Kiküldött munkatársunk jelenti

Nyugalom, nem a tudósító lágyult el párás szemmel már a kezdet kezdetén. Rafael Nadal szavai az iméntiek, melyekhez aligha kell bármit hozzátenni: ha egy hétről hétre, világvárosról világvárosra ünnepelt extraklasszis teniszezőből ilyen érzelmeket vált ki a puszta jelenlét, akkor a játékokon csak-csak maradt valami a "régiből", amit megfogalmazni aligha, csupán átélni lehet. Valamivel realisztikusabban: az elképesztő méretű "olimpiagyárban" a hét végén megkezdődött a termelés, és a csendes szombat után már a magyar különítmény is munkás vasárnapra ébredt. Mindenekelőtt az úszóversenyek Vizes kockára keresztelt helyszínén akadt látnivaló; persze, csak azt követően, hogy a delikvens a médiafalu átvizsgáló kapuját elhagyva - katonai parancsszóra - meghúzta a kezében szorongatott üdítősüveget, s ezzel kikezdhetetlen bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy nem nitroglicerint, csupán fél liter narancslevet cipel magával.

Egyébként az elővigyázatosság - amiben Kína mostanság igazán magas színvonalat hoz - valóban indokolt volt, tekintve, hogy az uszoda (némi meglepetésre) kissé szellős tribünjén Bush elnök is hevesen rázta a kis amerikai papírzászlót. Véleményes volt, hogy ezt a jelenetet vagy a 400 m vegyes döntőjére készülő Michael Phelps bemutatását fogadta-e nagyobb ováció, öt perccel később azonban a világ jelenlegi első számú úszója minden kétséget kizáróan győzött - ebben a külön versenyben is.

Ugyanakkor számunkra ennél fontosabb információ, hogy a verhetetlen szupersztár után közvetlenül Cseh László csapott a célba. A 23 éves magyar ötven méternél még vezetett, száznál második, majd háromszázig harmadik volt, mígnem a hajrában szépen begyújtotta a rakétákat, és elhúzott a másik amerikai idol, Ryan Lochte mellett is. Mivel Phelps esetleges legyőzéséről legföljebb az álmok birodalmában fantáziálhattunk (Kiss László szövetségi kapitány szerint talán még ott se), az ezüst - a magyar küldöttség első pekingi érme - a reális vágyak megvalósulását jelentette. A szédületes világcsúcscsal - a korábbi legjénél majdnem másfél másodperccel jobb eredménnyel, 4:03,84-gyel - első, összesen, ugyebár, nyolc aranyra pályázó Phelps mögött nem kevésbé bravúros Európa-rekorddal (4:06,16) második halásztelki legény 1,8 másodpercet faragott eddigi toperedményén, nem csoda hát, ha nála ritkaságszámba menő mosolylyal az arcán jelent meg a lihegőben. Első reakcióként annyi szakadt ki belőle, hogy "elégedett vagyok", a kérdésre viszont, hogy "netán még boldog is?", megismételte: "Ha nem délelőtt kell versenyezni, jobb is lehetett volna az idő, de elégedett vagyok." Aztán némi unszolásra hozzátette, hogy "egyszer majd boldog is leszek". A sejtelmes kijelentésre edzője, Turi György adott ellentmondást nem tűrő határozottsággal magyarázatot, miszerint "Laci négy éve harmadik volt az olimpián, most egy helyet előrelépett, 2012-ben pedig ő lesz a győztes."

Az elnök jelenlétében különösen kínos közjátékként félbeszakadt himnuszt hallgatva váratlanul elpityeredő Phelps - Turi szavait megerősítendő - a sajtótájékoztatón közölte, hogy többé nem áll rajthoz ebben a számban, mert túl macerás felkészülni rá. "Legalábbis abban maradtunk mesteremmel, Bob Bowmannel, hogy ha világcsúccsal nyerek, én dönthetek. A rekord megvan, az elhatározásom pedig végleges."

Ön jól döntött, kedves Michael! - jegyezhettük meg apró elfogultsággal, noha Cseh visszafogottan kommentálta hírt: "Senki ne gondolja, hogy attól, mert Phelps kikerül a mezőnyből, egyenes út vezet a tetőre. De minden erőmmel azon leszek, hogy följussak oda."

A nagy mámorban meg ne feledkezzem róla, hogy akadt ennek a döntőnek egy másik magyar szereplője is. Bár az előfutamban nagy egyéni csúcsot úszó Kis Gergő nem tudta reprodukálni egy nappal korábban nyújtott teljesítményét, 4:12,84-e így is hatodik helyet ért. A szombati beérkezése után még hosszú percekkel is levegőért kapkodó ajkai sportoló ezúttal összehasonlíthatatlanul kisimultabbnak látszott, és a "rontás" dacára fülig ért a szája: "Két álmom is valóra vált: olimpiai döntőben úszhattam, és megjavítottam Darnyi Tamás legjobbját."

A sportág krónikájához tartozik, hogy az ausztrál Stephanie Rice 4:29,45 perccel szintén világcsúcsot ért el a nők 400 m-es vegyesúszó számában, de ennek rögzítése után már muszáj volt más vizekre evezni (tényleg elkelt volna a csónak, mert a városban ekkorra leszakadt az ég), tudniillik néhány háztömbbel odébb kezdődött a férfi pólóválogatott pekingi nyitómeccse.

De micsoda meccse! A júliusban - fennállása első Európa-bajnoki szereplése alkalmával - kontinensbajnoki címet szerző Montenegró játékosai tempóztak a túloldalon, úgyhogy tudtuk, nem lesz egyszerű eset, 7:4-es, majd 8:5-ös magyar vezetésnél mégis keresztbe vetődtek a lábak a lelátón. Fájdalom, jelképesen a medencében is, minek nyomán 9:8-nál, továbbá 10:9-nél már "ott" volt az előny, s ha fél perccel a vége előtt Biros finom bejátszása után Varga Dénes nem helyezi a labdát a rivális kapujába, jó eséllyel máris lemondhattunk volna az előző két olimpián egyformán aranyérmes csapat "pótvizsga" nélküli elődöntőbe jutásáról. De behelyezte, ami azt jelenti, hogy - amennyiben a csoportban a továbbiakban a papírforma szerint alakulnak az eredmények, magyarul: a vasárnapi vetélytársak elsüllyesztik hátralévő ellenfeleiket, a görögöket, a spanyolokat, az ausztrálokat és a kanadaiakat is - a gólkülönbség dönthet a csoportelsőségről.

Akkor most nyertünk vagy vesztettünk egy pontot? - szólt az adekvát kérdés a legkevésbé sem elkenődött Kásás Tamáshoz, aki beszédes hezitálás után bökte ki, hogy "szerintem inkább nyertünk". Majd hozzátette: "Megint az volt a baj, mint már oly sokszor, hogy amikor végképp a víz alá nyomhattuk volna a fuldoklót, kiengedtünk." Ezzel szemben Kemény Dénes kapitány úgy látta, hogy "a védekezésben elkövetett három-négy szarvashiba miatt nem sikerült győzni", de ezen aligha fogunk - és fognak - összeveszni. Már csak azért sem, mert egyelőre szinte beláthatatlan messzeségben az olimpia vége.

Olyannyira, hogy még vasárnap is hátra volt jó néhány párbaj: az "epézők" egyéni versenyében pástra lépő három magyar közül kettő - friss titulusának köszönhetően - a mezőny legjegyzettebb vívói közé tartozott. Aztán mégsem az aktuális világbajnok Kulcsár Krisztiánra vagy az idei Eb-aranyérmes Imre Gézára szegeződött a figyelem - előbbi a 16-ba, utóbbi a 8-ba kerülésért búcsúzott kínai, illetve olasz ellenfelével szemben -, hanem a duó mind előrébb sasszézó társára, a korábban "szólóban" háromszor is kontinenselső Boczkó Gáborra. Pedig a fényűző színházteremhez hasonlatos csarnokban a Honvéd 31 éves párbajtőrözője már első szólításakor a frászt hozta az emberre: az itáliai Rotát 10:10 után a hosszabbításban győzte le úgy, hogy a pást végére szorított rivális kínjában lehátrált, amiért technikai tussal büntették. Kulcsár Győző tanítványára a következő körben a venezuelai világranglista-vezető Silvio Fernandez várt, de a göndör magyarral szemben ő is kevésnek találtatott, ahogyan - már a legjobb négy közé jutásért - a lengyel Zawrotniak szintén. Vereségét követően utóbbi szerencsésnek nevezte Boczkót, aki nem mulatott a rossz viccen: "Hát hogyan lehet szerencsével 15:8-ra nyerni?" - kérdezte széttárt karokkal, majd megkezdte a négy és fél órás relaxálást az elődöntőre.

A hosszú szünet azonban nem neki kedvezett; ezt abból gondolom, hogy a világversenyes medáljainak tárolására feltehetően kétajtós szekrényt használó - öt alkalommal vb-győztes - Fabrice Jeannet nem sok kétséget hagyott afelől, ki nevet a végén. A Thierry Henry-hasonmás versenyen jó esélyekkel rajtoló, Martinique-ról származó francia 15:12-re verte magyar riválisát, akinek még egy lehetősége maradt a nyakbavaló kiharcolására. Igen ám, de - mint kiderült - a spanyol Abajo is erősen a fejébe vette, hogy ezen az estén dobogóra áll. A mindvégig egymás nyakán kapaszkodó felek az idegtépő ráadásra bízták a dolgot, és 7:7 után az ibériai vitte be a bronzot érő találatot.

Az őt jól ismerők szerint rendkívül rokonszenves, a negyedik hellyel viszont finoman szólva is elégedetlen Boczkó feldúltan viharzott le az emelvényről, az interjúzónában rá várakozóknak annyit bökött oda, hogy "most nem tudok mit mondani", majd fegyverével beledöfött a paravánba, és eltűnt.

További hír nem érkezett róla, úgyhogy marad a remény: a csapatversenyig felépül.