A szakember

A sakkozás színházának színészei, primadonnái kétségkívül a nagymesterek. De ahogy egy színház sem működhet háttéremberek közreműködése nélkül, úgy a sakkozás világát is számos háttérben dolgozó szakember mozgatja. Szükség van bírókra, edzőkre és persze sakkírókra, sőt még sakktörténészekre is. A közelmúltban egy sokoldalú sakkszakember, Varnusz Egon (1933-2008) hagyott itt minket, aki nélkül elképzelhetetlen lett volna a hetvenes-nyolcvanas évek magyar sakkozása.

Egon mesteredző volt, 1969-től kezdve ifjúsági szakfelügyelőként és trénerként évtizedeken át segítette a tehetséges fiatalokat. Emellett hihetetlen, de 54 népszerű, több nyelven is sikeres könyvet hagyott ránk, melyek közül különösen emlékezetes saját kedvence, Keresz nagymesterről szóló monográfiája, valamint Flórián Tiborral együtt írt "Fischer és Szpasszkij" című műve.

Varnusz Egon azonban nemcsak szakemberként, hanem főszereplőként, azaz sakkmesterként is kiváló volt. Többször játszott a Magyar Bajnokság döntőjében, ahol érdekes, elfogulatlan stílusával számos maradandó játszmát alkotott. Ezek közül kiemelkedik 1961-es Szabó László elleni győzelme. Már csak azért is, mert Szabó László kora legjobb magyar sakkozója, 9-szeres magyar bajnok és többszörös világbajnokjelölt volt. Szabó Lászlót mindenki a legnagyobb tisztelet hangján csak "Nagymesternek" merte szólítani. Szinte elképzelhetetlen volt, hogy ellene valaki cseljátékkal próbálkozzon...

SKÓT CSEL

Varnusz Egon-Szabó László

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. d4 exd4 4. c3!? A romantikus időket idéző, amúgy a "skótokra" egyáltalán nem jellemző cseljáték; 4. Hxd4 a skót játékba vezetne.

4. - dxc3 Az áldozatot el is lehet utasítani, például 4. - d5!? 5. exd5 Vxd5 6. cxd4 Fg4 7. Fe2 Hf6 8. 0-0 Fe7 9. Hc3 Vd7 10. d5 Fxf3 11. Fxf3 He5 12. Fe2 0-0 egyenlő esélyekhez vezetett a Varnusz-Besztercsényi (Budapest, 1964) partiban.

5. Fc4!? Világos újabb gyalogot ajánl nagynevű ellenfelének! Lehetséges 5. Hxc3 is, amire a Gufeld-Stein játszmában 5. - Fb4 6. Fg5 Hge7 7. Vc2 d6 8. 0-0-0 Fxc3! 9. Vxc3 0-0 10. h4 Fe6 11. h5 h6 12. Fe3 Ve8 13. g4 f6! után elakadt világos támadása (Kijev, 1959).

5. - d6 Veszélyesen felgyorsulna világos fejlődése 5. - cxb2-t követően, például 6. Fxb2 Fb4� 7. Hbd2 Kf8 8. 0-0 d6 9. Vb3 Hh6 10. Bad1 Fg4 11. a3 Fxd2 12. Bxd2 Bb8 13. Ve3 Fxf3 14. Vxf3 Ve7 15. Bfd1 He5 16. Fxe5! Vxe5 17. Bd5 Vf6 18. Vb3 Bg8 19. e5! dxe5 20. Vb4�! Ke8 21. Fb5�! c6 22. Fxc6�!! Vxc6 23. Bxe5� Ve6 24. Vd6 világos szép győzelméhez vezetett a Tarrasch-Lasker (Németország, 1881) játszmában.

6. Hxc3 Fe7 Számításba jön 6. - Hf6!? is, és 7. Hg5-re 7. - He5, míg 7. Vb3-ra 7. - Vd7 jöhet.

7. Vb3!? A Skót-csel lényege: gyors támadás az f7-gyalog ellen!

7. - Ha5! 8. Fxf7� Kf8 9. Va4 c6 Gyengébb lenne 9. - Kxf7, amire 10. Vxa5 Fe6 11. 0-0 Kf8? 12. Hd5! c6 13. Hc7 Ff7 14. Hd4! Vc8 15. Hxa8 Vxa8 16. Hf5-tel Tal könnyű győzelmet aratott Russell ellen (München, 1958).

10. Fxg8 Kxg8 11. 0-0 b5 12. Vc2 Fg4 13. Hd4 Ff6 14. Fe3 Ve8 Most, hogy védve a c6-gyalog, már 15. - Hc4 fenyeget.

15. f3 Fd7 16. Bad1 Hc4 17. Fc1 Ve5 Az anyagilag egyenlő állásban sötét a zaklatott királya miatt nyilvánvalóan rosszabbul áll.

18. b3!? Hb6 19. Hce2! Varnusz mester átcsoportosít, és egyúttal a c6-gyalogra is rátámad! Gyengébb volt 19. f4?! Vc5, és sötét még aktív.

19. - c5 19. - Vc5-re 20. Vd3! Bf8 21. Fe3 után visszaszorulnak a fekete figurák.

20. f4! Ve7 21. Hf3 Be8 22. Hg3 Fc6 23. e5! Az állás megnyitását sötét támadható királya és az elásott h8-bástya is indokolja.

23. - Fxf3 24. Hf5! Vc7 25. Bxf3 Szintén erős volt 25. Bxd6!, és ha erre 25. - Fg4 26. exf6 Fxf5 27. Vxf5 Vxd6 jönne, akkor 28. f7� Kf8 29. fxe8V� Kxe8 30. Fb2 után sötéttel védhetetlen álláshoz vezetne.

25. - dxe5 26. Hd6 Be6 Sötét állása szétesne 26. - Be7 27. Hxb5 Vc8 28. Bfd3! után is.

27. fxe5 Fxe5 Veszít, de talán lassabban 27. - Bxe5, például 28. Ff4 Be6 29. Vf5 Ve7 30. Vxc5 után elvész a b5-gyalog is.

28. Vf5 Ve7 Nem megy 28. - Fd4�, mert 29. Bxd4 Be1� 30. Kf2 után feketének nincs tovább.

29. Hc8!! Nyerő taktikai csapás, ami a d-vonal megnyitásával azonnal eldönti a csatát!

29. - Fd4� 29. - Hxc8-ra 30. Bd8�! Vxd8 31. Vf7 matt 29. - Ve8-ra pedig 30. Vxe6�! Vxe6 31. Bd8� Ve8 32. Bxe8 matt lehetséges.

30. Bxd4! Be1� 31. Kf2 Be2� 32. Kg3 Vc7� 33. Bdf4 h6 34. Hxb6 axb6 35. Vd5� Sötét feladta; 1:0! 35. - Kh7 36. Vd3� elviszi még az e2 bástyát is.

A szerző nemzetközi nagymester

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.