Ha a bérek reálértéke évente 2 százalékkal, akkor a jelenlegi törvény szerint a nyugdíjaké 1 százalékkal nő. Ezt vinné le a Fidesz 0 százalékra. Úgy venne el, mintha adna. És évente nem 10-20 milliárd forintot, hanem 100-200 milliárdot! Bauer szerint "az, hogy változtatni kívánnak (a Fidesz programírói) a nyugdíjemelés mértékén, összhangban van a legtöbb szakértő javaslataival, és bizonyára ezt tenné egy szocialista vezetésű kormány is néhány év múlva". A következőkben amellett érvelnék, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára törekedve az áttérést a nyugdíjak árindexálására csak végső megoldásként szabad alkalmazni, amikor már kimerültek a foglalkoztatáspolitikai lehetőségek.

A fejlett világban a már megállapított tb-nyugdíjakat évente az árak vagy a bérek növekedési ütemével, esetleg a kettő átlagával emelik: indexálják. Mivel az árak hosszú távon lassabban nőnek, mint a bérek, az árindexálás kisebb nyugdíjterhet jelent az országnak, mint a bérindexálás. Természetesen a kisebb tehernek ára van: az árindexáló rendszerben minél régebben ment nyugdíjba valaki, annál jobban elmarad nyugdíja az újonnan megállapított nyugdíjaktól és az átlagkeresettől. Mivel a nők statisztikailag tovább élnek, mint a férfiak, és az életpálya-keresetük is jóval alacsonyabb, egy árindexáló rendszer különösen kedvezőtlen az idősebb női nyugdíjasoknak. A kombinált ár-bérindexálás (a svájci indexálás) a fenti kettő közé esik.

Nálunk 1992-ben vezette be a konzervatív kormány a bérkövető "nyugdíjemelést". Mivel a reálbérek eleinte csökkentek, nem is kis mértékben, a reálnyugdíjak is követték a reálbéreket a lejtőn. 1997 óta a bérek és nyugdíjak reálértéke tartósan növekszik.

A népesség öregedése miatti hosszú távú gondoktól tartva, no meg a kötelező magánnyugdíj bevezetése által okozott "átmeneti" terheket fedezendő már az 1997. évi nyugdíjtörvény igyekezett megszakítani ezt a párhuzamos növekedést. 2000-től kezdve előirányozta a svájci indexálásra való áttérést. Szerencsétlen módon az egymást követő kormányok és a mindenkori ellenzék politikai játszmájában a nyugdíjjárulék-kulcsok csökkentek (31 százalékról 26,5 százalékra), míg a nyugdíjak a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése és egyéb korrekciók miatt lényegében a bérekkel párhuzamosan emelkedtek, messze maguk mögött hagyva a GDP növekedését. A 2006-ra fenntarthatatlanná váló nyugdíjrendszer a választások után gyorssegélyre szorult: a nyugdíjjárulék-kulcsot szinte azonnal jelentősen emelték (26,5-ről 29,5 százalékra), és 2008. január 1-jétől az újonnan megállapított nyugdíjak 8 százalékos megkurtítása nyomán az új nyugdíjasok 13. havi nyugdíja egyenlővé vált a korábbi szabály 12. havi nyugdíjával. Rövid távon a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá vált, de hosszú távon nem.

Milyen legyen a jövőben a nyugdíjemelés? Hajlandó-e és képes-e a magyar társadalom tovább munkában maradni, hosszú távon is kifizetni a svájci indexálás által megkövetelt tb-járulékot, vagy az árindexálás bevezetésével csökkenti a jelenleg törvényben előírt nyugdíjterheket? A nemzetközi tapasztalat nem ad egyértelmű választ arra, hogy mi a helyes megoldás, bár kétségtelen, hogy a legtöbb országban a nyugdíjak az árakat követik. Ez a megoldás politikailag azért is "előnyös", mert az állampolgárok zöme úgysem érti a különbséget a két indexálás között. (Lám, a Fidesz is nyereségként ad el egy veszteséget!)

Persze, jó lenne előbb a járulékbehajtást radikálisan megjavítani, a legális foglalkoztatottságot komolyan növelni (bővítve a nyugdíjkifizetésekre rendelkezésre álló alapokat). És csak azután, végső megoldásként szabad az indexálási szabály megváltoztatásához folyamodni. A kezdő nyugdíjak visszanyesése, az előre hozott nyugdíjazás megszigorítása, a nyugdíj melletti munka szigorúbb adóztatása mind racionális lépések, de ezeket (a kezdő nyugdíjak csökkentését kivéve) az új Fidesz-program rövidlátó módon továbbra is támadja.

Szólni kellene még a radikális megszorítások sok szakértő által elhanyagolt korlátjáról, az öregkori szegénység kiújulásáról és fokozódásáról. Ha a svájci indexálásról az árindexálásra térünk át, akkor az idősebb nyugdíjasok egyre nagyobb része kerülhet a reálkeresetekkel párhuzamosan növekvő szegénységi küszöb alá, s az ő nyugdíjukat egyéb forrásokból kell kiegészíteni. Bár a fogamat csikorgatom, de nem utasítom el mindörökre az árkövető nyugdíjemelés gondolatát. A bevezetésével azonban várni kellene addig, amíg nem terjed el sokkal jobban az önkéntes magánpénztári előtakarékosság, és megnyugtatóan rendeződik a kötelező magánnyugdíjak uniszex indexált életjáradékkénti kifizetése 2013-tól.

Összegezve az elmondottakat: Nem lehet a komplex nyugdíjrendszer egyes elemeit, például az indexálást büntetlenül kiragadni és megreformálni. A Fidesz által követelt értékálló nyugdíj csupán minimális követelmény. A svájci indexálás felcserélése az árindexálással nemcsak a nyugdíjkiadásokat, de a nyugdíjakat is csökkentené a jelenleg törvénybe iktatott pályához képest, és egy gyors áttérés hatalmas tömegeket sodorna szegénységbe. Üdvözlendő, hogy a Fidesz programja legalább néhány fontos területen, ha kimondatlanul is, de szakít korábbi populista ígéreteivel. Persze még jobb lenne, ha ezt nyíltan tenné, és nem keresztezné mindenáron a jelenlegi kormánynak az övével egy irányba mutató racionalizálási törekvéseit. A szocialista és a liberális pártnak is tartózkodnia kellene a 2002-eshez és a 2006-oshoz hasonló populista kampányoktól és a felelőtlen ígéretek betartásától. Akkor talán kialakítható lenne egy széles körű társadalmi egyetértés egy olyan nyugdíjrendszer fokozatos kialakításáról, amely egyszerre méltányos és fenntartható.