Most a Pásztor István nevével fémjelzett Magyar Koalíció abban a tudatban zárhatta az idestova két hónapos választási kampányt, hogy a délvidéki magyarság voksait akár hét képviselői mandátumra válthatja és esetleg a mérleg nyelve lehet a szerb parlamentben. Nagyjából tudhatni már, hogy a politikai színtéren ki kinek kedves, s kinek ellenszenves. A magyar pártok természetesen azokkal rokonszenveznek, akik megértik autonómiatörekvéseiket és hajlandók segíteni azok megvalósulását, miközben teljes erőbevetéssel küzdenek Szerbia európai felzárkózásáért. Ilyen elsősorban a Tadics vezette Demokrata Párt (DS) és az egykori diákvezér Csedomir Jovanovics Liberális Demokrata Pártja (LDP), vajdasági szinten pedig a Nenad Csanak nevével fémjelzett, helyi pártokból alakított választási szövetség.

A Magyar Koalíciót érő támadásokra, miszerint egyfolytában azon töri a fejét, hogyan szakítsa le a Délvidéket Szerbia testéről - s ezt a mesét a radikálisok, Kostunica távozó kormányfő hívei és Milosevics maradék szocialistái tudják a legszebben előadni -, a válasz ez: ha a Koszovóban élő szerb kisebbségnek hasonlót követelnek, akkor talán a vajdasági magyarságnak is kijár ugyanannyi. Ha viszont az albán többségű Koszovónak ígér Belgrád európai viszonylatban elképzelhetetlen autonómiát, akkor mutasson példát a Vajdaságban.

Első lépésnek elég lenne, ha például a százezer magyar voks többé el nem torlaszolható európai pályára állítaná Szerbiát.