Ahol a lány ül, az nem balkáni, hanem nagyon is budapesti. A Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztára, ami csakis attól nemzetközi, hogy olyan vonatokra váltanak itt jegyet az utasok, amelyek átlépik az államhatárt, és attól, hogy egy kéttenyérnyi táblára kiírták azt is, hogy international ticket office. Sokan fennakadnak azon, hogy milyen állapotok uralkodnak ebben a teremben, pedig semmivel sem rosszabb ez a hely, mint a Keleti bármelyik zuga vagy környéke.

A Keleti borzalmas hely, ezt látja először a városból az, aki vonattal érkezik, és ha már szokta egy kicsit a környezetet, akkor a nemzetközi jegypénztár ellen sem lesz kifogása, csak tudomásul veszi, hogy Budapest ilyen. Nem a MÁV, nem a Keleti állomásfőnöke, de még csak nem is Demszky, hanem Budapest. Olyan, mint a harmadik világ alsó széle közepe. Az se túl vigasztaló, hogy a pénztárat sikerült jól eldugni, mert aki jegyet akar, az valahogy megkeresi és úgyis megtalálja. Mondjuk, szót váltana egy vasutassal, de csak egy valutaváltóba botlik.

Ezért a peronkordonnál őrködő láthatósági mellényest kérdezem, aki a vágány mentén előremutat, és mondja, hogy a "Korcsma" felirat alatt kell balra menni. Ott valóban megbújik egy szűk ajtó éppen a korcsma és az újságos között, amelyre tényleg ki van írva a keresett office. A szűk folyosó azonban csak átjáró, viszont van újabb tábla szemmagasságban a tacskóknak a földön. Ezt kell követni, az apró betűs feliratokat, és aki figyelmes, az meg is találja egy kis bolyongás után. Majdnem ott van, ahol bejutottam az épületbe, tehát sétáltam egy keveset, ami akklimatizációs szempontból nem volt haszontalan. A pénztár a parkoló felől is ki van írva, nagyjából négycentis betűkkel, ezért inkább az öles betűkkel írott gyros feliratot érdemes megjegyezni.

A nemzetközi jegypénztárban tömeg. Jó sok ember. Már amennyi elfér a dúcolat oszlopai között, mert a helyiségnek ligetes hangulatot kölcsönöznek a gyalulatlan fenyőgerendák, amelyeket oldalról is megtámasztottak, így az oszloputas arány kettő az egyhez. A bejárattól jobbra azonban ott van a jelenkori technika, a sorszámadó automata, egy olyan kisszekrényre helyezve, amelyet egy bakterházból selejtezhettek le a rendszerváltás idején.
Na itt kell sorszámot kérni, választva két opció közül: információ és jegyváltás. Aztán csak figyelni kell az egyetlen 2008-at idéző berendezési tárgyat, a kijelzőt.

A helyiségben három pad, ezért többen ülnek a földön, pedig a padok egy kicsit tisztábbak. Szemközt folyik a jegyváltás. Már ahol folyik. A boldog békeidőket idéző - amikor a MÁV-ot még kellő áhítattal vették szájukra az emberek - míves kovácsoltvas rácsozat mögötti pénztárablakok sora egy rafinált leválasztás miatt négyessel kezdődik és tizennégyesig tart. Ezek közül csak hat üzemel, előttük emberek meggörnyedve a rosszulhallhatóság miatt. Próbálnak szemkontaktust teremteni a jegykiadókkal, akik láthatóan nehezen boldogulnak a jegyváltókkal, különösen, ha azok úgy szeretnének eljutni mondjuk Usti Nad Labenbe, hogy nem beszélik a magyart.

Ha pedig bárkinek maradtak volna még illúziói, úgy azt a pénztárak előtt végleg elveszíti. Az ablakok előtti dúcolatok mindegyikén angolul és németül is felhívják a kedves utasok figyelmét, hogy csomagot semmiképpen se hagyjanak őrizetlenül, és értékeikre fokozottan ügyeljenek.

Ez ugyanis nem a Balkán. Ez Budapest.

A Keleti pályaudvar oszloperdővel aláducolt nemzetközi jegypénztára - napjainkban