És, ha nem ő kerül ebbe a végtelenül kínos helyzetbe, akkor egy másik, hozzá hasonló mester. Valaki biztosan megszégyenül. Most John Terry, a Chelsea kapitánya bukott és tette magát sajnálat tárgyává, holott ettől az embertől mi sem áll távolabb, mint hogy elviselje a szánalmat.

Ilyenek a szabályok. Ha nem ő kerül ebbe a helyzetbe, akkor Cristiano Ronaldo, aki egyébként meg zseni, bár kétséges, hogy nagy sportember is volna. Mint Baggiotól Zicón, Baresin át Eto'o-ig annyian, akik a futball egyik legostobább szabályának áldozatává válnak. Annak, hogy normálisnak tartják egy szórakoztatóipari csúcsiparág vezetői, hogy továbbjutás, világbajnoki döntő vagy Bajnokok Ligája finálé dőlhet el játékon kívül. Ha meccsen még a hosszabbításban sem tud nyerni az egyik csapat, jönnek a beszédes nevű büntetők. A büntető alapesetben megtorol egy súlyos vétséget. De az itt nincs. Csak a büntetés. Egy meccsen, amely mindkét fél pályájának ünnepe lehetne, a legvégső aktus nem győztest hoz ki, hanem vesztest. Mert attól egy futballista értéke nem lesz nagyobb, hogy belövi a 11 méterre letett labdát a kapuba, de teljes személyisége megkérdőjeleződik, amikor kiderül, hogy a legfontosabb helyzetben erre képtelen. A legemberségesebb pillanat, a méltó győztes megszületése embertelenségbe fordul. Szükségképpen. Mert valakinek el kell rontania.

Southgate, angol válogatott védő így ejtette ki csapatát a németek ellen egy Európa-bajnokságon. Ez az élet: játszottál tizenöt évet, és az emberek tizenöt másodpercre emlékeznek. Ez az én keresztem, amit örökké hordanom kell - mondta évekkel később.

Mintha az Oscar-díj odaítélésénél szoros szavazás esetén mindenkinek el kellene mondania egy Donászy Magda verset, hogy dönthessenek.

A sportág vezetői úgy tesznek, mintha ez normális volna.

Mintha egy örök Zidane járná a nagy döntők pályáit, és valakit mindig lefejelne. (Jó, azzal a fejjel, még rendben lenne...) A legjobb pillanatokba mossák bele a sporton túli megvertség helyzetét.

Minden tisztának tűnik. Nem játszhatnak a végtelenségig a futballisták. Valahol pontot kell tenni a mondat végére. Ha valaki irgalmatlanul bukik, számoljon el önmagával, senki nem kényszerítette erre a pályára. Tetszetős. Mint egyébként megannyi civil helyzetben, amikor parkolóőr, végrehajtó, adóhivatalnok, igazoltató rendőr, gyámügyes, osztálytanító, jegyellenőr és más emberek jönnek szabállyal a kézben, igazuk biztos tudatában, és rád nézve csak annyit mondanak: ez a szabály, tetszett tudni. Jobban kell figyelni.

Gondoljunk ilyenkor John Terryre, aki nem veszített, csak egy hülye szabály kényszere alatt hanyatt esve "kirúgta a labdát a pályáról", majd bőgött a bamba világba, mint kisgyerek, ha lopáson kapják. És valóban: tele minden sírnivaló szabályokkal. De hol a győztes, akinek ettől válik nehezebbé a trófeája?