Jókedve tüstént tovaszállt, amikor tudtára adták, hogy Görögországban a Julianus-féle naptár van érvényben, azaz ne nagyon szöszöljön, fő versenyszámát, a hármasugrást aznap délután rendezik. Így aztán nem a szállására hajtatott, hanem a stadionba, ahol 13,71 méterrel nyert, ezzel ő lett az újkori olimpiai játékok első győztese. Az emberiséget, soraiban természetesen Conollyval, akkoriban még nem foglalkoztatta a nem megfelelő akklimatizáció teljesítményt visszafogó problémája - a jetlag majdani ártalmairól értelemszerűen nem is tudhatott -, viszont az is kétségtelen, hogy az amerikai olyan bravúrt hajtott végre, amely manapság már aligha megismételhető. Ahogyan Fritz Traun története sem másolható. Miután kiesett a 800 méteres síkfutás selejtezőjében, unalmában vásárolt egy teniszütőt. A boltban találkozott a hasonló ügyben ott sertepertélő ír John Bolanddel, és ha már összefutottak, megbeszélték, hogy elindulnak a teniszversenyen. A poént nyilván kitalálták: párosban ők nyerték az olimpiát.

Mindössze száztizenkét esztendő telt el azóta, ám a két történet mai szemmel-füllel annyira hihetetlen, hogy már-már meseszerű. Pedig igaz mindkettő: Athénban esett meg, ahol a záróünnepséget a tartós esőzés miatt másnapra kellett halasztani, és ahol az alvilág erős embere személyesen biztosította önmérsékletről a rendőrfőnököt. Szavát betartotta: az olimpia alatt egyetlen zsebtolvajlás sem történt.

Pekingben bizonyosan nem halasztanak majd - sem sportversenyt, sem hivatalos eseményt: ha kell, hát szétlövik a felhőket (enyhébb esetben repülőgépekkel, problematikusabb szituációban rakétákkal), és ígérik, a biztonsággal sem lesz gond, jóllehet nem a zsebtolvajok jelentik manapság a legnagyobb veszélyt. Az aktuális rendező korábban soha nem látott méretű és színvonalú játékokat ígér, aztán vagy sikerül megvalósítania az elképzeléseit, vagy nem, mindenesetre az is hagyomány, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindenkori elnöke a versenyek zárultával nem takarékoskodik az elismerő jelzőkkel. Az 1996-os olimpia záróünnepségén az amerikai alelnök, Al Gore vette magának a szerénytelenséget, és Juan Antonio Samaranch helyett értékelte (tódította) minden korábbinál lenyűgözőbbnek a rendezést, verbálisan vállon veregetve a georgiai embereket, akik azzal hálálták meg a gesztust, hogy négy évvel később, a 2000-es elnökválasztáson helyette Bushra szavaztak...

Meglehet, a párhuzam sértő a kínaiakra nézve, ugyanis az előkészületekről érkező hírek és a helyszínen tartózkodók beszámolói alapján valóban monumentális és nehezen felülmúlható rendezvénynek ígérkezik a XXIX. nyári olimpia. Csodálatos stadionok, kifogástalan csarnokok várják a részvevőket. A költségekkel kapcsolatban két, természetesen nem hivatalos összeg forog közszájon és jelenik meg a különböző orgánumokban. Az egyik 1,9, a másik 39 milliárd dollár. Az első összeg az, amelyet a sportlétesítményekre, az olimpia rendezési költségeire fordítottak. A másik az az öszszeg, amelyet 2001 óta Peking és környéke fejlesztésére szántak. Vegyük a szerényebb számot, bár az 1,9 milliárd dollár is horribilis pénz: ennyiből építettek 12 új, és újítottak fel 11 korábbi létesítményt, valamint hoztak létre negyvenöt edzéshelyszínt. (Az összegben viszont nem szerepel az olimpiai falu felépítésének költsége, ami aligha kézlegyintéssel elintézhető summa.) Az olimpia annyira közügy az ázsiai országban, hogy az 1,9 milliárd felét külföldön élő kínaiak adták össze.

"Kicsit" eldurvult a világ azóta, amikor egy olimpián még a zsebesek jelentették a legnagyobb veszélyt. Pekingben száztízezer biztonsági emberrel próbálják meg szavatolni a váratlan eseményektől mentes lebonyolítást. (A száztízezer a bevallott létszám, nem volnék meglepve, ha ennek a többszöröse lenne a valós.) Az Olimpiai stadiontól mindössze három kilométernyire, vagyis Peking szívében rakétaállást telepítettek, a hadsereg készültségben áll a játékok alatt, a megnyitó idején lezárják a főváros repülőterét. "Az olimpiai részvevők és a turisták biztonságát garantáljuk, mindenki teljes nyugalomban érezheti magát" - jelentette ki Liu Shaowu, a szervezőbizottság biztonsági szolgálatának igazgatója. A stratégiai védelmi terveket nemzetközi szakértők közreműködésével, azok tanácsai alapján készítették el. A feladat nagyságára és bonyolultságára jellemző adat, hogy 50 különféle részterv és 900 különleges intézkedési variáció készült az esetleges rendzavarások, akciók megakadályozására. A nemzeti biztonsági szolgálat különleges megfigyelőrendszert működtet, az önkéntesek és a rendezésben közreműködők is megfelelő kiképzésben részesültek; hogy ez utóbbin mit kell érteni, azt Liu nem részletezte.

Amikor Henri Didon páter 1894-ben megalkotta a Citius, altius, fortius (gyorsabban, magasabban, erősebben) jelszót, bizonyára rémálmában sem gondolt arra, hogy eljön az idő, amikor e három szó elé tesznek majd egy kérdőszót is: a hogyant. És amikor Pierre de Coubertin báró megújította az újkori ötkarikás mozgalmat, továbbá megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, aligha hitte, hogy a 2008-as játékok előtt a két legfontosabb kérdés az lesz majd, sikerül-e biztonságosan lebonyolítani a világ legjelentősebb sporteseményét, és hogy vajon az athéni után a pekingit is beárnyékolják-e a doppingbotrányok. Arról, hogy a világ egy ideje önmaga rontja el saját ünnepeit, a legkevésbé a sportolók tehetnek; abban viszont jócskán "sárosak", hogy a versengés már nem csupán a pályákon és a stadionokban folyik, hanem a gyógyszergyárak között is.

Amennyiben annak idején Conolly fáradtságra hivatkozva visszalép a hármasugrástól, a közönség erről értesülve megértően bólogatott volna, mondván, ennyi hajókázás után szegény ember holtfáradt lehet, úgy pedig képtelenség sportolni. Ha viszont Conolly valamelyik leszármazottja, hihetőbb variációban akármelyik honfitársa 2008-ban marad távol a versenyektől hasonló okra hivatkozva, sosem mossa le magáról a gyanút, hogy nem "kokszolt" és hogy nem a lebukástól való félelem miatt mondta le a részvételt. Az egész sportvilág doppingol - mondja a neve elhallgatását értelemszerűen (?) kérő informátor. Csakhogy, teszi hozzá gyorsan, nem egyenlő a mérce. Vannak az érinthetetlenek, az ügyesek és a pechvogelek. Az első kategóriába a nagy nemzetek sportolói tartoznak, a másodikba a fejlett orvosi háttérrel rendelkezők, a harmadikba pedig a hályogkovácsok, vagyis azok, akik azzal próbálkoznak, amijük van. Például a magyarok, akik még akkor is az elavult, öntéses módszerrel próbálták átverni az ellenőröket, amikor a konkurencia már kifinomult eszközöket alkalmazott. Jellemző módon, amikor az athéni huszonhat konkrét doppingesetből ötben magyar volt az érintett, egy másik, ugyancsak névvel szerepelni nem kívánó, ám a tűzhöz igencsak közel álló sportvezető nem az ötön háborodott föl, hanem azon, hogy csak huszonhat lebukás történt. "Az amerikaiak közelébe sem mehettek a doppingellenőrök, valamit mégis produkálniuk kellett, belekötöttek hát a kicsikbe" - így a magyarázat.

Akár csak negyven évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ünnepinek szánt írás nem éppen rövid része serkentőszerekkel, azok immár tömeges használatával foglalkozzék. Igaz, negyven esztendeje az sem lett volna hihető, hogy egykor készül majd egy amerikai felmérés, amely szerint a megkérdezettek hatvannál is nagyobb százaléka akkor is vállalná az olimpiai bajnoki győzelemhez (szerinte immár) elengedhetetlen doppingolást, ha annak káros következményei miatt rövid időn belül elhalálozna. Ha amatőrök így gondolkodnak a doppingról, miért tenne másként egy olyan ember, aki anyagi és erkölcsi hasznot egyaránt remél a nagy győzelemtől, és akinek a megélhetése és a karrierje múlhat a pajzzsal vagy pajzson problematikáján. És akkoriban - maradjunk most már a negyven évvel ezelőttnél - paralimpiát sem rendeztek; miért is gondoltunk volna arra, hogy lesznek majd, akik látókként vaknak (bocsánat) tettetik magukat, hogy csörgőlabdában nyerhessenek, vagy hogy egészséges egyetemisták szellemi fogyatékosnak hazudják magukat az eredményes részvétel érdekében. A sportvilág mára odáig jutott, hogy a NOB elnöke igencsak elégedett lenne, ha a pekingi doppinglebukások száma nem haladná meg a negyvenet. Vagyis az athéni huszonhat immár remek eredménynek számítana... Ezek után ne is csodálkozzunk azon, hogy már fölvetődött az ötlet: rendezzenek külön versenyt a doppingolók és a teljesítményfokozókkal nem élők számára.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság húsz éven át regnáló, sorrendben ötödik elnöke, Avery Brundage sokat idézett mondása szerint az élet áruházában a sport a játékosztály. Már sosem tudja meg: csak volt.