Egy jó napja a kormánynak is lett az idén, hiszen ritkán söpör be 24 órán belül egy Mercedes-gyárat és egy uniós kutatás-fejlesztési központot. A kormányfői autóval már lesznek gondok, mert Audi és Mercedes azért nem lehet egyszerre. Audival viszont aligha lehet beállítani a Daimler-gyár avatására. Bár 2011-ig még van idő választani. Autót mindenképpen.

De hagyjuk a szómágiát! Ebből most úgyis kapunk majd egy jó nagy dózist, amikor elmondják, mit bizonyít a Mercedes idejövetele.

Tényleg, mit is?

A Mercedes döntése azt mindenképp jelzi, hogy régiós gazdasági versenyképességünket sokkal árnyaltabban kell megítélni a ránk annyira jellemző fekete-fehérnél. A végletes leszakadás rémképébe nehezen illeszthető be egy frissiben érkező Mercedes-gyár. Ennél már csak akkor hibáznánk nagyobbat, ha a német óriás döntésében annak bizonyságát látnánk, hogy nincs is semmi baj.

A Daimler-Benz évtizedekre tervez, ilyen időtávra kell megbecsülnie egy gyártóhelyszínben rejlő lehetőségeket és kockázatokat. Ez azt jelenti, hogy a Mercedes jobban bízik bennünk, mint mi magunkban. Ez jó hír, de nem önmagát beváltó jóslat. Egykori versenyelőnyünk morzsáiból nem élhetünk sokáig.

Már csak azért sem, mert a leendő Mercedes-gyár jelképe lesz annak a társadalmi, politikai és gazdasági kettészakadásnak is, ami Magyarországot jellemzi. Mintha az élet minden területét kettészelné nálunk egy nagy folyó, és sehol sem lenne rajta híd.

A gazdaságban az elválasztó vonal egyben minőségi is. A boldogabb parton élnek az export motorjának számító nagy cégek és a rájuk kapaszkodni képes beszállítók, valamint a világ, vagy legalább Európa gazdasági vérkeringésébe bekapcsolódni tudó kisebb vállalkozások. A másik parton meg ott toporog a hazai piacnak és változásoknak mindenben kitett kis- és középvállalkozások tömege. Ők okkal érzik azt: szép-szép odaát az a Mercedes, az is mi vagyunk, legalább lélekben, de sokkal jobban tudnánk örülni, ha nekünk nem egy ócska csotrogánnyal kellene furikáznunk.

Gazdasági értelemben a Trabantok és a Mercedesek országa lettünk. Tegnaptól aztán végképp. A gyorsítósávban elsuhanó Merdzsókkal, és a kapaszkodósávban köhögve visszakapcsoló Trabikkal. A sávváltás reménye nélkül.

A papír-Jaguárnak már nem használ a sufnituning - esélyt kellene kínálni az átülésre. Ha Mercedesszel nem is kecsegtethetünk mindenkit, legalább egy Suzukiban bízhassunk, ha már az a mi autónk. Abból a kecskeméti Mercedes is jobban tetszene.