Északkelet-Kínában az augusztus az esős évszak része. Éppen ezért meglehetősen nagy a valószínűsége (kb. 50 százalék) annak, hogy a 16 napon keresztül tartó versengés résztvevői esőben küzdjenek az érmekért. Arról már nem is beszélve, hogy egy esetleges felhőszakadás mennyi kellemetlenséget okozhat a nyitott stadionokban helyet foglaló, mintegy 91 ezer nézőnek.

Kína azonban nem ismeri a véletlen fogalmát: a szervezők garantálják, hogy napos idő lesz az olimpia alatt. A derűs égboltért a Pekingi Időjárás-befolyásolási Hivatal vezetője, Csang Csien felel. Az általa irányított szervezet műholdak és repülőgépek segítségével folyamatos kontroll alatt tartja a kínai főváros környékének légterét. A Dánia nagyságú területről származó meteorológiai adatok egy szuperszámítógépbe kerülnek, majd a szakemberek kiértékelik azokat. Amennyiben azt tapasztalják, hogy valahol a közelben felhőképződés indult meg, azon nyomban "élesre állítják" a rakétavetőket. Ezek ezüst-jodidot, "agresszív" felhők esetén pedig egy folyékony nitrogénalapú anyagot juttatnak a felhőzetbe. Ezen szerek hatására az esőcseppek mérete kisebb lesz, és a felhők még azelőtt megszabadulnak nedvességtartalmuktól, mielőtt a stadionok közelébe érnének. Az eddigi próbáink eredményesek voltak, úgyhogy reméljük, augusztus 8-a után sem lesz gond - mondta Csien, aki a világ legnagyobb időjárás-befolyásoló hivatalának élén áll: több mint 1500 ember, 30 repülőgép és közel 5000 rakétavető tartozik hozzá.

"Az időjárás az az állapot, amire mindenki panaszkodik, de senki sem csinál semmit ez ügyben" - úgy tűnik, a tudósok lassacskán megcáfolják Mark Twain örökérvényűnek hitt aforizmáját. Ugyanis már több mint fél évszázada szerte a világban (nem csak Kínában) azon munkálkodnak, hogy megvalósuljon az emberiség egyik legrégibb álma: uralkodhassunk az időjáráson.

1946-ban, a General Electric egyik New York állambeli gyárában egy fiatal kutatónak, Vincent Schaefernek sikerült az, amit addig teljesen lehetetlennek tartottak: mesterséges úton hozott létre felhőt. A tudós sokáig eredménytelenül próbálkozott, mígnem egyszer csak megtörtént a csoda. Egy -78 °C-osra lehűtött edénybe szárazjeget (szilárd halmazállapotú szén-dioxidot) tett, és pár perc múlva azt vette észre, hogy az edényben hull a hó. A művi felhőképződés ugyanúgy ment végbe, mint ahogy normál körülmények között a természetben is szokott. Azzal a különbséggel persze, hogy ebben az esetben nem a különféle mikroorganizmusok vagy a porszemek, hanem a szárazjég részecskéi töltötték be a kondenzációs magvak szerepét. (Ezekre csapódik ki a levegő páratartalma.)

Később Schaefer egyik kollégája, Irving Langmuir jött rá arra, hogy létezik egy, a szárazjégnél olcsóbb és annál magasabb hőmérsékleten is működőképes vegyület, amelyik jó alternatívája lehet a kristályos szén-dioxidnak. Ez volt az ezüst-jodid. Langmuir felfedezése adta meg a kezdő lökést az időjárás befolyásolásával foglalkozó kutatásoknak. A múlt század közepén úgy tűnt, hogy az emberiség karnyújtásnyira van attól, hogy irányítsa az elemeket. Mind a mai napig világszerte rengeteg pénzt fektetnek be az ilyen irányú kísérletekbe, de újabb, kézzelfogható eredményeket még nem sikerült produkálni. Az ezüst-jodidot azonban azóta már széles körben alkalmazzák. Például a szőlészetekben is ezzel az anyaggal igyekeznek csökkenteni a jégverések okozta károk nagyságát. Hatására ugyanis a kevés nagy helyett sok kicsi jégszem keletkezik, amelyek még földet érésük előtt a levegőben elolvadnak, és így megkímélik a pusztítástól a termést.

Jost Heintzenberg, a lipcsei Troposzféra-kutató Leibniz-Intézet vezetője meglehetősen szkeptikusan fogadja az időjárás-befolyásolással kapcsolatos híreket. A mai napig sincs még tudományosan bebizonyítva, hogy ezek a technikai megoldások ténylegesen is működnek-e - mondja a szakember. Lehet, hogy az önmagukat esőcsinálónak nevező illetők tevékenysége nélkül is ugyanilyen események következnének be. Arról már nem is beszélve, hogy senki nem tudhatja, milyen következményekkel járhat, ha beavatkozunk ezekbe a rendkívül érzékeny légköri folyamatokba - teszi hozzá.

Ross Hoffman amerikai kutató már kevésbé borúlátó. Hiszi, hogy egyszer megvalósíthatja majd személyes vágyát: elterelheti a hurrikánokat és ezzel akár több ezer ember életét is megvédheti. Kollégáival együtt már több módszert is kidolgozott a trópusi viharok ellen. Például be lehetne vonni a tengerek felszínét egy olyan, biológiai úton lebomló olajjal, amelyik megakadályozza a víz párolgását, és így közvetve mérsékli a hurrikánok erejét is - vázolta fel elképzelését Hoffman. A kutató azt is megvalósítható ötletnek tartja, hogy egy Föld körüli pályára feljuttatott naperőmű mikrohullámok formájában energiát sugározzon a felszínre, amelyet aztán egy speciális szerkezet felfogna, és olyan impulzusokká alakítana, amelyekkel el lehetne terelni a veszélyes ciklonokat. Ezek a megoldások egyelőre csak számítógépes szimulációkon működnek, gyakorlati megvalósulásukhoz még minden bizonnyal várnunk kell néhány évtizedet - véli a tudós.

Az időjárás befolyásolásának kérdése iránt azonban nemcsak a kutatók, hanem a katonai vezetők is érdeklődnek. Nem csoda, hiszen számos olyan példát találunk akár a közelmúltból is, amikor történelmi jelentőségű eseményeket döntött el a klíma. 1944. június 6-án, a normandiai akcióban például óriási szerencséjük volt a szövetséges csapatoknak, ugyanis a partraszállás pillanatában egy rövid ideig jóra fordult a meglehetősen kedvezőtlen időjárás. Az amerikai hadsereg a vietnami háború idején fegyverként használta az ezüst-jodidot. A szer segítségével olyannyira sikerült felerősíteniük a monszunt, hogy a Ho Si Minh-ösvényen haladó, utánpótlást szállító észak-vietnami csapatok - szó szerint - elsüllyedtek a sárban.