E. Zsanett kitart állítása mellett - de ma már nem tenne feljelentést

E. Zsanett ma már nem tenne feljelentést az általa megvádolt rendőrök ellen, akikkel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában decemberben megszüntette nyomozást. Erről a 21 éves lány a tv2 Napló című műsorában nyilatkozott vasárnap.

Mint mondta, ezt nem azért tenné, mert nincs igaza, hanem azért, mert az utóbbi egy évben sok megaláztatás érte őt és családját.

"Ha most abban a szituációban lennék, hogy el kellene döntenem, valószínűleg nem tenném meg (a feljelentést)" - fogalmazott a 21 éves lány, hozzátéve: sok mocskolódást és rágalmazást kapott.

A lány a műsorban azt is bejelentette, hogy az elmúlt egy év történéseiből a naplója alapján könyvet ír, amiből a "nyilvánosság választ kap minden kérdésére".

E. Zsanett és az öt rendőr ügye azt követően kapott nyilvánosságot, hogy a 21 éves lány még tavaly májusában azt állította: az őt igazoltató rendőrök egy sötét mellékutcába vitték, ketten erőszakot követtek el rajta a másik három rendőr jelenlétében.

Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást indított, ám azt részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában decemberben megszüntették. Januárban a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben hamis vád miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. A rendőrökkel szemben E. Zsanett jogi képviselője ezt követően pótmagánváddal élt, amit a Fővárosi Bíróság május elején befogadott.

A Fővárosi Bíróság március 21-én a korábban meggyanúsított öt rendőrt szolgálatban kötelességszegés miatt mondta ki első fokon bűnösnek és pénzbüntetésre ítélte, ugyanakkor a hivatali visszaélés vádja alól felmentette a vádlottakat.

Zsanett ügyében áprilisban független szakértői bizottság alakult az ügy esetleges hibáinak feltárására. A grémium felállítását a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnevezésű civil szervezet kezdeményezte. A bizottság egyebek mellett azt tekinti feladatának, hogy megvizsgálja az ügy iratait, s figyelemmel kísérje az eljárás hátralévő részét.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.