Ott a műhelyben nem sok ember rendelkezett képzőművész végzettséggel, inkább úgynevezett jókezű piktorok voltak, akik ellesték a mesterfogásokat. Mint például Bódis József, aki még a háború előtt kezdte a Metró mozi elődjében. Volt olyan is, aki elvégezte a művészeti iskolát, ám állandó konfliktusa volt abból, hogy a tömegtermelés miatt nem tudta tartani az önmagától elvárt művészi színvonalat. Mert bizony hatalmas felületeket kellett igényes grafikai kompozícióval megtölteni. A Corvin homlokzatára például 120 négyzetméteres alkotások készültek, több darabból. A Vörös Csillagba csak 40 négyzetméteresek. Sima lepedővászonra, melyet ötször is újra lehetett kenni az időjárásálló enyves festékkel. A méretet korlátozta a műterem, ahová nyolc méternél szélesebb vászon nem fért be. Az alapméret kétszer négy méter volt egyébként, ebből a típusból kettőt-hármat készítettek naponta.

Temesvári Ferenc 1955-től festett a FŐMO-nak. Előtte 1945-től öt évet járt a Török Pál utcai Képzőművészeti Líceumba, majd a pedagógiai főiskolára. Mellette kezdett a Röltexnek dolgozni, s onnan került az 1954-ben alapított FŐMO-hoz. Ott is maradt nyugdíjba vonulásáig, 1990-ig.

Sokféle stílusban ábrázolta a filmeket. Hisz azok is sokfélék voltak. Legjobban szerette talán a rajzos, kissé groteszk, karikaturisztikus megjelenítést. Terence Hill és Henry Fonda szinte mesekönyv-illusztrációnak tűnik a Nevem Senki plakátján. Koktélos könnyedségű ábrázolás a Ragtime grafikája. A Menekülés a győzelembe két-három színből megoldott, piktogramszerűen egyszerű sziluettkompozíció. Még jelszerűbb a Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? vagy az Eper és vér korabeli reklámrajza. Az 1987-ben játszott Caravaggio pedig mintha fametszet lenne. A Keresztapa 1980-as grafikai tervei viszont a filmből vett képek realisztikus felnagyításai. Kockás papíron kidolgozva, amiért kicsit szögletesek is a figurák. A Psycho 1968-as, Toldi mozira készült transzparenstervén csak zaklatott betűk láthatók, fekete alapon sötétzölddel, s köztük egy halálfej. Jól mutathatott annak idején 3,5-ször 7 méteres méretben. De bármilyen stílust választott is, igényes grafika jött létre Temesvári úr keze alatt. Legfőképp az egyszerűséget tartotta szem előtt, mert ennél a műfajnál az elengedhetetlen.

A rendszer tűrőképességét is próbára tette néhány munkájával, bár nem igazán akarta. Egyszer egy szovjet filmhétre készült óriásgrafikáját azért vették le idő előtt, mert nem volt benne vörös szín. A költő című szovjet film plakátja pedig kicsit munkácsys lett, ezért kritikát kapott az Esti Hírlapban. Talán ezzel, talán mással - sosem derült ki - megsérthették a közízlést, mert akkoriban egy időre eltiltották az óriásgrafikától, csak világító oszlopokra tervezhetett, fele pénzért. De ennek is örülhetett, mert egy kollégáját viszont kirúgták. Szexuális tartalmú kihágás nem volt, bár azt gondolná az ember, hogy a rendszer frigiditását könnyű lehetett megsérteni például olyan szabados ábrázolásokkal, mint az a női deréktájék, amely Fellini Nők városa című filmjét hirdette, vagy az a hosszú, meztelen női láb, amely a Diplomás örömlány megtekintésére csábított a Toldi homlokzatán, futballkapu nagyságban megfestve.

A műfaj valamikor a kilencvenes évek elején tűnt el, amikor már nem volt igény egyedi grafikára. Bejött a forgalmazó, hozott egy diát, s azt mondta, ezt fessék meg nagyban, kérem. Korábban a "fafejekkel" még sikerült megértetni, hogy ez nem grafika, a pénzurakkal már nem. Temesvári Ferenc, habár visszavonult, azért újraálmodja munkáit, 2006-ban egy naptár számára fogalmazott meg elképzelt mozihomlokzatokra felvihető kompozíciókat, s állandó résztvevője a kétévente megrendezett békéscsabai tervezőgrafikai biennáléknak.

Temesvári Ferenc kockás papíron nagyította fel A Keresztapa figuráit