A "Kör urának" és "Aranykarú férfinak" is hívott Riedel utoljára 2006 augusztusában indult hazai versenyen, azt megelőzően a göteborgi Eb-n a csalódást keltő nyolcadik hellyel búcsúzott a nemzetközi versenyektől. A kontinensviadal előtt komoly doppinggyanúba keveredett, miután ötször is elmulasztotta a nemzeti doppingellenőrök által előírt teszteket. A "Meine Welt ist eine Scheibe" (A világom egy korong) című könyvében a doppinggyanúval kapcsolatban ártatlanságát hangoztatja, mivel az ellenőrök háromszor is rossz városba mentek. A szóban forgó utcát ugyanis hiába keresték korábbi lakhelyén, a szászországi Chemnitzben, a Trinitalisstrasse új otthonában, a bajorországi Rottach-Egernben található.

Riedel kifogásolja az egész doppingrendszert, szerinte az emberi méltóságot megalázó bánásmód az, ahogy a német ellenőrök a nemi szervét közvetlen közelről figyelik vizeletminta adása közben. S állítólag még aznap is kontroll alá vetették, amikor lágyéksérvvel operálták.

Még jobban odaszólt a szerinte "mihaszna", de azért a luxusszállodákban lakó, "ingyen ruházott-etetett-itatott" német sportfunkcionáriusoknak. Állítja, a barcelonai olimpián azért sem jutott a döntőbe, mert klíma nélküli, zajos és fullasztó szobában lakott, s egyetlen sportvezető sem ajánlotta fel az aranyérem-esélyesnek, hogy cseréljenek szállást pár éjszakára.

Riedel huszonkét éves volt, amikor leomlott a berlini fal. Azt írja, hogy a német újraegyesülés nélkül sohasem ért volna el ilyen sikereket, kreativitása miatt nem illett bele az egykori NDK merev rendszerébe. Ugyanakkor nagyon naivan csöppent bele a nyugati fogyasztói társadalomba, bevallása szerint a reklámok sokszor megvezették a később pénzdíjakból több százezer dollárt "összevető" atlétát. A jövőjét menedzser-vállalkozóként elképzelő, 1,99 méter magas "óriás" viszont abban biztos, hogy az élsport káros az egészségre. Éppen ezért a versenyei előtt rendszeresen túrótortát fogyasztó Riedel állami nyugdíjat követel minden élsportoló számára.