Nyitány

Hibáztunk - lássuk be. Esőben is robogóra vagy biciklire kellett volna ülni. Tudni kellett volna, hogy a nyár közepén, szombat délelőtt is csak elvben nincs senki a városban, a gyakorlatban viszont valahonnan mindig összegyűlik a sor, valamiért. A Sziget még, a Forma-1 már nem indokol dugót, útfelújítás nincs - mondta a Demszky, hogy nincs rá pénz. Csak a valamilyen vezetékfektetés miatt zárjuk le a fél várost, különböző pontokon, de lehetőleg úgy, hogy sehová ne lehessen eljutni.

Sebaj. Ha majd kész lesz az egész, mehetünk tovább a kátyúban, az útfelújításra - említettem már? - nincs pénz. Persze ha volna is, a kátyú marad: azt még nem sikerült összehozni Pesten, hogy a csatornafedél szintben legyen az úttal. Aztán persze javítják. Újabb lezárással.

Látom már, milyen olimpiánk lenne nekünk 2020-ban. Összehangolt persze - kétszázezer autós dudálna egyszerre a város közepén a dugóban. A magyar urbánus kultúra része ez, önkénteseink évtizedek óta gyakorolnak. A Puskás Ferenc Stadionban népviseletbe öltözött gyalogosok próbálnak majd átjutni a markolók között - de feltűnik majd a képben a négyes metró fúrópajzsa is.

A pénzügyminiszter a - pár héttel későbbre halasztott - megnyitóra időzítené a bejelentést a mégiscsak a GDP 15 százalékát kitevő államháztartási hiányról - hátha elnyomja a tűzijáték zaja a szavait. A meglehetősen furcsa körülmények között, ám természetesen nyílt közbeszerzési eljárással kiválasztott All In Pia Zrt. - amely 2023-ban természetesen az óriás adótartozást felhalmozó, ám már régóta felszámolás alatt lévő társaságok listáján szerepel majd - sajtóközleményt adna ki, hogy nem a költségeket kell vizsgálni, tekintsük ezt a népnek adott ajándékként. Meg kimutatásaik szerint a megfizethetetlen országimázsból úgyis megtérül - megmutatjuk a világnak, kik is vagyunk. Aztán az Állami Számvevőszék 2025-ben majd kimondja, hogy rosszak voltak a számítások.

Tudom: csak hinni kéne az egészben, és engem nem hat át az olimpia szelleme. Kínának viszont nem csak az útfelújításokra volt pénze, ráadásul nem hatszoros áron építettek mindent, ahogyan nálunk szokás.

Budapesti-olimpia-szkeptikus vagyok. Hiába, megkeseredtem a dugóban ülve, és az utcánkban már másfél hónapja zajlik a vezetékfektetés.

Persze lehetnék bizakodóbb is, hiszen oly sikeresen rendezünk meg nagy fesztiválokat is. Itt van a Sziget, ma kezdődik egy mínusszal. Mínusz egy úttal mármint, merthogy - mi sem természetesebb, hogy - a budai főcsatornát csak augusztusban lehet kicserélni. Se előbb, se később.

Mondom: tudunk mi szervezni, már most gyakoroltatjuk a világ fiataljaival az olimpiai megnyitónkat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.