Hét magyar állampolgárt vádoltak meg Szlovákiában

A Nyitra megyei rendőrség szerint magyar állampolgárok náci jelszavakat kiabáltak Párkányban, és önkényuralmi jelképeket viseltek. Hét magyar állampolgár - öt férfi és két nő - ellen indítottak bűnvádi eljárást.

Szlovákiában önkényuralmi jelszavak kiabálása és törvénysértő jelképek használata miatt - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Ján Stark Nyitra megyei rendőrkapitány. Arról is tájékoztatott, hogy az előállított fialatok több társukkal együtt a Magyar Önvédelmi Mozgalomnak az esztergomi Prímás-szigeten befejeződött nyári tábora után átmentek Párkányba, ahol vasárnapra virradó éjjel az egyik térfigyelő kamera előtt a Sieg heil! náci köszöntést ordibálták.

A helyszínre érkezett rendőrök a ruháikon, továbbá a tetoválásaikon ugyancsak fasiszta jelszavakat találtak. A tizenhét éves leány pólóján Fehér Erő, SS felirat és horogkereszt volt. Kihallgatásuk során három személyről kiderült, hogy hasonló bűncselekmény miatt már Magyarországon is voltak büntetve, egyikük ötször. A huszonöt éves nő azt hangoztatta, hogy gyermekkora óta rokonszenvez a szélsőséges eszmékkel. Lapunk érdeklődésére Renáta Cuháková rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy nem a trianonozás, hanem a náci jelszavak miatt indítottak bűnvádi eljárást. A rendőrtiszt szerint a provokálók többen voltak, de néhány személy elmenekült a helyszínre érkező járőrök elől. Három szlovákiai állampolgárt is előállítottak, de őket rövidesen elengedték, mert bebizonyosodott, hogy véletlenül tartózkodtak a helyszínen. Ján Stark bejelentette azt is, hogy a hét előállított személy a kihallgatásuk után hazautazhatott, és szabadlábon védekezhet. Valószínűnek tartotta, hogy a bírósági tárgyalásra Szlovákiában kerül sor.

Júniusban ugyancsak a Nyitra megyei rendőrség Révkomárom közelében vett őrizetbe kilenc magyarországi és öt szlovákiai magyar táborozó fiatalt, akiknél önkényuralmi jelképeket és újnáci irodalmat találtak.

Ján Stark rendőrkapitány
Ján Stark rendőrkapitány
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.