A vagyonosabb vagyonosokon a sor

Megduplázták a be nem fizetett adót a vagyonosok: az APEH ellenőrei tavaly esetenként átlagosan 5,7, az idén tízmillió forint adóhiányt tártak fel. A pénzforrások igazolása és a büntetések elkerülése banki bizonylat vagy szerződés nélkül egyre nehezebb.

A vagyongyarapodási vizsgálatok változatlanul az APEH sikertörténetei közé tartoznak - legalábbis, ami a megtérülési arányt illeti. A viszonylag hosszú ellenőrzések a legtöbb esetben jelentős elmaradt adó megállapításával zárulnak, amit sok esetben van is miből befizetniük az elmarasztaltaknak. A költségvetési szempontból hatékony adóellenőrzéssel ugyanakkor számos probléma van, amelyek orvoslására a hibát máshol kereső adóhatóság részéről kevés a hajlandóság.

Kölcsön papír nélkül

A gond nem új keletű: korábban a legtöbben nem írtak szerződést, ha egy nagyobb összeget ajándékoztak vagy adtak kölcsön hozzátartozóiknak, barátaiknak - így az ajándékozási illetékre sem kellett költeni. Az APEH pedig most kéri az okiratot, de legalább a kölcsönbe vagy ajándékba adott összeg átutalásának, banki kifizetésének bizonylatát. Ezt elvileg csak a 2006 szeptembere utáni ügyleteknél tehetné meg, igaz, a többi esetben mérlegelési joga van.

Kocsis Zoltán a Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda közgazdásza szerint nem követelhető meg és nem is életszerű elvárás, hogy az emberek bankszámlákról intézzék az efféle ügyleteket, mert nem tart ott a pénzügyi kultúra és a pénzintézetek iránti bizalom. Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke azt tapasztalta, hogy az APEH fellépése leginkább azokat hozza nehéz helyzetbe, akik valóban kölcsönből vagy ajándékba kapott összegből "vagyonosodtak". Ahol ugyanis eltitkolt jövedelmet akarnak kölcsönről szóló mesével fedezni, ha találnak hozzá embert, papírt is készítenek - hamis szerződéseket írnak alá.

Az APEH éppen ezért elővigyázatos, és ragaszkodik az írásos dokumentációhoz - érvel a hivatal. Példaként említenek egy esetet, amikor az adózó összesen több tízmillió forint tagi hitelt nyújtott cégének, a hatóság pedig azt kérte tőle, igazolja, honnan volt ennyi pénze. Az illető majd 50 darab kölcsönszerződést mutatott be 40 különböző kölcsönadótól. Az írásszakértő azonban kiderítette, hogy az aláírások jó része ugyanazon személytől, az érintett vállalkozó közeli hozzátartozójától származik. Ezután a hatóság nem fogadta el a szerződéseket, és tízmillió forint adókötelezettséget állapított meg.

A szakértők szerint azok is nehéz helyzetben vannak, akik valamely ingóságuk eladásából tettek szert pénzre, de nem írtak erről szerződést - és valószínűleg be sem vallották az ebből befolyó jövedelmüket. Míg ezt korábban elfogadta az APEH, mostanában már itt is ragaszkodik a szerződéshez - mondja Zara László. Márpedig nem mindegy, hogy a jövedelem munkából vagy az említett forrásból származott. Előbbi esetben ugyanis 36, utóbbiban pedig nulla vagy 25 százalékos az adó.

Mégis jól céloz az APEH

Az APEH által megkeresett vagyonosok többségének valóban van elmaradt befizetnivalója. Kocsis Zoltán kifejezetten hatékonynak tartja azt a módszert, amellyel a hivatal kiválasztja, kinél is akar kutakodni. A szakértő szerint a hatóság ebben sokat fejlődött. Zara László azt mondja: korábban számos, valójában nem vagyonos embert is megkeresett az APEH a gépkocsi- és egyéb nyilvántartások alapján. Esetükben akkor aránytalannak találta az eljárással adódó gondokat. Megítélése szerint az utóbbi fél évben a helyzet legfeljebb annyiban változott, hogy valóban a nagyobb értékű ingatlanok és autók tulajdonosait keresik fel. Ezzel együtt lenne még min javítani: a hatóság például - párhuzamosan indított vizsgálatokkal - kezelhetné együtt a házastársak vagyoni, jövedelmi helyzetét. Zara László szerint így meglapozottabb lenne a bizonyítási eljárás.

A számok mindenesetre azt mutatják, az idén jobban céloz az APEH. Az első öt hónapban indított ellenőrzések 71 százalékának végeztével találtak elmaradt adót - tavaly ez az arány 68 százalék volt. Az átlagosan megállapított - korábban be nem fizetett - adó összege ennél látványosabban emelkedett: a 2007-es 5,7 millió forintról tízmillióra. Az viszont már nem mondható el, hogy a vagyonosok "szívesebben" vagy könnyebben fizetnének. A más ellenőrzésen átesett adózók az elmaradt és megállapított adó átlagosan 40 százalékát fizetik be, s ez az arány a vagyonosodási vizsgálatok esetében sem magasabb - jóllehet, a hivatal vezetői korábban azt mondták, hogy a rajtakapott vagyonosok "jól fizető" ügyfelei az államkincstárnak.

Az elévülésre játszanak

Változatlanul nagy vita zajlik az adózókat képviselő ügyvédek, adószakértők munkamódszereit illetően. Az APEH-nél azt mondják, a szakértők módszeresen húzzák az időt, olykor a törvényesség határát súroló eszközökkel. Előfordul, hogy az ellenőrzés megkezdéséről szóló értesítőt sem veszik át, nem jelennek meg az idézésen, vagy megtagadják a nyilatkozattételt. (Minden vizsgálat egy nyilatkozat kitöltésével kezdődik, amely a vagyoni, jövedelmi és életviteli tényezőkre kérdez rá.) De az sem ritka, hogy az eljárás során utólagosan készített (hamisított) okirat, dokumentum kerül elő ügyvédi ellenjegyzéssel.

A szakértők állítják: ők csak teszik a dolgukat, vagyis védik ügyfeleik érdekeit. (Ebbe nyilván nem tartozik bele az okirat-hamisítás). Kocsis Zoltán hozzáteszi: azért megtörténik, hogy a túlzott időhúzásért pénzbüntetést szab ki az APEH. Azt viszont az adóhivatal közleményeiben is elismeri, hogy az adójogban, adózásban jártas képviselők összességében segítik az ügyek szakszerűbb intézését - teszi hozzá.

Kiválasztási szempontok

bevallási adatok, adatszolgáltatások

társhatósági megkeresések, bejelentések

jelentős értékű ingó és ingatlan tulajdon

nagy összegű tagi kölcsönt nyújtók

tartósan veszteséges vállalkozás/vállalkozások tulajdonosi köre

több éven keresztül minimálbérnek megfelelő jövedelmet bevalló egyéni és társas vállalkozók

Az időhúzást legtöbbször törvény adta lehetőségekkel érik el, a célja pedig általában az, hogy egyes adótartozások elévüljenek, mielőtt az APEH határozata megszületik. Igaz, ez fordítva is elsülhet: ha például valaki 2001-re készít elő bizonyítékokat egy ügylethez, de az az időszak elévül, bajba kerülhet, ha 2002-re nem gondolkozott "előre".

Egyelőre nem tudni, hogy az egyre sűrűbbé váló jogvitákban végül kinek lesz igaza. A sokszor egy évig is eltartó APEH-vizsgálatok után ugyanis további hosszú hónapokig, akár évekig is eltarthat, amíg a bíróság dönt, ha az adózó oda fordul. Kocsis Zoltán mindenesetre szkeptikus, mondván: a bírók nem adószakértők, így korántsem biztos, hogy meglátják az ügyfél igazát az államigazgatási döntéssel szemben. A más, nem vagyonosodási vizsgálatok esetében indított eljárások több mint 70 százalékát elvesztik az adózók - mondja a közgazdász. S ha még új eljárást is ír elő a bíró, könnyen megeshet, hogy az APEH még a korábbinál is nagyobb adóhiányt tár fel.

Kocsis Zoltán szerint inkább azokkal a jogorvoslati lehetőségekkel érdemes élni, amelyeket az adóhatóság kínál fel. A hivatal ellenőreivel, azok főnökeivel ugyanis lehet egyeztetni és az eljárás különböző szakaszaiban észrevételt tenni. Van lehetőség a megszületett határozatok megfellebbezésére, felülvizsgálati kérelem benyújtására és ügyészi óvás kérésére is.

Annak érdekében, hogy a jövőben kevesebb legyen a vitás ügy, az APEH-nak is lenne tennivalója. Azt ugyanis, hogy mely esetekben és miért érdemes szerződést írni, bankpapírokat megőrizni vagy inkább bankon keresztül intézni az ügyletet, a laikus állampolgárnak ma kissé nehéz követnie. Ha mindezt érthetően és elérhetően közölné a hivatal, azzal nagy szolgálatot tenne a jövő vagyonosainak - véli Kocsis Zoltán.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.