Nem itt mondják a legfontosabb mondatokat. A szocialisták például, ahogy befejeződik a képviselők kötelező foglalkoztatása, nekiülnek megtárgyalni a kötelező foglalkoztatást, vagyis a segélyezési rendszert, meg azt, hogy miként alakítsák át az adószisztémát. A Fidesz ugyanúgy külön beszéli meg ezt, mint az ellenfél. A legkisebb közös többszörös pedig jelenleg nem a legrangosabb közintézmény, hanem egy Oriens nevű szakértői csapat, amely valamiként mindkét fél érdeklődését felkeltette. Általuk legalább egy páholyból tudják nézni a dolgainkat.

A szép kupolájú épületet az elmúlt hónapok során a rendőrségi műveleti területtől a turistalátványosságon keresztül a korcsolyapálya-kulisszáig terjedő íven láthattuk. A legkevésbé egy kiegyensúlyozott közéletet élő ország legfontosabb politikai helyszíneként. Innen a legnagyobb ellenzéki párt kimenetel, ha a miniszterelnök megszólal, aki ezt elkerülendő immár inkább hallgat. Ez az az intézmény, amelynek képviselőivel az államfő nem egyeztet, mielőtt valakit kinevezésre javasolna, és az itt dolgozó 386 képviselő az, akit utóbb nagyon megró, mert nem tesznek úgy, ahogy ajánlja.

A parlament tagjai főhivatásszerűen kívánják a rend keretei közé terelni az itt élőket, miközben maguk nem hajlandók saját jövedelmüket ellenőrizhetővé tenni, ahogy abban sem segítik az országot, hogy a pártok finanszírozásában legalább a becsületesség esélyét megadják annak, aki ezt a kockázatot is vállalná.

A parlamentet - és az artikulált közbeszédet - már-már kiiktatták a 2006-os tévédúlás óta folyó események. Pedig miközben a legfontosabb üzenetek Őszödtől a színművészeti egyetemig kiszivárogtatott beszédeken át jutnak el az emberekhez, az ország óriási átalakuláson megy keresztül. Az egészségügyben a kórházi kapacitások leépítésétől a biztosítási jogviszony rendezésén át a gyógyszerárképzésig szinte minden átalakult, a közszolgálatból nagyobb reccsenés nélkül elküldtek több mint hetvenezer embert, a felsőoktatásban beindul a masterrendszer. Minden forrásban. Valahová csak befutnak az unióból érkező milliárdok is. Mindezt szinte öntudatunkat vesztve éljük át, aminek csak tünete az észrevétlenné vált parlament.

Az SZDSZ koalícióból való kilépése változtatott a helyzeten. Matematikailag. Ettől fogva folyvást számolni kell. Ki kell sakkozni, minek lehet többsége, és talán még precízebben, hogy annak menynyi az ára. Valószínű, hogy ennek következtében még kevesebb nagy horderejű történet kerül be a házba. De - a létszükséges voksok miatt - legalább a képviselők bent lesznek.

És mégis, az érdemi nyilvánosság esélyei csökkennek. Így aztán ma átütő erejük, hatásuk van azoknak a (valóban) elit körökből induló kezdeményezéseknek, amelyek a segélyek, a támogatások csökkentésével juttatnák oxigénhez a pilledni látszó gazdaságot. Annak a két adatnak viszont ilyen körülmények közt nemcsak nyilvánossága, de ereje is alig lesz, amely szerint az APEH vagyonosodási vizsgálatai 2007 januárja és 2008 áprilisa között 61 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg, és ez az összeg annyi, amennyit egy évben szociális segélyezésre fordítanak az országban.

Egy szó, mint száz: vissza kéne menni a parlamentbe.