Morális válság van, önbizalom nincs. Becsületkódex, imaszoba van, tisztesség nincs. Hivatalban lévő ügyész és bíró beszélt arról nyíltan és sub rosa, hogy büntetőjogi felelősségük tudatában vallomást tévő rendőrök nem mondanak igazat. Központi és területi szervek vezetői élő adásban vitatkoznak: hogy törvény vagy más norma alapján hozzanak döntést. A vezetői intézkedések pedig inkább szolgálják a populizmust, mintsem a hosszú távú építkezést, melyhez persze a politika sem szállít habarcsot. Legalábbis ezt írja az újság. De mi van, ha téved!

A végrehajtó hatalom legitim erőszakszervezete szinte minden tekintetben (szakmai kompetencia, hitelesség, önbecsülés) lenullázta magát. Szép új világ - hálátlan új szerep - nehéz az átállás.

A társadalomban felgyülemlett elégedetlenségek kitörése 2006-ig váratott magára. (Az indulat, mely a rendszerváltás óta forrt a mélyben, olyan erővel tört ki, ami bármilyen szervezet szakmai tekintélyét képes lett volna porrá zúzni, különösen, ha annak elődjét a gyűlölt politikai rendszer erőszakszervezetével azonosítják.)

A bűnügyi rendőrség szakmailag felkészült gárda volt évtizedekkel korábban is. Teljesítménye nem maradt el öreg demokráciák nyomozóhatóságaiétól. A rendőrség tagjai mégis jelentős hendikeppel indultak. A titok és erőszak mítosza lengte körül a szervezetet, de mára csak a botrányok és a koncepciótlanság megjelenítése látszik a médiában. Hiába erősíti az állományt több tízezer tisztességes, szakmájára büszke, kiválóan felkészült szakember. Hol van hát a hiba?

A rendőrszakma egyre intenzívebb közfigyelmet élvező napszámosai a múlt átkos örökségének és a mérhetetlen eredménykényszernek a terhe alatt dolgoznak. Követel a parancsnok, a politika és időnként a közhangulat is. A száraz statisztikai mutatók nem érdeklik a biztonságra vágyó polgárt. További teher a konformitáskényszer. Ez olyan mélyen itatta át a rendőrséget, hogy nemrég egy konferencián, Boross Péter azt találta mondani: utoljára Túrós András merte egykori országos főkapitányként megmondani neki, hogy vagy kap elég pénzt egy feladathoz, vagy képtelenség végrehajtani. Megkapta, megcsinálta.

A rendszerváltás óta hat miniszterelnökünk volt, de nyolc főkapitányunk. Nevükre a közvélemény alig-alig emlékszik, tevékenységükre még kevésbé. A még élő exfőkapitányok minden bizonnyal sok eredményt vindikálhatnak maguknak memoárjaikban, de a korszerű, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó, modern társadalmi párbeszédet és kommunikációt produkáló, szenvtelen szakmai professzionalizmust mutató és épp ezért (köz)megbecsült rendőrség megteremtésével egyikük sem büszkélkedhet. Van néhány, az európai rendészeti jogfejlődést, a rendőrség szervezeti és társadalmi evolúcióját kiválóan ismerő szakember, ám saját jól felfogott érdekében egyikük sem lenne a rendőrség szakmai forradalmának Jeanne d'Arcja. S amíg ilyen nincs, remény sincs. Hiába követjük papíron a kontinentális rendészeti modellt, konkretizált rendészeti politika és pénz hiányában csak tartalom nélküli "projekteket" láthatunk. Ilyen a nulla tolerancia népszerű, de üres szlogenje, vagy a szolgáltató, reagáló rendőrség mítosza. Biztonság, bizalom, becsület. Hányan tudják ma, mit ér? Mégis ódzkodunk attól, hogy a jelenlegi csapatot szép lassan egy közösségi típusú rendőrségre cseréljük, hisz a folyamat során fel kellene adni a szervezet presztízsjogait. Nagyon távol vagyunk Európa legújabb, közösségi típusú rendőrségeitől, a szomszédsági, a problémaorintált, netán az adatfeldolgozás vezérelte (Intelligence-led) rendőrségtől! Még a gondolatától is!

Lássunk három jellemző példát.

1. A Belügyminisztériumban 2005-ben készült Rendvédelmi stratégia még azt tartalmazta, hogy 2012 (!) után fontolható meg a határőrség és a rendőrség összeolvadása, addig semmilyen szakmai alapja nincs a fúziónak. Három évvel később, jelentjük: megvolt a szakmai alap. Érthetetlen okokból elsüllyesztették azt az 1994-es kormányrendeletet, amely a közbiztonság fejlesztésének sarkalatos pontjait foglalta öszsze, a legnevesebb, a rendészetet jól ismerő kriminológusok bábáskodásával. Ennyit a szakma megbecsüléséről.

2. Bebizonyosodott, hogy a rendőrség professzionális irányítása nem képzelhető el (egy nem a korábbiak szerint működő!) Belügyminisztérium nélkül. Látjuk, hogy az igazságüggyel egybeolvasztott minisztériumban zabigyerek a rendészet.

3. Az államreform kapcsán felmerült a rendőrség területi alapú átszervezése: a 155 rendőrkapitányság számának csökkentése és a megyei rendőr-főkapitányságok regionális összevonása. Az ügy hasonlatos a roppant költséges háromezer helyi önkormányzatéhoz. A racionális átcsoportosítás (nem létszámcsökkentés) bővítette volna a szűkös humán és anyagi erőforrásokat, de a próbálkozás presztízsharccá fajult, s az érintett rendőri vezetés az önkormányzati, politikai lobbival karöltve sikeresen akadályozta meg az átalakulást.

A koncepciótlanság sajnos gyakorta megmutatkozik eseti döntésekben is (lásd pl. a demonstrációk kezelése kapcsán hozott határozatokat, nyilatkozatokat), de sokkal nagyobb veszélyt jelenthetnek a döntéshozók kiérleletlen, átgondolatlan, a külföldi gyakorlatra nem figyelő, rövid távú kompromisszumokra építő rögtönzései, melyek demoralizálják az állományt.

A mindenkori ellenzék, a kormánypárt és a sajtó egy dologban ért egyet, de abban látványosan: a rendészet nem tudomány, a rendőrség nem szakma, művelői nem szakemberek. A rendőrség így ad hoc módon oldja meg vagy hárítja el a közbiztonsági feladatokat. Vezetői pedig mindenki által, bármi módon bírálható, a nyilvánosság nyomására szakmai teljesítménytől függetlenül leváltható, intézményesen megalázható vazallusok, akik nem állnak ki saját szakmai érdekeik mellett sem. Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy azok a rendőrök, akik hivatásukat nem csak egy főiskolán és nem csak három évig tanulták, ne ismernék a szakmájukat, és ne lennének javaslataik egy jobb rendőrség megteremtésére, ha időt kapnának. De nem kapnak.

Egy barátom, aki sokat élt a kemény tengerészgyalogosairól ismert országban, meséli, hogy a felvételi követelmények között az IQ-t 80 pontban maximálták. A magyarázat logikus: az ide jelentkező elszánt katonáknak egyetlen feladatuk van - végrehajtani a parancsot, amit vezetőjük ad, akire életüket bízzák, és aki kiáll értük. A magyar rendőrségen ilyen szűrő nincs. De úgy tűnik, van másmilyen. És az is hatékony.

A szerző jogász, a Magyar Rendészettudományi Társaság és a Magyar Rendőrség Tudományos, Technológiai és Innovációs Tanács tagja