Pécsett és Baranyában például csak a 2006-os önkormányzati választás és az SZDSZ tavalyi országos tisztújítása között három jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a helyiek a párton belüli demokrácia szabályainak súlyos megsértése miatt az SZDSZ országos ügyvivői testületének. Országszerte nagyon sok hasonló eljárás indult, de többnyire semmi nem történt.

A párt tavalyi tisztújító küldöttgyűlése előtt a két elnökjelölt, Kóka János és Fodor Gábor írásban is rögzített megállapodást kötött, miszerint a tisztújítás után az új vezetés gondoskodik az "elakadt" ügyek kivizsgálásáról. Kóka győzött, aztán... továbbra sem történt semmi!

Úgy tűnik, a mai SZDSZ-ben az országos vezetéshez lojális helyi vezetők azt csinálhatnak, amit akarnak. Ha közülük valakit az a vád ér, hogy a párt szabályaival ellentétesen jelölte magát önkormányzati vezetőnek, zárt ki tisztviselőket és párttagokat, oszlatott föl helyi szervezeteket, manipulálta a szervezeten belüli választásokat stb., akkor nem fog kiderülni, mi igaz ezekből a vádakból, mert az SZDSZ illetékes testületei nem fogják kivizsgálni az ügyeket, s a vádak igazságtartalmától függetlenül kiállnak a helyi és a megyei pártvezetők mellett.

Mi vezetett oda, hogy a liberális demokrácia megvalósítására szerveződött párt mára nem kis részben azért került válságba, mert nem volt képes biztosítani a saját demokratikus működését?

Az SZDSZ belső bajainak egyik legfőbb oka minden bizonnyal az, hogy a párton belül zajló politikai vitákat - a rendszerváltás körüli néhány év pezsgő pártéletét követően - a pártvezetés fokozatosan elzárta a nyilvánosság elől.

A 90-es évek első felében egy ideig tagja voltam az SZDSZ Országos Tanácsának. Máig élénken emlékszem rá, miként váltotta le a testület a pártvezetés javaslatára Béki Gabriellát az SZDSZ belső terjesztésű lapjának - a Négyoldalasnak - az éléről, mert károsnak tartotta a lap nyitottságát, a párton belüli vitáknak folyamatosan helyt adó liberális stílusát, mivel az úgymond rossz fényt vethet a pártra a külső szemlélők előtt. Kis idő múltán, a párt '94-es hatalomra kerülése után az SZDSZ több vezetője is hangot adott a nyilvánosság előtt annak az elvárásának, hogy a párthoz kötődő értelmiségiek ne kritizálják a médiában a pártot, és ne vigyék ki a nyilvánosság elé a párton belüli vitákat. Akik mégis így tettek, kimondva-kimondatlanul a párt árulójának bélyegét vették magukra. Néhány évvel ezelőtt sikerült odáig eljutni, hogy az SZDSZ akkori elnöke, Kuncze Gábor már a párt zárt küldöttgyűlésén elhangzott éles - de a párt hirdetett alapértékeivel egyáltalán nem ellentétes - kritikáért is az SZDSZ elhagyását javasolta a párt egyik korábbi vezetőjének, Bauer Tamásnak. Egy ilyen - az egykori pártállam szervezeteire jellemző - "demokratikus centralista" cenzúra a demokratikus hagyományokkal rendelkező nyugati államok pártjaiban (s nem csak a magukat liberálisnak nevezőkben) elképzelhetetlen, sőt fölvetése is nevetséges lenne. Tőlünk nyugatra a pártpolitikusok nemcsak a konkurens pártok képviselőivel, de a velük egy pártban lévőkkel is folyamatosan vitatkoznak a nyilvánosság előtt. Magától értetődően, hiszen a párttagok és a pártot támogató szavazók számára is így biztosítható a párt belső működésének kontrollja. A legrátermettebb helyi és országos vezetők kiválasztódásának is a kritikai nyilvánosság a legfontosabb eszköze. Ha a párt belső életét elzárjuk a nyilvánosságtól, az föltétlenül sötét ügyekhez és kontraszelekcióhoz vezet, hiszen az új generáció képviselői egyre kevésbé politikai rátermettségüktől, sokkal inkább a pártvezetők iránti lojalitásuktól várhatják előrejutásukat.

A jelenlegi helyzet kialakulásának másik oka a párt- és kampányfinanszírozásnak az a rendszere, amely egyre inkább szétveri és a közvélemény előtt is teljesen hiteltelenné teszi a magyar demokrácia intézményrendszerét. Számos liberális közírónak és nem utolsósorban annak az átfogó vizsgálatnak köszönhetően, amelyet az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetben végeztek el Majtényi László vezetésével, ma már evidenciának számít, hogy a parlamenti pártok mindegyike milliárdokat költ kampányfinanszírozásra illegális forrásokból. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezen illegális források jelentős része korrupcióval, fenyegetéssel, zsarolással kicsikart pénz. (Erről közbeszerzéseken induló vállalkozóktól, különféle állami vagy önkormányzati intézmények, köztulajdonban álló cégek vezetőitől magánbeszélgetéseken sok rémtörténetet lehet hallani.) Ilyen körülmények között a pártok vezetése semmilyen szinten nem érdekelt a már kialakult belső hatalmi viszonyok megváltoztatásában. Nehéz ugyanis biztosítani, hogy a demokratikus úton elmozdított "pénzfelhajtó káderek" helyébe lépő újak is hasonló hajlandóságot mutassanak a piszkos munka elvégzésére. Egy olyan pártban, amely a liberális demokrácia védelmét írja a zászlajára, ez különösen nehéz...

Ahhoz, hogy az SZDSZ kilábalhasson jelenlegi válságából, lényegi fordulatot kell végrehajtania.

Mit jelenthet ez?

Az SZDSZ az a párt, amelyik húsz évvel ezelőtt a liberális demokrácia megteremtését és védelmét tűzte ki legfőbb politikai céljául, ezért tartozik azzal magának és a választóinak, hogy e téren minőségileg többet nyújtson a többi pártnál. Például váljon a hazai pártok közül elsőként - helyi és országos szinten egyaránt - a demokrácia nyílt fórumává. Hasonlóan ahhoz, ahogy sok nyugat-európai és angolszász párt működik.

És természetesen az is nagyon fontos lenne (s egyben a demokratikus fordulat próbája is), hogy az eddig függőben hagyott jogorvoslati kérelmeket a párt illetékes testületei kontradiktórius - azaz a felek kölcsönös meghallgatása mellett történő - eljárás keretében elbírálják. A demokratikus működés szabályainak megsértése esetén a felelősök megnevezése mellett a szabályszegéseket tételesen fel kell sorolni, azokat az összes érintett és - nagyobb léptékű ügyekben - a közvélemény tudomására kell hozni. Egy ilyen eljárás nemcsak a jogsérelmet szenvedettek párton belüli helyzetének rendezése miatt, de azért is fontos, mert a párt potenciális szavazói ebből is érzékelhetnék, hogy a szervezet az "elitista" vezetést föladva a demokratikus működés útjára lépett.

A legfontosabb azonban az, hogy az SZDSZ álljon azoknak az élére, akik a kampányfinanszírozást törvényessé kívánják tenni. "A nyilvánosságnak minden fillérről tudnia kell, honnan van!" - valami ilyesmi lehetne a cél szlogenszerű megfogalmazása. Olyan kampányt, mozgalmat kell éleszteni e cél érdekében, mint amilyen annak idején a kötelező katonai szolgálat megszüntetése érdekében folyt.

Ha az SZDSZ képes lenne megtenni ezt az irányváltást, újra esélyt kaphatna a liberális értékeket valló szavazók támogatására. Az SZDSZ-ből kilépett vagy háttérbe vonult sok liberális ma azt gondolja, egy ilyen változásban hinni ábránd. Ki tudja? Az biztos, hogy szükség lenne - a 90-es évek első felének gyakorlatához hasonlóan - az ügy iránt elkötelezett liberálisokból egy belső platform megalakítására a szükséges erők összpontosítása végett. Nagyon nagy szükség lenne egy erős, az emberi jogokért, a kisebbségi jogokért, az esélyegyenlőség ügyéért és a szabad piacgazdaságért kiállni képes, hiteles liberális pártra az elkövetkezendő években!

Az is biztos, hogy vezetőváltás nélkül sem a párt tagsága, sem irányító testületei nem képesek a szükséges fordulat végrehajtására. Kérdés, lesznek-e olyan jelöltek a pártelnökségért és más vezető tisztségekért vívott küzdelemben, akik ennek a fordulatnak a képviseletét a kampány során nyíltan felvállalják.

Heindl Péter,

az SZDSZ alapító tagja, Pécs