Nehogy már a farok csóválja a kutyát, hangzott a polgármesteri válasz, amiből kiderült, hogy létezik az a páholy, ahonnan tekintve a rendezők és a színészek veszik fel a farok formát, a kinevezési jogkörrel feltüzelt helyi hatalom pedig maga az erősebb kutya.

Ugyanezt a szereposztást számtalan tragédia dell'arte változatban eljátssza a magyar élet. Nemrégiben minősített többséggel választotta meg a tordasi és a gyúrói önkormányzat Kosaras Péter Ákost iskolaigazgatóvá. A Történelemtanárok Egylete a pedagógus többféleképpen kinyilvánított náciszimpátiája miatt tiltakozott. Hiába. Egy másik iskolában a pedagógusok és a diákok által is nyíltan támogatott jelöltet azzal utasította vissza a képviselő-testület, illetve az igazgató, hogy "nem nőben gondolkodtak".

A kórházak élére pedig kétféle orvos kerülhet. Az egyik a város képviselő-testületének jobboldali, a másik a baloldali padsorai közt mozog otthonosan. A választók persze nem tudják, hogy amikor országos politikai indulatok és lelkesedések szárnyán helyi szinten választanak, egyben színházigazgatót, sebész főorvost és tantestületi vezetőt is pozícióba emelnek.

Schwajda György 220 súlyos helyesírási és stilisztikai hibát tartalmazó pályázattal nyerte el az Európa-hírű kaposvári színház igazgatói posztját. Nem gondolnám, hogy az egyik legjobb magyar író ne volna képes tisztességes szöveget papírra vetni, azt viszont igen, hogy nem erre vette a fáradtságot: elég volt Szita Károly polgármesterrel (történetesen Fidesz), megállapodni, a többi formaság. Komoly író az ilyesmit utálja. Ez a pályázat Schwajda gyilkos groteszkjeinek egyike, még ha a főszereplő ő maga is.

Ha van megállapodás a hatalommal, nincs mi számítson. Kórházban, színházban, iskolában - és még ki tudja, hol mindenhol - szerzett érdemek elenyésznek.

Csakhogy itt végképp nem tudni, minek nevében. Az országos politikában értékvilágok, életfelfogások ütközhetnek. Egy-egy kisvárosban, fővárosi kerületben ebből legtöbbször annyi marad, hogy öltözz mezbe, verődj csapatba, különben nem kerülsz helyzetbe. Ha valaki képes megkülönböztetni Debrecen vagy Szeged, a fővárosi baloldali XIII., illetve jobboldali I. kerületének értékrendszerét, az mondhatja azt is, hogy komoly megfontolások szerint szortírozzák a pedagógusokat, művészembereket, orvosokat. Ha ezt nem tudják bizonyítani, akkor lássuk be, a buta politikai önkény világába tévedtünk. Következményeiben lehangolóbb, mert nagy nyilvánosság híján - a helyi sajtó gyakran ugyanolyan alávetett, mint a többi intézmény - totálisabb a kiszolgáltatottság.

A helyzet azonban a csóválás, mint tengelyfogalom kiiktatásával javítható. Ha tantestület, társulat, kórház ellenében nem lehet igazgatót kinevezni és fordítva, a helyi hatalom sem veszti el befolyását, az önkény és a kiszolgáltatottság csökkenthető. Kutya és a farka is jól járna. A gazdáról nem is beszélve.