Pedig IV. Iván eltökélten építette az új központot: olasz mestereket hívatott Moszkvából, hogy egy új kreml - erőd - tegye naggyá a várost. Az épületek díszítésén ma is látható a firenzei hatás. Igaz, a településre előbb apja, III. Vaszilij vetett szemet, aki 1513-ban cári rezidenciát létesített itt, és felépíttette a máig is látható Pokrovszkij-székesegyházat. Iván a városból indította Novgorod elleni támadását - miután kivégeztette a várossal jó kapcsolatokat ápoló unokatestvérét, Vlagyimir Sztarickijt - és a végleg legyőzött egykori városköztársaságban álló Szófia-székesegyház díszes kapuját is az alekszandrovi székesegyházba hozatta.

A totális uralomra törő, üldözési mániában szenvedő cár úgy tervezte, hogy Alekszandrovot az általa létrehozott opricsnyina - a kizárólag az uralkodó irányítása alá tartozó országrész - fővárosává teszi, szemben a vezetésbe a bojároknak is beleszólást engedő zemscsinához tartozó Moszkvával. A terrorba fulladó, önmagát gyengítő rendszer azonban másfél évtized után kudarcot vallott, így Alekszandrovnak is leáldozott.

A XVI. század folyamán épült kreml megmaradt ugyan - ma kolostor és múzeum -, ám a jelenleg hatvanezres város ezután már nem játszott jelentős szerepet. Az ország első konzervatóriuma és első vidéki nyomdája itt nyílt meg ugyan, de ezután Alekszandrov már csak a szovjet Rekord televíziók gyártásával büszkélkedhetett. A Szovjetunió felbomlása után egy török cég vette át a gyártást, évi kétmillió televíziót dob piacra, igaz, az egykori tízezer alkalmazott helyett ehhez ma már csak ezer emberre van szükség.

Így a munkaerő java a 101 kilométerre fekvő Moszkvába áramlik - így tesz még a 10 milliós város körül lakó további egymillió ember -, ahol a fizetések a helyi 5-9 ezer rubel helyett a 15-25 ezer rubelt is elérik. Arra persze ez sem elég, hogy az egyszobás lakásokért kifizessék a legalább 20 ezer rubeles moszkvai albérleti díjat, de a több mint kétórás vonatozás még könnyedén belefér a munkavállalók tűréshatárába.

- Velem lakik az unokám, Moszkvában 23 ezer rubelt keres, elégedett - az idős asszony hangja alig hallatszik a vödrébe ömlő víztől. Bár a központban lakik, mégis a kútra jár, miután a házában víz nincs. Ahogy gáz sem, mert a bevezetéshez szükséges 20 ezer rubelre nem telik a 2500 rubeles nyugdíjából. - Na, megtoldották 300 rubellel a választások előtt a nyugdíjat, mire megyek vele? - méltatlankodik a 82 éves Valentyina. El is ment volna szavazni a márciusi elnökválasztáson az Orosz Kommunista Pártot vezető Gennagyij Zjuganovra, de útközben elesett, és inkább hazament.

- Hogy jobb-e, mint húsz éve? Nézzél már körbe! Régen minden tiszta volt! - a teli vödröt a korát meghazudtoló frissességgel cipelő néni a szeméthalomra, a bedőlt faházakra és a sáros, göröngyös főútra mutat, amin épp egy metálmályva Chrysler döcög el. Bár a kopott főtér elég lehangoló, erős a gyanú, hogy a Szovjetunió idején legfeljebb annyival volt jobb, amennyivel a roskadozó házak és lakóik fiatalabbak voltak.

Kicsit odébb már árukkal teli butikok új téglaépületei állnak, igazolva, hogy van vevőképes kereslet, ha hajlandó átverekedni magát a sáron.

- Ez a legszuperebb hely! Na jó, vicceltem - vallja be egy fiatal lány a boltból kijövet. Bár tényleg jobb lett a város, mondja, van jó diszkó is hétvégenként, 150 rubeles belépőért. - Ha kétszázat adnak a szüleim, akkor szívok, de ötszázzal már elvagyok. - Anasztaszija szerint a szülei is könnyebben adnak, miután apja nyugdíja ötezer rubelre, anyja óvónői fizetése kilencről 12 ezerre nőtt az utóbbi pár évben. - Ha már 18 lennék, Medvegyevre szavaztam volna az elnökválasztáson. Mégiscsak ő áll legközelebb Putyinhoz, az iskolában is megmondták - mondja nevetve, és ezúttal nem teszi hozzá, hogy viccel. - Persze legjobb lett volna, ha Putyin maradhatott volna. Apám inkább nem is ment el szavazni, ő Putyint akarta. A nagyapám viszont azt a kopaszt szereti, na - végül nem jut eszébe Zjuganov neve. Anasztaszija a saját jövőjéért nem

aggódik: az érettségi után elmegy Moszkvába, "jogásznak vagy fodrásznak, ahogy sikerül".

Moszkva közelsége mindig is fontos előnye volt a városnak. A Szovjetunió húszas és hetvenes évei között számtalan politikai elítéltnek jelentett menedéket, akik gyakran szabadulásuk után sem telepedhettek le Moszkva - és több más szovjet nagyváros - 101 kilométeres körzetén belül. Alekszandrov ezen épp kívül esett.

- Ez a "101. kilométer fővárosa", így kézenfekvő volt egy antitotalitárius kiállítás létrehozása - vezet végig a XVI. századi lovarda épületében tavaly megnyitott tárlaton az alekszandrovi múzeum igazgatója, Lev Gottgelf. Éltek itt száműzött zenekritikusok, orvosok, művészek, írók, köztük a Gulágon 17 évet lehúzó, 1955-ben hazatérő Lengyel József is. Az élete végére meghasonlott kommunista íróról Gottgelf elmondása szerint Sára Sándor készül filmet forgatni, a múzeummal együttműködve.

A múzeumnak azonban nem ez az egyetlen magyar kapcsolata: havonta-kéthavonta megtölti a negyvenfős előadótermet Tatyjana Voronkina magyar írókról tartott irodalmi estje. A Jókai Mórtól Békési Pálig számtalan magyar író művét oroszra ültető műfordító Illyés Gyula, Örkény István, Bitó László után legutóbb Varga Domokosról tartott felolvasóestet az Oroszország Hangja magyar adásának munkatársával, Anatolij Guszevvel közösen.

- Ó, három évet szolgáltam Magyarországon - vallja meg egy nyugdíjas férfi, mi vonzotta a magyar előadásra, majd lelkesen idézi fel Tököl, Debrecen, Székesfehérvár és Tatabánya neveit, magyar tudását egy "szervusz kislánnyal" megkoronázva.

- Én csak zenész voltam a hadseregben, és csak a vonaton tudtuk meg, hogy Magyarországra megyünk - mondja a trombitán játszó Viktor, szinte mentegetőzve. Ezután felhajtotta a búcsúvodkát, és elindult a 101. kilométer fővárosának kivilágítatlan főútján, amelyik ma hatsávos sugárút lehetne, ha Rettegett Iván nem vágja halántékon a fiát.

101 kilométerre Moszkvától