Simor András, az MNB elnöke, Veres János pénzügyminiszter és Surányi György, a CIB bank mostani és az MNB korábbi elnöke Friderikusz Sándor műsorában vitatták meg Simor Népszabadságban megjelent írását. Surányi szóba hozta az MNB kamat- és árfolyam-politikájának káros hatásait, amire a jegybankelnök a még Járai Zsigmond által kidolgozott szokásos, de döbbenetesen téves választ adta: "a forint nem értékelődött fel reálértékben többet, mint Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, és a nettó export sem teljesített rosszabbul, mint ezekben az országokban. Tehát nem áll meg az, amit Surányi György mond."
Az MNB és a költségvetés
Márpedig: a költségvetési hiány és a túlméretezett újraelosztás mellett éppen az MNB monetáris politikája a magyar gazdaság kibontakozásának harmadik kerékkötője.
Miközben a jegybank a nyilatkozatok szerint rendületlenül az infláció visszaszorításán fáradozik, valójában egyenesen növeli az inflációt. A negatív - az infláció szintjétől elmaradó - kamatszint közismerten inflációt gerjeszt, mert előnyben részesíti a fogyasztást a takarékoskodással szemben. Ha valami többe fog kerülni egy hónap múlva, mint ma, jobban járunk, ha megvesszük - vagy a bankból kivett, illetve oda be nem tett pénzünkön, vagy hitelből -, föltéve hogy a kölcsönre fizetendő, illetve a betétünkre kapható kamat kisebb, mint a várható áremelkedés.
Immár hosszú évek óta ez a helyzet. A devizaalapú hitelek kamatköltségei elmaradnak az infláció szintjétől, tehát ésszerű hitelből fedezni a fogyasztást. Ráadásul az MNB kamatpolitikája biztosíték az adósnak a leértékelés veszélyével szemben, mi több, ha szerencséje van, a felértékelt forint leértékeli a kölcsönét. Az erős forint költségeit, azaz a forintkamat kiadásait pedig viselje a költségvetés, tehát az állam. (Mellesleg, mi ez, ha nem az MNB saját gyártmányú újraelosztása?)
Ma már a háztartások hitelállományának közel kétharmada, a teljes hitelállománynak pedig a háromnegyede devizaalapú. Hogyan képzeli el az MNB az infláció visszaszorítását, amikor korlátlan teret ad a hitelből gerjesztett keresletnek? Persze az MNB-nek igaza van abban, hogy a költségvetési hiány az infláció egyik fontos oka, de arról mélységesen hallgat, hogy a 10 500 milliárd (!) forintos fogyasztói hitelállományt kiengedte a monetáris politika hatásköréből, mivel a forintra vonatkozó kamatdöntések nem érintik a devizahitelek kamatait. Mindaddig, amíg a nemzetgazdaság hitelállományának java nem tárgya a monetáris politikának, valójában nincs monetáris politika, s az MNB nem biztosíthatja az árstabilitást.
A jegybankelnök válasza Surányi felvetésére súlyos szakmai tévedéseket tartalmaz. Először is teljesen mindegy, hogy a forint reálfelértékelése miként fest más valutákéval összehasonlítva, ha egyszer a forint árfolyama a kirívóan magas forintkamatok miatt nem felel meg a nemzetgazdaság teljesítőképességének. A szlovák korona felértékelődése hátterében pl. ott van a magas gazdasági növekedés, a forinté mögött pedig csupán az indokolatlanul felemelt alapkamat. És annak sincs értelme, ha például egy alulértékelt és egy eleve felülértékelt valuta árfolyamának alakulását hasonlítjuk össze. Másodszor, a baj nem az exporttal van, hiszen annak több mint 80 százalékát a multik állítják elő, akikre a forint árfolyama kevéssé hat, hanem az olcsó importtal, ami elveszi a levegőt a hazai piacra termelő ipartól és mezőgazdaságtól. Harmadszor: ha Simor azt akarja sugallni, hogy a felértékelt forint nem rontja a honi termelők versenyképességét, akkor beismeri, hogy az MNB monetáris politikája eredménytelen. A monetáris politikának ugyanis mindössze két lehetősége van az infláció korlátozására: csökkentheti a keresletet azzal, hogy megdrágítja a hitelt - amivel a devizahitelek esetében, mint láttuk, az MNB nem foglalkozik - és/vagy olcsóbbá teheti az importot azzal, hogy felerősíti a forintot, ami viszont, Simor szerint, nem cél. De ha a magas forintkamat nem drágítja meg a hitelt és nem erősíti fel a forintot, akkor mégis milyen úton kívánja az MNB elérni az inflációs célt?
A PM becslése szerint minden fél százalék kamatemelés 50 milliárd forint pluszkiadást jelent a költségvetésnek - többnyire a külföldi kötvénytulajdonosok javára. Ha ez igaz, akkor az MNB - a fentiek alapján vagy káros, vagy hatástalan - monetáris politikája évente mintegy 250-300 milliárd forintunkba kerül.
Ha az MNB nem a kormány hitelességét, hanem az inflációt szeretné leépíteni, azonnal gátat vetne a devizahitelek további növekedésének. Előírná a megfelelő méretű banki tartalékokat, aminek következtében a forint- és a devizahitel közötti kamatkülönbözet eltűnne, az infláció lassulna, az MNB szépen csökkenthetné az alapkamatot, és a költségvetés föllélegezhetne. De hát mint tudjuk, az MNB független, ami a magyar gyakorlatban azt jelenti, hogy azt tesz velünk, amit akar.
