- Néha olyan érzésem volt, hogy a kórházak ellen kampányol.

- Nem, nem a "technológia a természet ellen" a film lényege. Hanem az, hogy a nőknek igenis van joguk dönteni azzal kapcsolatban, hogy hol és hogyan akarnak szülni. Az már más kérdés, hogy nem tud mindig választani gazdasági, társadalmi vagy kulturális okok miatt. Például az afrikai nő a tradíciók miatt kényszerül arra, hogy egy elhagyatott helyen hozza világra a gyermekét. Nem propagálok egyetlen módszer mellett vagy ellen sem, csupán dokumentáltam azt, amit láttam és tapasztaltam.

- De miért akar egy férfi az anya és a gyerek legmeghittebb pillanatairól filmet készíteni?

- Nem a legintimebb, azaz mégis, de akkor is univerzális esemény. A legtöbb ember bébiként megéli ezeket a pillanatokat. Ezek tehát mindenkire tartoznak. Férfiként azt akartam megmutatni, hogy pont ez az intim pillanat az, ami közös férfiban és nőben. Mindenki megszületik egyszer.

- Van önnek saját gyereke? Megszülettek már, mielőtt belevágott a Világra jönni forgatásába?

- Ó, hogyne! Az egyik tíz-, a másik tizenhat éves. A kérdés jó, de az ötlet akkor fogant meg bennem, amikor az egyik francia tévének forgattam dokumentumfilmet a kórházban szülésről. Kicsit kitágítottam a szülőszobát: a világ összes anyájára ki akartam bővíteni a nézőpontot.

- Mennyire volt problémás ezekkel az asszonyokkal együtt dolgozni? Némelyikük nyomorban él, mások szektában. Jómagam pedig nem igazán tudom elképzelni, hogy meggyőzök akár egy átlagos kismamát, hogy a világ elé tárja szülésének a pillanatait.

- Valóban az okozta a legnehezebb feladatot, hogy az asszonyokat meggyőzzem. De nem azért, hogy lefilmezzem őket, hanem azért, mert férfi vagyok. Rengetegen visszautasítottak. Akik belementek, azok mindegyike nagyon erős individuum volt, nyitottabb személyiségek. Sokszor hónapokig voltam együtt egy-egy családdal, együtt várva velük a szülést, ekkor még szorosabb kötelék alakult ki köztem és az anyák között. Nem tudományos filmet forgattam, a meghittség ábrázolása pontosan olyan fontos eleme volt a munkának, mint az, hogy bemutassam: a szülés pillanatában minden nő egyenlő.

- Mennyi idő alatt talált rá a párjaira? Vannak köztük kifejezetten furcsák is, az amerikai hippi házaspár például.

- Nagyon hosszú folyamat volt. Több mint három év. Egy egész hálózat dolgozott nekem: filmesek és újságírók világszerte, akik segítettek a kutatásban. Az ön által említett amerikai pár a szabadban, segítség nélküli szülés híve volt, velük volt a legkönnyebb dolgom, mert ez most épp nagy divat az Egyesült Államokban, és ők az egyik legharcosabb aktivistái a mozgalomnak. Csak felcsaptam az internetet és meg is voltak. Azonnal beleegyeztek.

- Ön egyetért az orvos nélküli szüléssel?

- Az orvosi jelenlét fontos, de az is, hogy tiszteletben tartsuk az anya akaratát. Az persze sokkal rosszabb, ha valahol azért nincs orvosi jelenlét, mert nincs rá pénz, mint ha valahol túl szigorúak az előírások a biztonságot illetően. Az én véleményem hallható a film végén is: a legfontosabb, hogy az egész család együtt élje meg ezt a csodálatos pillanatot - orvos gondos figyelme, probléma esetén segítsége mellett.

- Tartja a kapcsolatot az "anyáival"?

- Persze, hiszen én vagyok az "apa"! Sajnos nem vagyok kapcsolatban mindegyikükkel, de többen folyamatosan tájékoztatnak a gyerekek cseperedéséről, képeket, leveleket és e-maileket küldenek. Az amerikai páros pedig eljött a párizsi premierre. Nagyon viccesek voltak, mert még mindig hippik. Mezítláb jártak, nem voltak hajlandók kocsiban ülni, és parkokba menekültek, mert nem bírták elviselni a várost. Elhozták a kisfiukat, aki ámulattal figyelte a saját születését a díszbemutatón. Talán, mondanom sem kell, lefilmeztem.

Gilles de Maistre, a Világra jönni című dokumentumfil alkotója