Mi az oka, hogy egyre többen fordítanak hátat a pártnak kormányzásuk hatodik évének végén, amikor semmi külső krízis nem nyomja az országot, viszont az előző ciklus fele óta az unió tagjai vagyunk, miáltal lehetőségeink nőttek? És mégis.

A pártelnök-miniszterelnök felírta a megoldóképletet: demagóg, populista ellenzék, plusz saját hibák, ábrándok kergetése, valamint, és itt kitett egy érzelmi szorzójelet: az SZDSZ a maga reformblablájával, magas lovon fenn hordott orrával, szakértelem-hiányával. Ezek vitték volna el az emberek szeretetét. Mindez együtt - elrontott helyzet, amelyen változtatni kell. A reformok, vagyis az ország lehetőségeinek megtartása érdekében. A megfigyelő ilyenkor várja a folytatást, a mikéntet. Most kapta a biztatást és Horváth Ágnest, akinek mennie kell.

Az elemzés a zárt rendszerben jól működött. A hangulat forróvá vált, az elbátortalanodott szocialisták segítséget kaptak Gyurcsánytól. Különösen amikor kimondta, amit egymás közt ők már nem titkolnak: az SZDSZ az egyik fő oka a vesszőfutásnak.

Ha egy pártértekezlet arra való, hogy rítusközösséggé formálja a résztvevőket, akkor minden a legnagyobb rendben volt.

Ha nem is a másnap, de a harmadik nyomottnak látszik. Az SZDSZ-nek nemcsak arra kell válaszolnia, mit tesz, ha a minisztert, akivel a párt elégedett, mégis leváltja a kormányfő, hanem arra is, hogy Gyurcsány ezt sértések közepette teszi, mintha most látta volna elérkezettnek az időt arra, hogy Horn Gábor szavaira válaszoljon. Medgyessy Péter is ezt tette 2004-ben, amikor Csillag István menesztésére készülve odavágta, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, de utóbb bevallotta, hogy akkor már rég nem akart miniszterelnök lenni. Ez a vágya teljesült. Gyurcsány éppen fordítva: mentené az ország átalakításának a lehetőségét, s a továbbiakhoz is erőt érez. Azt azonban csak ő tudja, hogy miért kellett ehhez olyan helyzetbe hozni az SZDSZ-t, amire az vagy a koalícióból való kilépéssel, vagy csak valami roppant körülményes "mégis maradunk" koreográfiával válaszolhat.

Gyurcsány a sajátjai között azonban a maga javára fordította a helyzetet. A pártértekezlet előtti este az elnökségi ülés még nem ezt ígérte, s ez nagy teljesítmény. Most azt rossz elképzelni, mi történne, ha az MSZP és az SZDSZ kényszerülne közös zárt ülésre.

A konfliktus fókusza átcsúszott az SZDSZ-re, illetve Horváth Ágnesre. A felszín ezzel rendben is volna. Egy-két napig. A többi beláthatatlan. Pedig csak a népszavazást kellene megúszni.

Az értekezlet abban a tekintetben is zárt volt, hogy a politikán túli problémák meg sem jelentek. Nem vetődött fel, mi az oka, hogy a gazdaság állni látszik, a munkanélküliség, miként az adóterhelés: magas, a forint sérülékeny, az uniós csatlakozásnak nem mutatkoznak átélhető előnyei. Nem tudni, érzik-e még a szocialisták az ívet, amelynek ha ereszkedő ágán is vannak, de követhető az iránya, s azt sem, van-e célképzet a holtponton való túllendülésre. De még csak arról sem esett szó, milyen állapotban van a reformok eredeti célja, az igazságosság.

És ez így nem túl igazságos.