|
Tekintse meg infografikánkat a rakétapajzsról>>>>
- Tiltakozunk a cseh döntéshozó politikusok arroganciája ellen, akik a polgárok megkérdezése és jóváhagyása nélkül bólintanak rá amerikai támaszpont létesítésére. Nem egészen két évtizeddel azután, hogy kitakarodtak az oroszok - közölte a fiatal tudós. Társa elmondta, az éhségsztrájknak akkor hajlandók véget vetni, ha három feltételük közül legalább az egyiket teljesíti Mirek Topolánek kormánya: vagy nemet mondanak, vagy ügydöntő népszavazást írnak ki, továbbá független szakértők bevonásával nyilvános párbeszédet kezdenek a civil szervezetekkel.
Tegnap már egyikük sem mutatkozott az aggódók előtt. Legyengülve és lefogyva feküdtek a pihenőnek berendezett helyiségben. Immár két hete csak cukrozott vizet, narancslét és teát isznak. - A férjem már hat kilót fogyott, a társa pedig kilencet adott le. Hétfőn mindkettejüket beszállították a kórházba. Aggasztóan alacsony a vérnyomásuk, mindkettejük májműködése, Bednár szívtesztje is nyugtalanítja az orvosokat - rebegte Tamás felesége.
Lapunk megkeresésére Jakub Stadler, a szabadságon levő prágai kormányszóvivő helyettese nem volt hajlandó kommentálni az éhségsztrájkot. A cseh közszolgálati tévé azonban hetente jelentkező politikai vitaműsorát a tervezett radarbázis színhelyéhez, a Plznehez közeli Brdy-hegység tövében fekvő Borovnából közvetítette. A környékbeli polgárok hatalmas pfujolással fogadták Alexander Vondra cseh miniszterelnök-helyettest. Lubomír Zaorálek, az ellenzéki szocdem párt elnökségi tagja azt bizonygatta, szükséges a népszavazás. Aztán őt is kifütyülték, miután arra a felvetésre, hogy felmondják-e az amerikaiakkal megkötött szerződést, ha hatalomra kerülnek, zavartan azt hebegte, hogy ez nem időszerű kérdés.
|