A szaúdi Gavar és a kuvaiti Burgan mezők után a világ harmadik legnagyobb olajlelőhelye rejtőzhet a brazil partok mentén, Rio de Janeirótól alig háromszáz kilométerre keletre, az Atlanti-óceán mélyén, kétezer méterrel a tengerszint alatt, szikláktól és vastag sórétegtől védve. Az utóbbi három évtized egyik legjelentősebb felfedezése nyomán teljesen új helyzet állhat elő a globális olajpiacon: ha a becslések beigazolódnak, akkor brazil fekete arannyal lehetne ellátni az összes amerikai finomítót a Mexikói-öböl partján tizenöt éven át.

A Petrobras új fúrótornyának avatóünnepsége 2007 novemberében. Beindulnak
REUTERS - Bruno Domingos A kétszáz kilométer széles és nyolcszáz kilométer hosszú brazil olajforrás két mezőt rejt magában. Az ősszel hírbe hozott Tupi nyolcezer-, a napokban bejelentett Carioca pedig harmincháromezer-millió hordót tartogat, s még ha nem is lehet a felszínre hozni az összes olajat a nehéz természeti viszonyok és a magas költségek miatt, Brazília a hetedik-nyolcadik energiahatalommá válhat, geopolitikai következményekkel.

A világ jelenlegi olajigénye napi 87 millió hordó, s előrejelzések szerint a következő húsz évben ez 100 millió fölé emelkedik.

Brazília 2020-ban már napi több millió barrelt exportálhat, ezzel maga mögé utasíthatja Venezuelát, Líbiát, Nigériát, Oroszországot, s megszorongathatja a jelenlegi világelső Szaúd-Arábiát is, amely persze termelését a mostani napi 11 millióról 12,5 millió hordóra szeretné növelni.

- Ha beválnak a számítások, akkor az Egyesült Államok visszavonulhat a Közel-Keletről, csökkentheti a jelenlétét a (Perzsa) Arab-öböl térségében, a közel-keleti olaj fő vásárlójává pedig Kína és India válik - mondja Peter Zeihan, a texasi Strategic Forecasting cég alelnöke. A vállalat egyébként kormányoknak és nagy nemzetközi társaságoknak ad tanácsot szerte a világban, s az amerikai sajtóban csak "árnyék CIA-ként" emlegetik. Zeihan szerint a Tupi mező 2012-ben már működhet. Ám két és fél éven belül nyolc területen kezdődik meg a kitermelés részben az állami kézben lévő brazil olajvállalat, a Petrobras, illetve olyan multik révén, mint a Shell, a Chevron és a Norsk Hydro. S végez további kutatásokat az ExxonMobil, a spanyol Repsol és a Devon Energy is.

Az Egyesült Államok jelenleg napi tízmillió hordó olajat, szükségletének 66 százalékát importálja, ebből a Közel-Kelet 23 százalékkal, míg Brazília csak 1,7 százalékkal részesedik. A helyzet azonban gyorsan változhat. Zeihan a Bloombergnek azért hozzátette: az USA akkor tudja függetleníteni magát a KözelKelettől, ha a kanadai olajhomokon nyugvó kitermelés is megháromszorozódik, s az energiatakarékossági programok is folytatódnak. Egyes szakértők megjegyzik, hogy a bioüzemanyagoknak is jóval nagyobb szerep jut ebben a leosztásban, még akkor is, ha az élelmiszerárak közben ijesztő mértékben emelkednek.

A Tupi és Carioca mezőket a Petrobras, a British Gas és a Repsol tárja fel, a cégek további kutatásokat és becsléseket ígérnek. A brazil olajvállalat közben bejelentette, hogy csupán az idén csaknem négymilliárd dollár értékben bocsát ki kötvényeket, hogy a feltárásra a pénzt előteremtse. Az S & P hitelminősítő pedig a brazil államkötvényeket emelte befektetési kategóriába.

Szaúd-Arábia - az utóbbi hetek ellentmondásos nyilatkozatai ellenére - 15 milliárd dolláros beruházást tervez az 1957-ben, Gavartól száz kilométerre felfedezett, de mindeddig jórészt tartalékban tartott Kurais kiaknázására. Ez a mező is nehezen hozzáférhető, különleges technológiát igényel, akárcsak a brazil partok mentén húzódó terület. Szakértők a 82 ezermillió hordóra becsült Gavart vizes szivacshoz hasonlítják, míg Kuraist egy kiszáradóban lévő spongyához. Ám így is, a szaúdi többlet napi 1,2 millió barrelt adhat hozzá a világkínálathoz belátható időn belül. A szaúdi Aramco végzi a munkálatokat. Elemzők úgy vélik, hogy a napi 1,2 millió hordót a felszínre lehet hozni, de kérdés, mennyi ideig és milyen áron.

A rendkívül törékeny egyensúlyi helyzetben lévő globális piacon minden csepp olaj számít. Az egyre drágább kitermelés azonban hosszabb távon is magas árat feltételez. Brazília belépése az olajpiacra nem bőséget és alacsony árat ígér, hanem a világpolitikai erőviszonyok és elkötelezettségek változását - átalakuló nagyhatalmi külpolitikai stratégiákkal, átrendeződő szövetségi rendszerekkel.