Bajnai: a kormány előtt a fővárosi metrópályázat

Megérkezett a kormányhoz a fővárosnak a 4-es metró uniós támogatását kérő pályázata, a kabinet várhatóan nyár közepén küldi el az anyagot Brüsszelbe - mondta Bajnai Gordon területfejlesztési miniszter szerdán az MTI-nek.

"Most még folyik ennek a pályázatnak a vizsgálata, utána majd Brüsszelnek kell eldöntenie, hogy mekkora részét tartja támogathatónak a projektnek. Ha minden támogathatónak tartana, akkor ez körülbelül egymilliárd euró nagyságrendű összeg lehet" - mondta Bajnai Gordon, azt követően, hogy részt vett az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén.

Budapest tíz napja nyújtotta be a kormánynak a pályázatot. A kormány a tervek szerint nyár közepén küldi majd ki az anyagot Brüsszelbe - tette hozzá. Jó lenne, ha a 4-es metró megépítését nem a nemzeti költségvetésből, hanem uniós költségvetésből tudnák finanszírozni. A cél az, hogy az Európai Unió minél nagyobb arányban támogathatónak találja ezt a projektet, de elképzelhető, hogy különböző hiánypótlásokra is szükség lesz - mondta a miniszter.

A Fővárosi Közgyűlés április 24-én fogadta el a 4-es metró EU-támogatási pályázatát az MSZP, az SZDSZ és az MDF támogatásával. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt a szavazáson.

A dokumentum szerint a 4-es metró első és második szakaszának összköltsége 517 milliárd forint, amiből 350 milliárd forintra uniós pályázatot nyújtanak be. A főváros a pályázat benyújtásával egyidejűleg kötelezettséget vállalt arra, hogy a költségvetésében csaknem 32 milliárd forintos önrészt biztosít az első szakasz megvalósításához.

Szerdai bizottsági meghallgatásán Bajnai Gordon kiemelte: a metró a legnagyobb kiemelt uniós projekt. A kormány több mint 300 kiemelt projektet hagyott jóvá tavaly és ez év elején. Ezek közül idén tizenötöt nyújtanak be Brüsszelben - tette hozzá.

A fejlesztéspolitikában Magyarország élenjáró: 296 uniós pályázat jelent eddig meg az országban, ami 3280 milliárd forintnyi forrást jelent. A későbbiekben több mint száz pályázatot írnak ki ebben az évben, 400 milliárd forint értékben. A kiírt pályázatok számát tekintve Magyarország az első az unióban - húzta alá.
Eddig 152 pályázat zárult le. A kifizetések már tavaly elkezdődtek. Négyezer pályázó már megkapta a pénzét - mondta a miniszter.

Bajnai Gordon az uniós pályázatokat figyelemmel kísérő önkéntes mentorokkal kapcsolatban elmondta: "rossz irány" korrupcióval vádolni az ebben részt vevő szocialista képviselőket. Ezek a mentorok olyan képviselők, akik szervezetten és munkájukat átláthatóvá téve szeretnének eljárni azért, hogy a már eldöntött projektek minél előbb megvalósulhassanak. Budapestről ugyanis nagyon nehéz az ország egészét látni - tette hozzá.

Firtl Mátyás (KDNP) felszólalásában kiemelte, hogy eddig egyetlen nagy projekt sem érkezett meg Brüsszelbe. Kérdés, hogy a 4-es metróra mennyi pénzt kell még fordítani - mutatott rá.

Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) szerint a fejlesztéspolitika csődöt mondott Magyarországon: az intézményrendszer nem működik megfelelően. A mentorrendszer is ezt mutatja; a rendszer nem decentralizált, a kormányban nem tudják, hogy mi történik a végeken - fűzte hozzá.

A bizottság 11 igennel és 7 nem szavazattal támogatta Bajnai Gordon kinevezését a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium élére. Az ülésen a Fidesz és a KDNP tagjai ellenezték a kinevezést, az MDF nem képviseltette magát a szavazáskor.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.