A turul mint esztétikai igény - tüntetés és ellentüntetés készül

Az előzetes hírek arról szóltak, hogy kisgazdák és kereszténydemokraták együtt demonstrálnak a budapesti turulszobornál az erőszakra és a "cionizmus" elleni fellépésre hívó Magyar Önvédelmi Mozgalommal. A kisgazda Turi-Kovács Béla már elhatárolódott, de lehet, hogy mégis ott lesznek.

Közösen demonstrál csütörtökön a turulszobor ledöntése ellen a Fidesz szövetségi rendszeréhez tartozó Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) például a Magyar Önvédelmi Mozgalommal, illetve a "Kossuth tériekkel". A Turi-Kovács Béla nevével fémjelzett kisgazda egyesület is csatlakozott ugyanis a Jobbik és a XII. kerületi KDNP szervezet "békés erődemonstrációjához", amely csütörtök este lesz a turul-szobornál - derült ki tegnap reggel Novák Előd, a Jobbik Akciócsoport vezetőjének közleményéből. Sőt az is: a kisgazda Bartal Sándor belvárosi önkormányzati képviselő beszédet is mond a szobornál.

 

Pokorni-Demszky-levélváltás az emlékműről

Szeptemberben ismét a Fővárosi Közgyűlés elé viszi a turulszobor ügyét Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere - olvasható a Demszky Gábor főpolgármesternek címzett nyílt levelében.

Pokorni Zoltán arra emlékeztet: a XII. kerületi önkormányzat tavaly döntött úgy, hogy katonai emlékmű lesz a hegyvidéki turulszobor, míg a második világháború polgári áldozatainak egy külön emlékművet állít. Ehhez a főváros is hozzájárulását adta, ezért érthetetlen számára, "miért folytatják továbbra is a szoborral kapcsolatos boszorkányüldözést".

Demszky Gábor minderre úgy válaszolt, hogy "őszinte csodálkozással olvastam leveledet". "Egy jogerős bírósági döntés és több közigazgatási hivatali határozat ellen tiltakozol, és ezek megváltoztatását vagy felülírását egy politikai testülettől, a Fővárosi Közgyűléstől várod" - áll a főpolgármester levelében, amelyben számos kérdéssel szembesíti a fideszes polgármestert. Például: egy választott polgármester megteheti-e, hogy politikai megfontolásokból engedélyez és védelembe vesz illegális építkezéseket?

(Hírösszefoglalónk)

 

Novák Előd mindezt úgy értékelte, hogy "megtört a jég", s arra kérte a hazafias érzelmű választókat: küldjenek köszönetet a hatfős parlamenti képviselettel rendelkező kisgazdák elektronikus címére azért, mert a KPE "egy nemes cél érdekében képes volt összefogni a nemzeti tábor különböző zászlói alatt gyülekezőkkel". A "Bombagyár" is csatlakozik az erődemonstrációhoz - tudatta tegnap Tomcat is blogbejegyzésében. Felhívása szerint "ismét meg kell futamítani a cionista barbárokat". A Magyar Önvédelmi Mozgalom hétfőn nyílt felhívást intézett a nemzeti táborhoz: "minden hazafit, ellenállót elvárunk a turulszoborhoz, de harcosaink is készüljenek. (...) Nyíltan szembe kell szállni a cionista rombolás ellen!"

Turi-Kovács Bélát, a Fidesz-frakcióhoz tartozó parlamenti képviselőt arról kérdeztük: nem zavarja-e az erőszakra való felhívás vagy a nyílt antiszemitázás?

- Ezen az alapon a melegek felvonulását sem lett volna szabad megtartani, hiszen egyes szervezetek nyíltan bejelentettek ellentüntetést - válaszolta. Közbevetésünkre, hogy a turulszobornál nem ellentüntetőkről lenne szó, hanem arról, hogy a szélsőséges Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Kisgazda Polgári Egyesület egy táborban demonstrálna, úgy reagált: nem engedhetjük meg, hogy az ősi magyar jelképeket elkezdjék "levadászni". - A nyíltan antiszemita és erőszakra buzdító felhívásokat provokációnak tekintjük, de ez nem ok arra, hogy ne tiltakozzunk, hiszen például a mi zászlónkban bírósági bejegyzés által garantáltan ott van a turul, ami ősi magyar jelkép. Ha csütörtök este erőszakos megnyilvánulások lesznek, azoktól már előre elhatárolódunk, s akkor a helyszínről is azonnal levonulunk - közölte Turi-Kovács Béla.

Kicsivel később, miután a Fidesz-frakcióban helyet foglaló kisgazda politikus maga is elolvasta a Magyar Önvédelmi Mozgalom felhívását, tudatta: a rendezvényen csak akkor vesznek részt, ha a rendezők nyilatkozatban jelentik ki, hogy elhatárolódnak a gyűlöletkeltés minden formájától, és azoktól a szervezetektől, amelyek ezt a békés rendezvényt provokációra kívánják felhasználni.

- El tudunk határolódni a provokátoroktól. De elsősorban nem is a Magyar Önvédelmi Mozgalomra gondolok. Nekik ugyan sarkos a megfogalmazásuk, de ilyen a nyelvezetük. A provokáció az MSZP ifjúsági szervezetének a részéről érkezhet, mivel ők szerveznek ellentüntetést a turulszoborhoz - mondta lapunknak Novák Előd, aki azt is elárulta: a rendőrségtől olyan információt kapott, hogy "hatalmas lesz a rendőrségi biztosítás, nagyon erős kordonozással".

A KDNP XII. kerületi szervezetének vezetőjét nem értük el. A kerületi német kisebbségi önkormányzat elnöke, Dicsőné Helmly Mária viszont azt közölte: a szobor esztétikai igényt elégít ki, ezért szeretnék elérni, hogy a műalkotás a helyén maradjon. A Magyar Önvédelmi Mozgalomról eddig nem is hallott, a szervezet felhívásában megfogalmazott nézetek - közölte - "tőlünk távol állnak".

Két szervezet jelentett be demonstrációt csütörtökre a XII. kerületi turulszobor környékére. A BRFK az egyeztető tárgyalásokat lefolytatta, és mindkét bejelentést tudomásul vette, a rendezvények zavartalanságát pedig a megfelelő erőkkel és eszközökkel biztosítja - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a távirati irodával.

Mint közleményükben írták, a turulszobor környékére két szervezet jelentett be demonstrációt a BRFK-n. A Jobbik Magyarországért Mozgalom csütörtökön 18 órától 21 óráig a Böszörményi úton, a Societas Új Mozgalom pedig 18 óra 30 perctől 20 óráig az Istenhegyi úton kíván demonstrálni.

A demonstráció zavartalan biztosítása érdekében tilos lesz megállni csütörtökön 0-22 óra között a XII. kerületben, a Németvölgyi út mindkét oldalán a Királyhágó tér és az Istenhegyi út között, a Böszörményi út mindkét oldalán a Királyhágó tér és a Nagyenyed utca között, a Nagyenyed utca mindkét oldalán az Alkotás utca és az Istenhegyi út között, az Istenhegyi út mindkét oldalán az Ügyész utca és a Kékgolyó utca között, valamint a Kékgolyó utca mindkét oldalán a Greguss utca és az Istenhegyi út között.

A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy lezárhatják csütörtökön 16-22 óra között a Németvölgyi út Királyhágó tér és az Istenhegyi út közötti szakaszát, a Böszörményi út Királyhágó tér és a Nagyenyed utca közötti szakaszát, a Nagyenyed utca Alkotás utca és az Istenhegyi út közötti szakaszát, az Istenhegyi út Orbán tér és Kékgolyó utca közötti szakaszát és a Kék golyó utca Ráth György utca és Istenhegyi út közötti szakaszát.

Szerdai lapinformációk szerint tüntetést és ellentüntetést is szerveznek csütörtökön estére a XII. kerületi turulszoborhoz: jobboldali szervezetek az emlékmű megmaradásáért, baloldali fiatalok pedig a lebontásáért demonstrálnak.

Nem szervez ellendemonstrációt az MSZP ifjúsági szervezete

Nem szervez ellendemonstrációt a XII. kerületi Turul-szoborhoz a Societas - Új mozgalom, az MSZP ifjúsági szervezete. Ezt Varga László szocialista országgyűlési képviselő, a szervezet elnöke mondta szerdán az MTI-nek.

"Nem szervez a szervezetünk semmiféle demonstrációt" - jelentette ki Varga László. A kormánypárti képviselő ezzel cáfolta azt a szerdai lapértesülést, miszerint a szocialista párt ifjúsági szervezete ellentüntetést szervez csütörtökön estére a XII. kerületi Turul-szoborhoz, oda, ahová a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelentett be demonstrációt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság előzőleg szerdán a távirati irodával azt közölte, hogy két szervezet, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Societas - Új mozgalom jelentett be demonstrációt csütörtökre a XII. kerületi turulszobor környékére.

Varga László az MTI-nek azt mondta, tájékozódtak az ügyben és úgy tudja, magánszemélyek jelentettek be demonstrációt a rendőrségen.

Bírósághoz fordul a hegyvidéki önkormányzatMivel a XII. kerületi önkormányzat bírósághoz fordult a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal határozata ellen, amellyel nem adott engedélyt a kerületben emelt turulszobor fennmaradására, a per befejezéséig nem lehet elbontani a szobrot - tudta meg az MTI szerdán.

(MTI)

A XII. kerületi turul
Sok kategóriában pályázhatna az év legjén az engedély nélkül felállított XII. kerületi turul
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.