A navigátor

Rosszul tájékozódik - állítólag a konyhában is képes eltévedni -, de biztos kézzel irányítja a legújabb magyar
világcégígéret, a navigációs rendszereket fejlesztő Nav N Go hajóját. Fazakas András sajátos filozófiával dolgozik: szerinte olykor a gyors siker jelenti a legnagyobb kockázatot, a vezetőnek pedig az a feladata, hogy kreatív környezetet teremtsen, és engedje kibontakozni mások ötleteit.

Emlékszik még valaki a személyhívókra? Ezek az apró ketyerék voltak a mobiltelefon előtti korszak mobiljai, szöveges üzeneteket továbbítottak ("Hívd vissza X. Y.-t!). Fazakas András az egyik hazai személyhívó-operátornál, az Easy Callnál kezdte a pályáját, de úgy érezte magát, mint egy írógép-kereskedő, aki mellett éppen elzúg a PC-forradalom. Az ő esetében a forradalmi hullámot a mobiltelefonok elterjedése jelentette, és az ifjú telekommunikátor (akkor még főiskolásként) éppen időben váltott ahhoz, hogy ezt a hullámot meglovagolja.

- 1996-ban még legfeljebb sejteni lehetett, hogy a mobil mekkora sikertörténet lesz, de András azok közé tartozott, akik megérezték a jövőt - meséli róla egy korábbi kollégája, akivel együtt kezdtek a Westelnél.

A mobilszolgáltatónál kilenc éven át kapaszkodott felfelé a ranglétrán: ügyfélszolgálatosként indult, és a vállalati ügyfélszolgálat vezetőjeként tette le a lantot 2005-ben (közben kommunikációs diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen). Ekkor még mindig csak 29 éves volt, de csaknem évtizedes mobilos tapasztalattal a háta mögött a legrutinosabbak közé számított az iparágban. Talán emiatt (vagy azért, mert egyszer már ott volt egy lavina elindulásánál), megint ráérzett, hogy mikor és milyen irányba érdemes váltani. 2006. január elsején csatlakozott a Nav N Góhoz, amely akkor még egy ismeretlen magyar "garázscég" volt, ám ma már a navigációs iparág Microsoftjának számít.

- Látszott, hogy ez lesz a telekommunikáció új iránya. És akkoriban még egész Kelet-Európa szűz területnek számított, tele lehetőséggel - mondja erről az időszakról.

Amikor belépett, a vállalatnál kilencen dolgoztak. Ma több mint kétszázan vannak, egy év múlva valószínűleg már háromszázötven főt foglalkoztatnak majd.

- Szeretek építeni, nekem ez az izgalom a munkában - hangsúlyozza. Kezdetben nem csak a vállalatot, hanem a navigációs piacot is építeni kellett. - Senki nem kínált használható Kelet-Európa-térképet, térképet, sem pedig igazi felhasználói élményt - határozza meg azt a piaci rést, amelynek megtalálása megalapozta a Nav N Go jövőjét.

2006 januárjában Fazakas Andrásnak frissen kinevezett operatív igazgatóként élete legnehezebb üzleti döntését kellett meghoznia.

- Készülőben volt az iGo My way Europa navigációs szoftver, amelyről azt gondoltuk, hogy van helye a piacon. Egyetlen, egy gigabájtos SD-kártyán elfért egész Európa utcaszintű pontossággal, grafikus- és hangnavigációval, miközben a versenytársak ugyanezt csak sokkal nagyobb méretben, mondjuk egy DVD-n tudták elhelyezni. Az újdonságot a hannoveri CeBIT-en akartuk bemutatni, de januárban, amikor a standot le kellett foglalni, a rendszer még nem volt készen - ráadásul a szoftver sikere sem volt előre garantálható -, a kis kft.-t viszont padlóra küldhette volna az a több tízezer euró, ami a vásári megjelenésre költünk, esetleg fölöslegesen.

Az aggodalomra nem volt ok. A program időben elkészült, és március elején Hannoverben Fazakas András életében másodszor érezte úgy, hogy magával sodorja a lavina. - Az első nap azzal telt, hogy próbáltuk felhívni magunkra a figyelmet: mindenkit megszólítottunk, aki útban a nagy navigációs márkák felé elment előttünk. Aztán a második napon megkezdődött az őrület: amikor kiderült, hogy a programunk tényleg tudja mindazt, amit a konkurencia, és valóban az egész rajta van egy bélyegnyi, egy GB-os memóriakártyán, szabályosan megrohantak minket a készülékgyártók. Százas nagyságrendben folytattunk tárgyalásokat, és mire a vásár véget ért, 60-80 potenciális ügyfelünk volt, pedig amikor kimentünk, egyetlen nagy vevővel is elégedettek lettünk volna.

Ezután megint a cégépítés időszaka következett: hirtelen nagyra kellett nőni, hogy a nem várt mennyiségű igénynek határidőre meg tudjanak felelni. - Tanulságos év volt: kiderült, hogy a meglepetésszerű siker is nehéz helyzetbe hozhat egy céget. Az iGO My way száz százalékban magyar szellemi termék, kizárólag hazai fejlesztőkkel dolgozunk, de ez bizonyos fokú sebezhetőséggel is járt. Egyre nehezebb ugyanis megfelelő minőségű szakembereket találni, pedig tízesével tudnánk nagy tudású, tapasztalt programozókat felvenni.

A szűk keresztmetszet áthidalására a Nav N Go többek között elkezdte az egyetemi szakemberképzés támogatását ("ez hosszú távú befektetés, és nem is biztos hogy mi aratjuk le a gyümölcsét"), illetve bevezette a házon belüli képzést. - A céges kultúra elsajátítása csaknem ugyanolyan fontos, mint az a tudás, amit az új munkatársak a fejükben hoznak magukkal. Elsősorban az alkalmazkodást, az együttműködést és a csapatmunkát kell elsajátítani, ezt pedig a hazai egyetemeken, sajnos, nem tanítják.

Fazakas András szerint mindazt, amit egy cég megtestesít, annak az épületnek is meg kell jelenítenie, ahol dolgoznak. - Gyakran költöztünk, mert mindig kinőttük az aktuális irodánkat, és amikor új helyet kerestünk, sosem ismerhettük pontosan a növekedésünk határait. De ehhez a munkához kreatív környezetre van szükség: egyedi és "lakható" házra, ahol még dolgozni is jólesik. A szokásos acél-üveg irodaépület erre a célra nem felel meg. A (mindenkori) Nav N Go-székházat apróságok teszik különlegessé: a friss gyümölcs a folyosókon (csokoládéautomata nincs), a rekreációs szoba, a csocsó, a léghoki, meg a ház körüli park, ahová ki lehet ülni egy laptoppal, ha a négy fal között elakad az ötletelés. - Szervezetfejlesztőként talán annak örülök a legjobban, hogy több olyan kollégám is van, aki nyugati országokban, informatikai világcégeknél kezdte, onnan sikerült őket hazacsábítani. Ennek természetesen pénzügyi vonzata is van, de egyedül a pénz miatt senki sem fog idejönni. Többet nyom a latban, hogy a navigáció ma népszerű szakterület, ráadásul az itt dolgozók büszkék rá, hogy egy magyar vállalat ezen a területen be tudott törni a legnagyobbak közé.

- András nem hadvezéralkat, inkább stratéga és karmester - állítja róla Kaprinay Zoltán, a Ringier online tartalmakkal foglalkozó vezetője, amikor egykori T-Mobile-os kollégájáról faggatjuk. Szerinte a Nav N Go igazgatója lelkiismeretes és gondoskodó vezető, aki rengeteget dolgozik, "úgy kell elzavarni pihenni". És nem az irányítás szerez neki örömet, szeret együtt örülni a sikernek azokkal, akikkel együtt dolgozik.

Az operatív igazgató amúgy a családjával és a kutyáival tölti a szabadidejét (hogy ez pontosan mikor van, azt senki nem tudta nekünk megmondani: napi 16-18 órát dolgozik), hobbijai - a túrázás és a motorozás - nem viszik messzire a navigációtól.

A két éve a garázsból indult Nav N Go jelenleg az ágazat három vezető cégének egyike, olyan világmárkáknak szállít, mint a Sony vagy a HP. Jellemző a vállalat erejére, hogy amikor néhány hete szakított a tajvani Mióval (ez a gyártó a navigációs készülékek piacának egyik főszereplője csaknem tízszázalékos részesedéssel), az elemzők szinte egyöntetűen úgy vélték: a lépés nem a Nav N Go, hanem a Mio számára jelent nagyobb kockázatot. - A Mio eddigi sikereit a Nav N Go szoftvermegoldásaival - főként az egymást követő iGO My way verziókkal - érte el, márpedig ebben a szegmensben az alkalmazás talán még fontosabb is, mint maga a készülék - foglalta össze a helyzetet a legnagyobb hazai készülékforgalmazó képviselője.

- Időben észrevenni saját korlátainkat, a növekedés közben is megőrizni a vállalat eddigi, az ötletek áramlását segítő "hierarchiamentes" struktúráját, és ügyelni rá, hogy a fejlődés ne falja föl az itt dolgozók magánéletét - fogalmazza meg az előtte álló legnagyobb kihívásokat az operatív igazgató.

Fazakas András
Fazakas András
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.