A jövő hónapban lesz hetven, de korántsem hetvenkedő, sőt befelé forduló típus. Pedig lenne mivel dicsekednie; legújabban azzal, hogy a világrangsor első helyére vezette a spanyol válogatottat, amely korábban egyszer sem állt a FIFA-lista élén. Az Euro 2008-at alig három nap elteltével követte a "World 2008"...
I. Lajos spanyol király
Noha Luis Aragones már nem szövetségi kapitány - Vicente del Bosque lép az örökébe -, kétségkívül ő a spanyol futball I. Lajosa.
Futballistaként csak Luis néven játszott, szintén nem akárhogyan. Az Atletico Madridban tíz évet "húzott le", és 265 mérkőzésen szerzett 123 góljával olyan mély nyomokat hagyott, hogy még be sem fejezte labdarúgó-pályafutását, már szakvezetővé nevezték ki a fővárosi csapatnál. Harminchat évesen játékos-edzője lett az Atleticónak, aztán tréner maradt a madridiaknál, mindjárt hat esztendeig. Utóbb még három különböző időszakban dirigálta a gárdát, és megfordult például a Barcelonánál, az Espanyolnál, a Sevillánál, a Valenciánál, a Betisnél (hol nem?).
Ám az igazi az edzői bemutatkozása volt. Az 1974-es BEK-döntőben még ragyogó szabadrúgásgólt lőtt a Bayern Münchennek, majd a klub Világ Kupáért vívott kettős mérkőzésen - amelyet 1975 tavaszán tartottak - diadalra vitte az immár a kispadról vezényelt Atleticót az argentin Independientével szemben (Buenos Airesban 0-1, Madrdban 2-0). Ehhez a premierhez csak a mostani Európa-bajnoki cím hasonlítható; na persze, az Eb-trófea még a VK-nál is értékesebb.
Nem sokan fogadtak volna rá, hogy eljut idáig. Már kapitánysága első évében, 2004-ben kiállt a rúdja, mivel durva megjegyzést tett a francia Henryra, és még inkább menesztették volna a szurkolók - bár az ilyesmi nem az ő dolguk - 2006-ban, az északírektől, majd a románoktól elszenvedett vereség után. Akkor még senki sem sejtette, hogy a "román" 0-1 sikerkorszakot nyit meg: a spanyol válogatott attól kezdve egyetlen mérkőzést sem vesztett, és tizennyolc győzelemmel, valamint négy döntetlennel érkezett el az Eb-aranyéremig. Nem mellesleg: irányításával mindössze négyszer maradtak alul a spanyolok, miközben (12 döntetlen mellett) harmincnyolcszor győztek.
Szédítő mérleg!
S ehhez méltó az a taktikai felkészültség, amely együttesét jellemezte a kontinenstornán. Ebből kiindulva, nem túlzás azt állítani: az Európa-bajnok garnitúra első számú embere Aragones volt, noha Casillas, Sergio Ramos, Puyol, Xavi, Marcos Senna, Iniesta, Fabregas, David Silva, David Villa vagy Fernando Torres sem futott éppen rossz formát... Ezzel a remekművel a tréner megint felidézte a kezdeteket, hiszen a spanyol nemzeti együttes előzőleg akkor (1964-ben) nyert Eb-aranyat, amikor Luis játékosként debütált az Atleticóban. Annak idején tizenegyszeres válogatott volt, az idén az övé lett a földrész legkiválóbb tizenegye (pontosabban: huszonhárma).
De nem megy nyugdíjba: a Fenerbahcséhoz készül. Amenynyire magába zárkózó, olyannyira bátor ember, elvégre - bármilyen kiváló is a török csapat - arra aligha gondolhat, hogy Isztambulban ugyancsak a Világ Kupával indít, mint hajdanán az Atleticónál...