Ha egy biztosító nem fizeti ki a valós károkat, az nem tisztességes. Ha egy biztosító vezetője elutalgatja a károk fedezetére szolgáló pénzalapot a magánszámlájára, az csalás. Ha több biztosító összefog, hogy a versenytársakat kiszorítsák a piacról, és ők emelhessék az árakat, az kartell. Ha a biztosítók szövetsége ehhez asszisztál, akkor szerepet téveszt. Ha eközben az ügyfeleket riogatják, akkor erkölcsileg kevéssé különböznek a letartóztatásban lévő egyesületi vezetőtől.
Kudarc
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás eddig sem a széplelkek piaca volt. Ez kemény üzlet, amelyben a számokkal való bűvészkedés évtizedes szokás. Régen - amikor még az állam határozta meg az árakat - a piaci taktika az ügyfelek és a kormányzati tisztségviselők megtévesztésére épült: minél nagyobb költségeket számoltak el a kárkifizetéseknél, hogy így alapot teremthessenek a minél gyorsabb ütemű központi áremelésre. Így alakult ki az a - máig élő - gyakorlat, hogy a nagyobb szervizek a biztosítások eladásának függvényében emelhetik a biztosítónak kiszámlázott javítási óradíjakat. A szerzési jutalék javítási költségként jelenik meg, így beépül az árba. Most ez a rendszer arra jó, hogy a versenyt korlátozza. A piac új szereplőinek az átlagos kárkifizetések szerint kell a tartalékokat és így a díjakat is kalkulálni. Ha az átlagkiadás - művileg, jutalékkal növelten - magas, akkor annak is viszonylag magasabb díjat kell megállapítania, aki a régi szereplőkkel versenyezni kíván.
Nagyobb kárkifizetések esetén a nagybiztosító kárszakértője néha arra kéri az ügyfelet, hogy a hivatalos márkaszerviz helyett válasszon egy kisebb műhelyt, mert ott olcsóbban dolgoznak. Egy jobban összetört autó a márkaszervizben gazdasági totálkáros lehet (többe, vagy csaknem annyiba kerül a javítása, mint amit az autó ér), miközben az utca végén meg lehet csináltatni. Ez nem normális helyzet. Ahogy az sem, hogy ha a biztosító a számla nélküli sufnituningárakat veszi alapul, amikor a kárt kalkulálja. Ezzel ugyanis elfogadja, hogy az adók kikerülésével csökkentik a javítási díjat (más kérdés: a kisebb műhelyeknek is kell számlát adni biztosítós javításnál, így itt sem lehet olyan sok adót kerülni).
A kötelező biztosítás léte az állam válasza a piac kudarcára. Mindenkinek érdeke, hogy az autósok biztosítottak legyenek, ha kárt okoznak, legyen, aki fizet a károsultnak. Ha nincs biztosítás, ez nem biztos. Az autósoknak az általuk okozott károk kifizetése nem érdekük. Az állam szerepe az, hogy ezt a helyzetet kezelje - orvosolja a piaci kudarcot. Ezért kötelező a kötelező. A kötelező kudarca az, ha az állam rosszul avatkozik be. Rossz beavatkozás volt az árak központi meghatározása: olyan rendszer alakult ki, amelyben az autósok túl sokat fizettek, mert művileg nyomták fel a biztosítók a költségeket. Jobb helyzet a mostani, amikor verseny van, és az új szereplők belépése, a versenyt fokozó őszi kampány gátat szab az áremelési törekvéseknek.
Érthető, ha ez a piac régi szereplőinek nem tetszik. Elfogadható, hogy azért lobbiznak: minél inkább a régebbi, számukra nagyobb nyereséget biztosító helyzet alakuljon ki, kevesebb legyen a szereplő, korlátozottabb a verseny. Várható volt, hogy érdekérvényesítésük során kihasználják a tényt: a MÁV Biztosító Egyesületnél nem volt minden tisztességes. Igazi kudarc azonban az volna, ha a kormány emiatt hagyná magát meggyőzni.