- Fogadok, hogy kamaszkorában matróznak akart állni.

- Téved, dzsigoló szerettem volna lenni, de rájöttem, hogy nem ez a nekem való pálya: macerás, és nem tudja sokáig csinálni az ember.

- Ráadásul az úri közönség is inkább verekszik. Mikor olvasott egyébként először Rejtőt?

- Tizenegy éves koromban, 1956-ban, a Láthatatlan légiót, aztán jött a Vesztegzár a Grand Hotelben. A háború után ekkor adták ki első ízben Rejtőt, 1957-ben pedig a ponyvairodalom más alkotásai is megjelentek végre, talán mert Kádárékat a cenzúra helyett a politika kötötte le. Gyorsan a könyvesboltba kerültek például a Tarzan-könyvek, bár a harmadik kötetnél észbe kaptak: abban tudniillik orosz kémek szerepeltek.

- Rejtő írt kabaréjeleneteket, szerzett operettlibrettót, mégis ma már szinte csak a regényeit tartjuk számon.

- Talán mert Rejtő színpadi poénjai egy az egyben értendők, regényeit viszont paródiaként lehet olvasni, ami sokkal tartósabb műfaj. A paródia ugyanis megemeli az idétlenséget. Mellesleg Rejtő sem humoros könyvekkel kezdte. A két háború között divatosak voltak a kalandregények, és Rejtőt eredetileg ilyen, a kőkemény férfivirtus körül forgó történetek írására szerződtették. Ő készített is néhányat ezekből, aztán az 1938-as Fehér foltban az akciódús cselekmény mellé egy humoros szálat is beemelt, Samuel Bronsonnak, az önhitt magándetektívnek a megbízójához írt leveleit.

- És?

- A kiadó tulajdonosa egyáltalán nem volt ettől elragadtatva. Ki is húzott néhány részt a szövegből, ám a könyvnek akkora sikere lett, hogy Rejtő azontúl szabad kezet kapott. Olyan népszerűek lettek ezek a humorral fűszerezett kalandregényei, hogy a kortársai utánozták a stílusát.

- Ő is utánzott valakit?

- Inkább előképei voltak. Feltétlenül merített például a XIX. század végének francia bohózatából, nála is megjelenik Nóti Károly újítása, a pechvogel, és erősen hatott rá a pesti humor. Nyelvi leleményeit, szójátékait nehéz lefordítani. "Az nevet utoljára, aki először üt", egy ilyen mondatnak nehéz visszaadni a hangulatát.

- Járt egyébként Rejtő Afrikában?

- Valószínűleg igen, de csak néhány napot tölthetett ott. Ki kell azonban ábrándítanom: az idegenlégióban biztosan nem szolgált.

- De a többi igaz? Hogy színiiskolát végzett, hogy dolgozott vándorcirkuszban, hogy dokkmunkás volt Hamburgban és heringhalász Svédországban?

- Ez mind tényleg így történt. Egyébként különös ember lehetett: legkisebb fiú volt, a család fekete báránya. Egyik bátyjából ügyvéd lett, a másikból orvos, ő viszont bokszolni tanult. Ebből az időből származott a sebhelye, amely ott díszeleg a Szőke ciklon egyik rablójának, Charles Gordonnak is az orrán. Erről a rablóról egyébként, akinek alakját valószínűleg önmagáról mintázta, így ír: 193 centiméter magas, teljesen kopasz, hízásra hajlamos egyén.

- Azért furcsa helyzet: vicces dolgokat írni egy nem túl vicces korban.

- Talán ez volt Rejtő sikerének egyik titka. A vagánymitológia segítségével az akkoriban hiánycikknek számító szabadságról beszélt. A harmincas évek vége felé ugyanis sokan sejtették már, hová vezethet a nácizmus. Az anschluss után vagyunk, egy független állam, Csehszlovákia feje fölött pedig épp annak felosztásáról állapodnak meg a nagyhatalmak.

- Tehát Gorcsev Ivánnal Hitler ellen?

- Ezt azért így nem mondanám. Rejtő csupán egy olyan fiktív világról írt, amelyben a zsiványság gyökeresen mást jelentett, mint a korabeli politika gyakorlatában.

- Gondolom, ezért maradhatott népszerű a háború után is?

- Nem egészen. Szerintem inkább a regényeiben megjelenő abszurditás rímelt jól a szocializmus abszurditására. Fülig Jimmynek abban a kijelentésében például, hogy nem dolgozik, mert elvesztette a meggyőződését, egy egész ország ismert magára.

- Nem is szerette Rejtőt a kultúrpolitika.

- Ez egy különös helyzet volt. A 60-as években például a Magvető 120 ezer példányban jelentette meg Rejtő regényeit, a második kiadást pedig további 80 ezer példányban nyomták, ami még abban az időben is jelentősnek számított. A kiadó ebből, a ponyvának tartott Rejtőből finanszírozta többek között a kortárs magyar irodalom legjavát.

- Ügyes.

- Rejtőt mindig felemásan kezelték. Az értelmiség egyik része imádta, a másik része megvetette. De még akik szerették, azok is valahová a kultúra alsó rekeszébe helyezték. Mondok egy példát: Kocsis Zoltán zongoraművész egyszer nálunk járt, és amikor a könyvespolcon meglátta bekötve a Rejtőket, megjegyezte, hogy ez azért túlzás. Pedig ő is olvasta talán az összeset, passzusokat tudott idézni bármelyikből - és mégis...

- Ezért nem tud mit kezdeni az irodalomtudomány sem Rejtővel?

- Vagy nem akar. Sajnos él nálunk egy régi, a reformkor hazafias irodalmában gyökerező hagyomány, miszerint csak az úgynevezett komoly művek lehetnek értékesek. Ezt egyébként a középosztály és az értelmiség nagy része is osztja. Amikor például Esterházy Péter megírta a Termelési regényt, megrótták azért, hogy ironikusan, netán frivolan közelít a nemzeti problémákhoz.

- Azért Esterházy és Rejtő nem ugyanaz a kategória.

- Nem is állítom, csak arra próbálok rámutatni, hogy szükségünk lenne egy megengedőbb irodalomfelfogásra. Semmi bajom Thomas Mann-nal, sőt igen sokra tartom, de az általa is képviselt XX. századi európai magaskultúra hatóköre napjainkra rettenetesen leszűkült.

- A magyar irodalom történetei című háromkötetes kézikönyvben viszont ön egy egész fejezetet szentel Rejtőnek. Hogy fogadták?

- Kaptam érte hideget-meleget. A Vigília recenzense például az egekbe emelt, de hozzátette, milyen kár, hogy klasszikus íróink nem kaptak ilyen jó fejezetet. Volt viszont, aki kifejezetten fanyalgott, amiért Rejtő szerepel. A lényeg, hogy végre megtört a jég, ezentúl talán a szakma is jobban figyel majd rá és a többi hozzá hasonlóan elhanyagolt populáris értékünkre.

- Idén már érettségi tétel lett Rejtőből.

- Épp emiatt jártam nemrég Miskolcon. Az emelt szintű érettségin tényleg lehet Rejtőből vizsgázni, a városi pedagógiai intézet pedig meghívott, hogy a tanároknak tippeket adjak a Piszkos Fred, a kapitány feldolgozására.

- Egy középiskolásnak érdekes lehet még Rejtő?

- Feltétlenül, bár változnak az idők. Régen az is olvasott Rejtőt, aki mást nem. Sajnos ez ma már nincs így. Én a gimnáziumi órákon a pad alatt faltam legtöbb regényét. Olyasmit tanultam meg eközben, aminek nagy hasznát vettem később az életben.

- Mit?

- Hogy tudjak befelé nevetni.

Veres András dzsigoló szeretett volna lenni