A kötelező bája és szeplői
Hopp Győzőné húsz éve dolgozik az Országos Széchényi Könyvtár kötelespéldány- osztályán. Ott volt már akkor is, amikor a Kádár-korszakban még 16 példányt kértek be a nagy állami nyomdáktól, s azok küldték is annak rendje és módja szerint. Igaz, a renitenskedés akkoriban még jobbára ismeretlen fogalomnak számított. A rendszerváltás után azonban a nagy nyomdák és kiadók több kisebb vállalkozásra szakadtak, illetve számtalan új alakult, s a nagy szabadság csakhamar szabadossággá csapott át, így a rendszer akadozni kezdett. A mélypont a kilencvenes évek végén következett be, amikor a helyzet már rendezés után kiáltott.
- Sikerült a harmadára csökkentenünk a köteles példányok számát, és elfogadtatni egy az EU-átlagnak megfelelő számot - emlékszik vissza Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Országos Egyesületének elnöke. Az 1998-ban megszületett törvényerejű rendelet hat plusz egy köteles példányt írt elő: hatot az OSZK-nak, a plusz egyet a megjelenési helyen üzemelő megyei könyvtárnak kell eljuttatni. (Budapesten ez a Szabó Ervin Könyvtár). Csakhogy néha ez is sok.
- A fő problémát az egyre drágább kiadványok beszerzése okozza, például a fotó-, ismeretterjesztő és képzőművészeti albumoké. Sajnos, olyan nyomda, illetve kiadó is akad, amelyik évekig nem küld semmit - magyarázza Hopp, az OSZK kötelespéldány-osztályának vezetője. (Jó tudni, hogy az évi termést a könyvtár maga tartja szemmel, ISBN-irodája révén.) A teljesítők és nem teljesítők aránya persze nem rossz (80, illetve 20 százalék), ám a kisebbség annál több borsot tör a könyvtárosok orra alá. Van, aki tudatlanságra hivatkozva ellenkezik, mások dacból, és a legtöbben számtalan trükköt próbálnak bevetni. Ekkor hosszas párbeszéd kezdődik, amelynek során a könyvtár igyekszik beszerezni a veszni látszó példányok minél nagyobb hányadát. Évente akad 10-20 eset, amikor ez sem vezet eredményre: ekkor már a hivatal jogásza küld felszólítást az érintett kiadóknak. A törvényben rögzített büntetés kötetenként ötvenezer forint (hat könyv esetén 300 ezer), s ez már rendszerint elgondolkodtatja a renitenskedőket. Ám ahhoz, hogy a '98-ban megállapított szankciónak valóban visszatartó ereje legyen, az osztályvezető szerint ideje lenne a büntetés mértékét megemelni. A köteles példányok behajtása májustól még hatékonyabb lehet, az OSZK osztályán ugyanis ekkortól már külön munkatárs foglalkozik a feladattal.
- Ne szépítsük: ez egy különadó, hiszen a beszolgáltatott példányok után még az áfát is be kell fizetnünk - magyarázza Kocsis András Sándor, a Kossuth kiadó igazgatója, hogy mi állhat a mulasztások hátterében. A legdrágább könyveket megjelentető kiadó évente 250 címet dob piacra - ezeket beszorozva hattal már jelentős összeg kerekedik ki. S bár Kocsis és Kúnos László, a Corvina kiadó igazgatója is elfogadja és fontosnak tartja a szabályozást, illetve egy országos gyűjtőhely meglétét, a törvényen még lehetne csiszolni. Ha például le lehetne írni a köteles példányok árát a nyereségadóból, akkor megszűnhetne a kettős adózás gyakorlata.
- Beszélhetünk európai átlagról, de akkor azt is említsük meg, hogy másutt nem szednek egyszázalékos kulturális járulékot a kiadóktól - magyarázza Kocsis. Ezt ugyanis többnyire a kultúrán kívüli szereplőktől szokás behajtani. Tisztességes kiadó mégsem követ el törvényszegést, hanem beszolgáltatja a kért példányokat, hangsúlyozza Zentai. Ezt kívánja a szakma íratlan etikája is. Ezt az álláspontot közvetíti az egyesület 140 tagjának, de rajtuk kívül több száz cég foglalkozik még könyvkiadással, akikre semmiféle ráhatásuk nincs. S hogy miképpen lehetne jobb belátásra bízni a szabálytalankodókat? Például csak az indulhasson a Nemzeti Kulturális Alap pályázatain - javasolta Zentai -, aki igazolni tudja a beszolgáltatás tényét. (Ez részben már most gyakorlat: az OSZK rendszeresen ad ki efféle igazolást.) Más kérdés, hogy az NKA fő forrása a kulturális járulékokból áll össze. A kör ezzel be is zárult...
