Talán nem kellene felidézni egy új chartával az időt, amikor Csurka István a kormány közvetlen közeléből fogalmazhatta meg a mai Jobbikot és szomorú, világháború előtti időket idéző szövegét, amely ellen valóban mindenki, aki bármiféle szabadságban hitt, odaállhatott. De most csak az artikulálatlanság világa ugrik neki tévének, Hollán Ernő utcai boltnak, melegfelvonulásnak, nem egy vezető párt főembere.

Ha a demokrácia, a nemi identitástól független méltóság hisz önmagában, akkor ebből nem lehet katasztrófavízió, csak a rendőrség felszólítása arra, hogy legyen már észnél.

Kiderült azonban, hogy a helyzet még ezzel a mércével mérve is kínos. Hogy többről van szó annál, mint hogy a köztársasági elnök elég gyorsan áll-e ki ilyen esetben, mint ahogy nem ezt teszi, ha egyáltalán lesz szava arra, hogy itt már szinte mindenki, aki nem a jobboldalhoz tartozik, csak jelentős kockázatok árán mondhatja el nyilvánosan, hogy ki ő, és mit gondol a világról.

Már akkor is érezhető a baj, ha csak végigtekintünk a megszólított közjogi méltóságokon. E körbe tartozik a Legfelsőbb Bíróság e pillanatban ideiglenes elnöke. Az előző, öt éven át az intézményt vezető bíró, Lomnici Zoltán méltó visszavonulása érdekében létrehoztak egy státust. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalának második embere lett volna, ha kollégái - akik e lehetőséget korábban érte teremtették - ki nem szavazzák onnan. Így állnak most ott a dolgok. Támaszkodni kellene Szili Katalinra, a házelnökre, akit a saját koalíciós többsége nem tudott államfővé tenni egy olyan szavazáson, amelyen a Fidesz Sólyom jelenlétében eljátszotta a vakondokvadászatot. Az Alkotmánybíróság új elnöke habozás után fogadta el a meghívást. Az államfő még nem. Hogy lesz ebből a demokratikus önbizalom új támasza? Mit gondoljunk, amikor a Magyar Charta-felhívásra a nemrég még koalíciós egyeztetésben elkötelezett államtitkár közli, hogy nem vesz részt pártpolitikai megmozduláson? Nem tűnne fel, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is? Hogy a kilencvenes évek második felében előbb a kisgazdáktól, majd a Fidesztől indított dühroham mára szétzilálta a politikai életet? Már alig hiszik el egymásról a fő közjogi és politikai méltóságok, hogy végső soron azonos kultúrát képviselnek, amellyel szemben egyre intenzívebben mutatkozik egy - remélhetőleg - egészen másik. S azzal is van dolguk.

Időnként hátra kellene lépniük önmaguktól, hogy kívülről látva lássanak. Ahogy Strasbourgban az európai bírák ránéztek a magyar törvényre, amely büntetni rendeli a vörös csillag nyilvános viseletét, és azt mondták, ez a jelkép sok mindent jelenthet azon kívül is, ami innen most látszik belőle. Az élet ugyanis zavarba ejtően gazdag - mondják ők. Ameddig a politika egy-, máskor kétszínűre nem festi - kényszerülünk hozzátenni mi. És ebben a helyzetben új jelentést kap a melegfelvonulás szivárványzászlaja.