Ma lenne hatvanéves. Már több mint nyolc éve nincs közöttünk. Tragikus halála ma is emlékezésre, számadásra és szembenézésre késztet. Tükröt tart elénk, amelyben nemcsak munkássága és személyisége jelenik meg előttünk, hanem a kor képe is kirajzolódik, amelyben élt és dolgozott.
Bossányi Katalin emlékére
Újságíró, szociológus és közgazdász volt. Mindhárom mesterségét diplomák hitelesítették. Hivatása és küldetése mégis az újságírás lett, amit a szociológus társadalmi érzékenységével és a közgazdász precíz elemzésével művelt.
Tizenhárom évig volt a Magyar Hírlap munkatársa és főszerkesztő-helyettese, 12 éven át a Népszabadság munkatársa és rovatvezetője, két évig a HVG rovatvezetője, egy esztendőn át a Mozgó Világ szerkesztője.
Évekig tagja, majd alelnöke volt a MÚOSZ elnökségének, alapító tagja és szóvivője a Nyilvánosság Klubnak, valamint a Demokratikus Chartának.
Munkásságát szakmai díjak és elismerések is minősítették. Birtokosa volt a Rózsa Ferenc-, a Pulitzer- és Pető Sándor-díjnak, kitüntették a Demény Pál-emlékéremmel.
Elemző és tényfeltáró riportjait, tűéles, lényeglátó publicisztikáit nap mint nap százezrek olvasták. Írásai nyomán tömegek ismerhették meg a valóságot, értették meg jobban a körülöttük gyorsan változó világot. Úgy tájékoztatott, hogy elkerülte a nagyképű kioktatás csapdáját, úgy bírált, hogy nem sértette meg senki emberi méltóságát. Megalkuvást nem ismerő elemzéseitől, az összefüggéseket világosan bemutató írásaitól, más szóval a nyilvánosságra hozott igazságtól mégis sok nagy- és kisebb hatalmú korifeus, politikai és gazdasági vezető rettegett a rendszerváltás előtt és után egyaránt.
Munkásságának egyik legjobb és hiteles ismerője, Eötvös Pál - aki csaknem húsz évig munkatársa, eközben egyik főszerkesztője volt - írta róla: "...Bossányi Katit nem kellett szerkeszteni, irányítani, gyámolítani, nem kellett ötleteket adnom számára. Maga volt az ötlet, aktivitás, a kezdeményezés. Munkabírása elképesztő volt..."
Pályafutása utolsó tíz évében csaknem kétezer publicisztikát írt, cikkeiből, interjúiból, elemzéseiből tíz önálló kötet látott napvilágot. Ebből a hatalmas anyagból nehéz lenne biztos kézzel kiválasztani a munkásságát legjobban reprezentáló dolgozatokat. Csak önkényesen kiragadott illusztrációkra vállalkozhatok.
Írásainak, munkamódszerének állandó jellemvonása volt a mélységes szakmai alázat, a törvényszerűségek és összefüggések megismerésének vágya, a szüntelen tanulással csillapított tudásszomj és az igazság szenvedélyes keresése. Ha a tények meggyőzték valamiről, ha felismerte a felszín mögött megbújó lényeget, ha rátalált az eseményeket, folyamatokat meghatározó törvényszerűségekre, mozgatórugókra, nem ismert megalkuvást, taktikai kompromisszumot.
A 80-as évtized közepén megalapozatlanul végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat - a feltételek hiányában kierőszakolt, az ország drámai eladósodásához vezető voluntarista "gyorsítás" - hibáit és káros következményeit számos publicisztikájában bírálta. A kritikához nem csekély bátorság és ismeretanyag kellett, hiszen a fordulatot az MSZMP kongresszusi határozata és egy egész ötéves terv szentesítette. Kati írásaihoz az akkor még agyonhallgatott, zseniális közgazdászprofesszor, Kornai János klasszikus munkáját, a Hiányt hívta segítségül. Kornai elemzéseit és következtetéseit felhasználva kritizálta a politikai ámokfutás szülte ötéves tervet, annak összes irreális céljával és káros következményeivel együtt. (Istenem: mennyi tolakodó, megírandó témát találhatna Kati napjaink és a közelmúlt elhibázott gazdaságpolitikájában!)
1990 szeptemberében az MSZP pártonkívüli, ellenzéki országgyűlési képviselőjeként intézett modellértékű, megsemmisítő erejű, leleplező interpellációt Jeszenszky Géza akkori külügyminiszterhez, aki egy megdöbbentő nyílt levelében a magyar társadalom felét minősítette hazafiatlannak, kirekesztvén valamennyi ellenzéki politikai erőt és azok táborát a hazafiság értékeit ápoló "jó magyarok" sorából. (Lám-lám: nincs új a nap alatt!)
Kati a parlamenti politizálásban sem ismert megalkuvást, megvetette a minden párt soraiban önös érdekeiket követő farizeus politikusokat. Amikor rádöbbent arra, hogy a parlamenti pártok is "cinkelt kártyákkal" játszanak, nyomban lemondott mandátumáról.
1999 márciusában a Népszabadság szerkesztősége az általa vezetett Érvek, vélemények rovatban - határozott tiltakozása ellenére - megjelenteti a szélsőjobboldali publicista, Lovas István vérlázító antiszemita írását. Tiltakozásul a döntés ellen, azonnal lemond a rovat szerkesztéséről.
Eljátszom a gondolattal: napjaink politikai ostobaságai, kompromisszumnak álcázott gyávasága és semmittevése, felelőtlen, népbutító demagógiája láttán vajon mit tenne és írna Bossányi Kati? Megkockáztatom: ma több oka lenne a meghasonlásra, mint önként vállalt halála idején.
Ki is volt valójában Bossányi Katalin? Heller Ágnest idézem: "Egy nagyszerű asszony, tehetséges, szenvedélyes, briliáns, tisztességes, hűséges és egyenes. Egy egészen kivételes ember, akit Bossányi Katalinnak hívtak."
Kati emlékét és szellemiségét a családja, egykori munkatársai, lapkiadói és barátai által létrehozott alapítvány őrzi és ápolja. Az alapítvány kuratóriuma minden évben három arra érdemes aktív újságírót részesít a Bossányi Katalin- díjban. A díjra érdemesek kiválasztása manapság egyre nehezebb, néha reménytelen.
Az űr, amit Bossányi Katalin maga után hagyott, csaknem kilenc éve tátong betöltetlenül. Ma lenne hatvanéves.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár