűs szól róla, de Orbánnal együtt ő is puccsot kiált; nem vették észre az erdőtől a fát.

A másik kiegészítés 1993-as történet. Fodor Gábor kilépése után a párt tanácsadói - Bence György, Fellegi Tamás, Kovács András és Such György - helyzetelemzést készítettek. Ebben megállapították, hogy "a Fidesz vezetői láthatólag nem akarják tudomásul venni, milyen nagy baj van". Megjósolták, ha nem lesz politikai irányvonalváltás, akkor az 1994-es választásokon tíz százalékot kaphat a párt, amely öt hónapja még harmincszázalékos népszerűséget élvezett. Bírálták az érzelmi politizálás terjedését, a pragmatikus szemlélet eltűnését. A lényeg: O. V. állítólag nyomban "fodorista irománynak" minősítette a szöveget. Annyira megingott a bizalma a szerzőkben, hogy többé nem hívták össze a politikai tanácsadó testületet: tovább már nem volt szükség politikai tanácsokra. Az 1994-es választási kudarc után kiderült, hogy a pártelnökség tagjai sem ismerték a Novemberi memorandumot, eltitkolták előlük is az elemzést. És hiába buktak, hiába volt kongresszus, a miérteket sem akkor, sem később nem kutatták. Pedig Fodor és társai távozása is többet ért volna az árulózásnál. (Bennünket a történet emlékeztet Sztálin üzenetére Krupszkajának, hogy ne nagyon ugráljon, mert könnyen találnak egy másik özvegyet Leninnek... És a hazai változatban azóta többet is találtak.)

Petőcz György kötete nélkül nem lehet teljes a rendszerváltás, és az azóta eltelt évek története. A gazdag anyagból egyetlen momentumot emelünk még ki. Mind az öt visszaemlékezőt sértegette, netán folyamatosan gyanúsította és megbélyegezte Kövér László, "az egyes számú párttagkönyv" tulajdonosa. Ők nem gyalázzák vissza, csupán felidézik az eseményeket. (A szelíd Szelényi - szakmáját tekintve pszichológus - szemtől szembe Robespierre-hez hasonlítva kérlelhetetlennek nevezte. Fodor kinyilvánította, hogy Kövér Lászlót ő is alkalmatlannak tartja frakcióvezetőnek, mire Kövér azzal vágott vissza: már ő is megtanult "késsel-villával enni".) Akad, aki dicséri például elemzőkészségét, és senki sem teszi fel a kérdést, hogy egy magát demokratikusnak tartó párt vezetésében helye van-e egy torz habitusnak. Ez csak az olvasóban fogalmazódik meg, és az életben, hiszen egy időre "elkülönítőben" is tartották őt, és csak a választási verseny szorosabbá válásakor engedték újra szabadon. Akár így lesz, akár úgy, ezt a kérdést előbb-utóbb meg kell válaszolni. Hogy stílszerűek legyünk: valakinek bele kell nézni Dávid Ibolya Kövér által emlegetett borotválkozótükrébe.