Merthogy a polgár szó jelentése koronként változó. Az ókorban például kizárólag az állam kormányzásában részt vevő döntéshozói elitet értették e terminuson, míg a középkorban már vagyoni helyzete függvényében válhatott valaki polgárrá (már ha férfinak született). Az újkorban aztán az egyéni és politikai szabadságjogok általánossá váltak Nyugat-Európában, és a polgár kategóriáját az állampolgárok összességére is elkezdték használni - miközben a társadalmi rétegek közti vagyoni különbségek természetesen nem tűntek el.

Magyarországon a polgárosodás jelentős késéssel, a reformkorban indult meg csupán, a nemesi értelmiség vezetésével.

A magyar liberálisok "nagy generációjában" az 1820-as, 30-as évektől kezdődően fogalmazódik meg, hogy a haladás útja, s nem utolsósorban a korabeli kormányzattal szembeni erélyesebb fellépés feltétele a jobbágyság felszabadítása és tulajdonhoz juttatása. A 48-as forradalommal új, polgári Magyarország születik (legalábbis papíron), amelyben már törvény előtti egyenlőség, mindenkire kiterjedő közteherviselés és népképviseleten alapuló törvényhozás van. Ám, hogy eztán sem egyenes ívű a fejlődés, azt jól mutatja Szelényi Iván szociológusnak az 1980-as évek végéről származó tézise, miszerint hazánk történelmét akár úgy is felfoghatjuk, mint egy újra és újra nekiveselkedő, de mindig meg-megtorpanó polgárosodási kísérletet. A rendszerváltozás utáni évek emellett arra is rávilágítottak, hogy érdemes különbséget tenni polgárosodás és középrétegesedés között, bár e két fogalom első látásra sokak számára akár szinonimának is tűnhet. (Erre Angelusz Róbert és Tardos Róbert mutatott rá bő egy évtizeddel ezelőtt.) Mert míg a Kádár-korszakban jelentősen felduzzadt a biztos egzisztenciával élő társadalmi közép, a polgárosodás tulajdoni és politikai feltételei közismerten nem voltak adva. 90 óta pedig ennek épp az ellenkezője történik: a magántulajdon szentsége immáron realitás, amiként a köz ügyeibe való beleszólás jogilag garantált lehetősége is, ám a demokratikus átmenetet követő tömeges nyugdíjaztatások és az egyik napról a másikra állás nélkül maradó tömegek láttán mégis a magyar középosztály jelentős gyengüléséről kell beszélnünk. (Érdekes fogalomtörténeti adalék, hogy a kilencvenes évek második felétől a magyar jobboldal szótárában a polgár szó deklaráltan egyet jelentett - néhány évig legalábbis biztosan - az antikommunista szavazópolgárok halmazával.)

Minthogy a felvilágosodás idején kialakult "bourgois-citoyen" fogalompár a mai napig mankóul szolgál a polgárság meghatározásával kapcsolatos tudósvitákhoz, érdemes ezek jelentését is vázolni. A burzsoá szemlélet szerint a polgári lét első számú kritériuma a vagyoni helyzet, míg a második megközelítés az állampolgári öntudatra, az önmagunkkal és közösségünkkel szembeni igényességre (leginkább a közügyekre való nyitottságra és tettrekészségre) fókuszál inkább. Egyszerűbben megfogalmazva arról szól e dilemma, hogy vajon az számít-e "valódi" polgárnak, aki létbiztonságban él, vagy aki emellett (vagy akár: ehelyett) hasznos tagja kíván lenni a társadalomnak, és belső késztetéstől vezérelve tenni akar valamit azért a közegért, amelyben él. Ez a kérdésfeltevés hasonló amúgy az értelmiséginek tartsunk-e minden diplomást kezdetű vitákhoz - rámutatva, hogy az iskolázottság kérdése is könnyedén játékba hozható a polgárosodásvitákban. (Megjegyzendő, hogy a XX. században a középosztály tartalma is némiképp kitágult: manapság már az igazi tulajdonnal nem rendelkező, szellemi foglalkozású alkalmazottakat is ide szokás érteni.)

Gyáni Gábor történész, a magyar polgárosodás kutatója szerint magabiztosan leszögezhetjük, hogy míg kezdetben - a XIX. században - a tulajdon élvezett nagyobb jelentőséget a polgár identitásában, ma ennek már kisebb a súlya. "A polgár történeti értelemben három dolgot jelent. Tulajdonbirtokláson alapuló önálló egzisztenciát, egy adott korban elérhető szabadságjogok hiánytalan birtoklását, és végül: civilizáltságot, kulturáltságot, gondolkodási önállóságot és felelősségérzetet, a polgáriasság kifejezésével jelölni szokott viselkedési kultúrát" - magyarázza Gyáni. Hozzátéve, mindezek nem egyforma mértékben határozzák meg egy adott kor polgári embertípusát, legalább kettőnek azonban mindig jelen kell lenni belőlük, hogy számolni lehessen a polgári lét valóságával. A történész úgy látja, ma elvileg mindenki polgár, aki állampolgár, a gyakorlatban pedig mindenki polgárként viselkedik, aki él az állampolgárságból fakadó szabadságjogaival. Ugyanakkor Gyáni határozottan azokkal tart, akik szerint a tulajdonosi lét önmagában még nem képesít a polgár kitüntető címére, fontosabb a mentalitás, az ethosz, a viselkedéskultúra terén felmutatott teljesítmény. "Nem érdemelheti ki ma valaki a polgár rangját és címét, ha nem él méltó, vagyis világunk civilizációs kívánalmainak megfelelő módon saját állampolgári jogaival" - mondja. Ez három dolgot jelent - részletezi a polgárosodás szakértője. Elsőként is a politikai jogok polgárias gyakorlását, vagyis a választópolgári öntudatot és aktivitást. Másodszor, a polgár mindig anyagi felelősséggel viseltetik a jóléti állam irányában, vagyis az adófizetési morál megléte jellemző rá. S végül: szolidaritást vállal embertársai iránt, azaz társadalmi felelősségérzet fűti. Gyáni kiegészítésként jelzi, hogy az életmód, életstílus valaha oly fontos definitív polgári értelme ma már szinte teljesen elenyészett, ezért megfoghatatlan. Vagyis nem hiszi, hogy e kategóriákkal manapság sokat tudnánk kezdeni.

Zsolt Péter szociológus - aki szintén több könyvében elemzi e témát - úgy fogalmaz, hogy a polgárosodási folyamat elemzésének kulcsa minden esetben, így Magyarországon is az, hogy a burzsoá, vagyis a tulajdonosi polgár, és a citoyen, vagyis a felelős állampolgár szerepei együtt járnak-e. "Az ideáltipikus példa erre a klasszikus svájci polgár. Van egy üzlete valamely nagyáruházban, e nagyáruház részvénytulajdonosa is egyben, emellett komoly pénzügyi tartalékai vannak a bankban, és még politikai ügyekben is aktív. Magyarországon ezek karakteresen elválnak egymástól, alig mondható el itthon valakiről mindez így együtt" - mutat rá a társadalomtudós. Aki éppen ebben látja a magyar polgári társadalom fő jellemzőjét. Zsolt Péter szerint erre vezethető vissza például az is, hogy Magyarországon nagyon nehezen akar kialakulni az a fajta mecénási magatartás, ami nyugaton oly természetes. Mert a nagytőkési lét és a közösségi szempontok nem találkoznak, miközben rengeteg, a közjó iránt elkötelezett értelmiségi van például, aki viszont napi anyagi gondokkal küzd.

A szociológus szerint azonban a fogyasztói társadalom kontextusát sem szabad figyelmen kívül hagynunk a jelenkori polgárosodás elemzésekor. Más világban élünk, mint a két háború között. Egy sajátos civilizáció bontakozott ki. Ebben a polgárosodás nem tudja ugyanazt jelenteni, mint egy generációkban gondolkodó, statikusabb társadalomban, ahol a polgári értékek a hagyományon, sőt a klasszikus polgárosodásnál a valláson alapultak - mondja. - Régen például az volt a jellemző, hogy csak több nemzedéken át lehetett elérni a nagypolgári státuszt. Ma ez másként van, amint azt a rendszerváltozás utáni újgazdag réteg megjelenése is mutatja, akik bizony nem hozzák magukkal otthonról a kulturáltság és a társadalmi felelősségérzet polgári értékeit.

Zsolt Péter azonban nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy felesleges emiatt keseregni, inkább elemezni, megérteni kellene a helyzetet. A frissen kialakult hazai menedzserréteg példáját hozza fel. "Látni kell, hogy a tisztán citoyen magatartás ma nem vezet ťgyőzelemreŤ. Mert ha valaki nem dicsekszik saját értékeivel és teljesítményével ebben a világban, vagy éppen nem a státuszának megfelelő az életvezetése, nem elég reprezentatívak a fogyasztási szokásai, akkor könnyen azt mondják rá, hogy sikertelen." A szociológus úgy véli, a megbízhatóságra, pontosságra, alaposságra törekvő polgári mentalitás e szférában is jelen van, ám nem valamiféle nemes etika motiválja ezeket, hanem az önérdek. "Érdemes megbízhatónak mutatkozni, mert akkor több megbízást vagy megrendelést fog kapni az ember. Ami egyben azt is jelenti, hogy ehhez a típusú polgárosodáshoz már felszínes módon, a külsőségek átvételével is lehet csatlakozni. Régen a közösségi tenniakarás miatt alapított valaki egyesületet vagy járt el jótékonysági rendezvényekre, és kulturális igényességből ment el színházba - ma viszont ez sokszor inkább afféle belépő jobb körökbe." Ezt az utánzásra épülő folyamatot Zsolt Péter playboy-polgárosodásnak nevezi.

A playboy-polgár szerep nem a siker következménye, hanem feltétele - mondja ki a tételmondatot a szociológus. Ami azt is jelenti, hogy egyben remek kiugrási lehetőség annak, aki alsóbb társadalmi rétegekből jön, vagyis valójában a "playboyok" hozzák a legtöbb dinamikát a jelenkori magyarországi polgárosodásba, mivel a maguk felszínes módján egyesítik a burzsóá és a citoyen szerepeit. Persze ha valaki beleragad a kizárólagos playboy-polgár szerepbe, akkor az üres, tartalom nélküli szerep marad csupán, de magát a jelenséget inkább üdvözölnünk kellene - szögezi le Zsolt Péter. Kiegészítve azzal, hogy társadalomtudósként nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire különbözik ez a nyugati életszínvonal elérésének vágyán és a fogyasztási szokások utánzásán alapuló polgárosodástípus a történelemből ismert régi polgárosodási mechanizmusoktól.

S hogy az eddigiekben vázolt erőtérben mit tehet az állam a honi polgárosodás gyorsításáért? Gyáni Gábor szerint célul tűzheti ki mind többek tulajdonhoz juttatását, ám ez talán a legkevésbé fontos és célravezető e téren. A történész szerint inkább az az állam dolga, hogy mindent megtegyen a vagyonbiztonság és a polgári szabadságjogok garantálásáért és betartásáért. "Amibe az is beletartozik, hogy az állam odahat, hogy a demokratikus politikai ethosz váljék feltétlenül uralkodó értékrenddé, nem utolsósorban a politikai elit példamutató viselkedése révén" - mondja a történész.

Védegyleti bál a hazai ipar termékeibe öltözött résztvevőkkel