Olcsó áram jól lobbizó cégeknek

A miniszterelnök áttételes tulajdonában álló mosonmagyaróvári Motim Zrt. is tagja annak a szervezetnek, amely a Magyar Villamos Művek közleménye szerint tavaly egyes tagjai számára alacsonyabb áramárat ért el. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy pontosan kik is kapott közülük árkedvezményt - mert akik nyilatkoztak, azok nem.

A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. az Ipari Energiafogyasztók Fóruma Egyesület (IEF) által tavaly nevesített nagy áramfogyasztók számára az októberi nyílt áramárverésen kialakultnál alacsonyabb áron adta el a villamos energiát - derül ki az MVM tegnapi közleményéből, amely szerint a kedvezményben részesülő cégek ezért cserébe vállaltak bizonyos korlátozásokat. Az állami áram-nagykereskedő az Index azon cikkére kívánt így reagálni, amely részint az MVM neki adott hivatalos nyilatkozata alapján íródott, és amelynek állításait a friss közlemény sem cáfolta. Bár az MVM-közlés az árkedvezményes szerződések átláthatóságát hangsúlyozza, a külön megállapodások tényét azok tavalyi megkötése óta sem az MVM, sem az - egyébként sokat és sokszor nyilatkozó - IEF, sem az érintett cégek, sem a folyamatot ellenőrző hatóságok nem érezték szükségét nyilvánosságra hozni. Mi több, az MVM tegnap sem közölte az érintett cégek nevét és a rájuk vonatkozó pontos tarifákat.

Pedig sejthető, mely cégekből kerültek ki a kivételezettek. Tavaly októberben, az MVM idei árakat eldöntő áramárverése előtt ugyanis az IEF nevében több nagyfogyasztó olyan leveleket írt döntéshozóknak, amelyekben az üzemek áramárának jelentős emelkedése esetére beruházások leállítását helyezték kilátásba. Ezeket a miniszterelnök cégének tulajdonában álló Motim, a Borsodchem, a Magyar Alumínium (Mal), a Duna-Dráva Cement Művek (DDCM), a Nitrogénművek, az ISD Power (a Dunaferr erőműve) és a Dunapack írta alá.

Az árverésen aztán nagy áremelkedés alakult ki. Bár ellenkező információ híján mindenki azt hitte, hogy a tiltakozó cégeknek is legalább ezt kellett elszenvedniük, beruházások leállásáról azóta sem lehetett hallani.

Azután, hogy a kormányfő a korábbi MVM-párti álláspont helyett néhány hete az MVM feldarabolása és Kocsis István vezérigazgató menesztése mellett döntött, az iparágban hirtelen felelevenedett az a tavaly novemberi történet, miszerint egyes IEF-tagvállalatoknak, köztük a Motimnak, az MVM az árverésen felkínált áram helyett elkülönített egy áramcsomagot kedvezményesebb áron. Ez a mennyiség egyébként a hazai áramfogyasztás mintegy 5-10 százaléka.

Bár bizonyítékok nem kerültek elő, a miniszterelnök cégét is magába foglaló kör alacsonyabb áramárát sokan "nyílt titokként" kezelték. Azt azonban egyelőre nem vált ismertté, hogy a levelet író cégek közül végül ki kapott kedvezményt. A kérdésről lapunknak Gerezdes János, a Motim vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni. Szaniszló Mihály, az IEF elnöke az Indexnek még elismerte a lobbizás és az alacsonyabb ár összefüggéseit, ám tegnap már a megjelentek állítólagos pontatlanságai miatt nekünk nem kívánt nyilatkozni. Tolnay Lajos, a Mal elnöke az Indexnek cáfolta, hogy részesült volna ebből a kedvezményből. Az érintettek közül a legnagyobb árammenynyiséget felhasználó Borsodchem vezérigazgatója, Kay Kugler tavaly októberben még a Financial Timesban panaszolta: a magas magyarországi áramár miatt beruházásaik maradhatnak el. Lapunk ezzel kapcsolatos megkereséseire azonban az elmúlt hónapokban már elérhetetlennek bizonyult. A DDCM vezérigazgatója beteg, a sajtóosztály pedig a kérdéseinket üzleti titokra hivatkozva nem válaszolta meg. Szikla Zoltán, a Dunapack illetékes vezetője pedig kérdéseinket megelőzve úgy fogalmazott: bármit is kérdeznénk, abban nem nyilatkozik.

A miniszterelnök környezetéből lapunknak határozottan cáfolták, hogy Gyurcsány Ferenc, aki cégeit vagyonkezelésbe adta, bármilyen módon is eljárt volna a Motim vagy más cégek alacsonyabb áramtarifája érdekében.

A Nitrogénművek sajnos egyáltalán nem kapja olcsóbban az áramot - tudatta lapunkkal Blazsek István, a pétfürdői műtrágyagyár vezérigazgatója. 2008-as villamosenergia-szükségletük háromnegyedét az MVM októberi nyílt nagykereskedelmi árverésén a tavalyi áraknál mintegy 30 százalékkal drágábban szerezték be - tudatta. A fennmaradó negyedrésznyi igényt pedig - több áramkereskedő ajánlatából választva - az MVM kiskereskedelmi leányvállalatától, az MVM Partnertől vásárolták meg. Blazsek István kötve hinné, hogy az MVM Partnertől "speciális tarifával" vásárolnának: annak tarifaemelkedése ugyanis még a 30 százalékot is meghaladja. Úgy vélte: habár nem verték nagydobra, a magas energiaárak miatt az idénre tervezett hatékonysági fejlesztéseik jelentős részét átütemezték 2009-re. Ugyanakkor a Nitrogénművek "nem olyan cég", amely emiatt beszüntetné a termelést vagy külföldre költözne - tette hozzá.

A ISD Dunaferrt árammal ellátó ISD Power Kft. sem tud ilyen megállapodásról - tudatta lapunkkal Sándor Péter ügyvezető. Az áramot kizárólag az Energy Capital nevű kereskedőtől vásárolják. Ez a cég feltehetőleg Ukrajnából jut viszonylag olcsó, ám a tavalyinál több mint 20 százalékkal drágább áramhoz. De ez még mindig jobban megéri, mint az MVM aukciós áramából venni - tette hozzá. Az acélárak szárnyalása mellett azonban nekik e drágulás miatt még semmiféle beruházásukat nem kell visszafogniuk - szögezte le.

Bár a konkrét szerződéseket nem ismeri, ilyen típusú megállapodások ellen a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) nincs kifogása - közölte lapunkkal Horváth J. Ferenc, az ellenőrző hatóság elnöke. A világon mindenütt olcsóbb az áram azoknak a nagy gyáraknak, amelyek vállalják, hogy az áramellátás zavara esetén elsőként lekapcsolhatók a hálózatról - tette hozzá, az MVM érvelésével egybecsengően. A MEH elnöke úgy véli, ez a lehetőség bármely magyarországi vállalat előtt nyitva áll, abban az MVM egyik vevővel sem tett semmiféle kivételezést.

Munka a Motimban. Megkapta?
Munka a Motimban. Megkapta?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.