A Házon kívül az RTL Klub egyik legjobb minőségi műsora. Készítői komolyan veszik a program címét: utánajárnak az ügyeknek, kilincselnek, kimozdulnak, az utcára, nem adják fel. Az ön egyik legmegrázóbb műsora nemrég a fogyatékos gyereküket nevelő szülők gondjairól szólt.

Mindig is szívemen viseltem a fogyatékos gyerekek és szüleik sorsát. Évek óta próbálunk együtt küzdeni azért, hogy elismerjék ezeknek a szülőknek az emberfeletti teljesítményét. Most ott tartunk, hogy a szülők a minimálbér felét kapják meg ápolási díjként. Pedig, ha valaki belegondol, egy ilyen szülőnek nem kis erőfeszítésbe kerül a fogyatékos gyerek nevelése, ápolása, gondozása. Ahogy ők fogalmaznak: ez 24 órás munka. A szülők nem szívesen mondanak le a gyerekükről, viszont kevés az olyan intézmény, ahol nappal, amíg ők dolgoznak, el tudnák helyezni a gyerekeket. Amit a fogyatékos gyerekek után ápolási díjként kapnak, vagyis a harminckétezer forint jóformán semmire sem elég. Ezek a szülők a méltóságért, a teljes életért küzdenek. Mindössze minimálbért kérnek, évek óta kérik, de hiába. A Házon kívül-nek többek között az is a célja, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzunk, amelyekre máskülönben nem nagyon jut figyelem. Az ápolási díj ügyében eddig inkább csak félmegoldások születtek. Attól tartok, hogy fél vagy egy év múlva, a szülőkkel együtt ismét meg kell keresnünk a döntéshozókat.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a műsoraiban a szülők is vállalják az arcukat.

A fogyatékkal élő gyerekek szülei nagyon elkeseredettek. Sokszor joggal érzik úgy, hogy nem törődik velük senki. De egyébként is azt tapasztalom, nem igaz az, hogy az emberek nem merik vállalni a véleményüket. Sokszor maguk a nézők jelentkeznek, hogy szívesen elmondanák a problémáikat. Beszélnének a politikusoknak, államtitkároknak, minisztereknek arról, ami bosszantja őket. Ezért elvisszük őket hozzájuk. Jobb lenne, ha a politikusok jönnének el velünk a családokhoz. De erre - kevés kivétellel - nem vállalkoznak. Ők nem szívesen beszélnek házon kívül.

A következő forgatása miről szól?

A fiatalok, középiskolások kábítószer-fogyasztása lesz a téma. Diákokkal, szülőkkel, tanárokkal beszélgetünk.

Berettyóújfalun született. Majd a debreceni Ady Endre Gimnázium irodalom-dráma tagozatán érettségizett.

Vidéki lány vagyok. Az osztályból többen ismert színészek lettek azóta: Gubás Gabi, Major Melinda vagy Botos Éva. Bár színész soha nem akartam lenni, de beszélni, és a lámpalázat leküzdeni mégiscsak a középiskolában tanultam meg.

Most is tanul.

A Budapesti Gazdasági Főiskolára járok. Közgazdász leszek, ha egyszer sikerül levizsgáznom számvitelből.

Amikor bekerült a médiába, hű maradt Debrecenhez. 1992-1997 között a Magyar Rádió, majd egy idő után, ezzel párhuzamosan a Magyar Televízió tudósítója volt.

A gimnázium után rögtön a mélyvízbe kerültem. Gyerekkori álmom vált valóra. A családomon gyakoroltam: híreket és tv-műsort olvastam fel nekik az újságból. Tizenkilenc évesen ifjúsági műsorokkal kezdtem, majd "kinőttem" magam, és csak ezután lettem tudósító. A szakmát a két közmédiában tanultam meg Debrecenben. Majd két éven át már Budapesten az MTV Gazdasági Híradójában, A Hét című műsorban és a Parlamenti Naplóban dolgoztam. Ez egészen 1999-ig tartott, amíg ki nem tiltottak a Magyar Televízióból.

Ezután az írott sajtóhoz került.

Igen, 2001-ig a Világgazdaságnál dogoztam. Teljesen más az írott sajtó, mint a televízió. Kicsit nyugodtabb, nem annyira pörgős, mint a tévé. De nagyon jó iskola volt ez is.

Majd az RTL Klub riportere lett.

Kifejezetten a Híradóhoz hívtak, gazdasági riporterre volt szükségük. Évekig híradóztam, majd három esztendeje indult el a Házon kívül. A műsort együtt találtuk ki, mi riporterek és Kováts Mihály felelős szerkesztő. Igyekeztünk megtalálni a módját annak, hogyan lehet fontos közéleti témákat "eladni" frissen, izgalmasan, érdekesen. Hogy a nézők, ha látnak egy-egy riportot, azt érezzék: a szüleimnek is ez a problémájuk vagy a barátom is ezzel küzd, de velük is megtörténhet mindaz, amivel mi foglalkozunk.

Időnként az RTL Híradójában is látom.

Ez december óta van így. Kéthetente egyszer kerülök sorra, reggel, de nagy szerencse, hogy ezzel együtt a Házon kívül-t is csinálhatom és nem kell választanom. A Híradó persze más műfaj. Néha még kicsit izgulok, de a "Jó reggelt kívánok!" után megnyugszom. A feszültség inkább akkor jön ki rajtam, amikor véget ér a Híradó.

Mint szó volt róla, irodalom-dráma tagozatos gimnáziumban érettségizett. Milyen könyveket vinne magával egy hosszú útra?

Ha most indulnék, Spiró György: Ikszek című könyvét biztosan elvinném, mert most ezt olvasom. Emellett Marquezt, Kunderát mindenképpen, de becsomagolnám Szerb Antal Utas és holdvilág-ját is. Úgy tudom, hogy Szabó István filmet forgat belőle. Nagyon kíváncsi vagyok rá. A bemutató előtt újra előveszem a könyvet.

Ha moziba megy, mire vesz jegyet: filmre vagy rendezőre?

Inkább filmre és hangulatra. Bevallom, van, amikor arra vágyom, hogy valami rettenetes, szappanoperaszerű filmre üljek be. Máskor meg éppen az ellenkezője tesz jót. A moziba járásnak szerintem a szó szoros értelmében vett ceremóniája van. Én szeretem a szertartásos dolgokat. Ezért is szomorú, hogy egyre ritkábban jutok el moziba. Vannak szerintem olyan filmek, amelyeket nem lehet DVD-n megnézni, mert nem ugyanazt az élményt nyújtják, mint az óriási vásznon.

Hallom, hogy egyik kedvenc drámaírója Strindberg.

A gimnáziumban olyan íróktól is olvastunk, akik nem annyira népszerűek, ismertek. Strindberg akkor nagy hatást tett rám. Érdekes, ahogyan a nőket látja. Állítólag gyűlölte őket. A drámatagozat a gimnáziumban ilyen szempontból is nagyon hasznos volt.

Amikor külföldre megy, hová utazik szívesen?

Toscanába bármikor. Nyáron pedig Provence-ban voltam. A barátaimmal megbeszéltük, hogy nyugdíjas éveinkre veszünk majd egy nagy házat Toscanában és mindannyian ott fogunk élni.

Jó ízlésük van. De a nyugdíjig még azért jócskán van idejük.

Ez igaz.