Hollók, sasok, fészkek és egyre több fióka Baranyában

Az elmúlt évtizedek programjainak köszönhetően örvendetesen megszaporodott több - korábban végveszélyben lévő - madárfaj Baranyában.

Hollóból például tavaly 43 pár költött a megyében, s ennek eredményeképp 128 fióka repült ki a fészkekből, pedig a Hunyadiak címermadara csaknem kipusztult a hatvanas években, s még 1987-ben is mindössze két pár holló fészkelt Baranyában. Bank László, a Magyar Madártani Egyesület baranyai csoportjának a vezetője elmondta, hogy idén az állomány további növekedésére lehet számítani, ám ennek pontos mértéke majd csak áprilisban derül ki, mivel akkortól az ornitológusok - távcsővel - megszámlálhatják a fészkekben mozgolódó fiókákat. Egyébként a hollópopuláció országszerte megerősödött.

A rendkívül tanulékony, mindenevő madár fél évszázada azért ritkult meg drámaian, mert a vadászok által a dúvadak irtására használt mérgek a hollókat is megtizedelték. Bár a dúvadak mérgezését már 1968-ban betiltották, a hollók újbóli elszaporodáshoz még évtizedek kellettek.

Ugyancsak látványosan megerősödött a rétisasok állománya Baranyában. Húsz évvel ezelőtt négy pár fészkelt a megyében, jelenleg huszonhárom. Baranya azonban legfeljebb öt-tíz új párt képes befogadni és eltartani, mivel a rétisaspárok a kotlási időszakban legalább száz négyzetkilométernyi "saját" területet igényelnek, a déli megye viszont csak 4457 négyzetkilométer.

Bank László szerint van esély arra, hogy a rétisas-populáció tovább erősödik a megyében. Ebben nagy szerep jut annak is, hogy az öt-hat kilósra megnövő, két és fél méter szárnyfesztávolságú, egymillió forint eszmei értékű ragadozó madár fészkelő- és táplálkozóhelyein megfelelő nyugalmat, biztonságos környezetet tudjanak biztosítani - ezeket a területeket még gazdáik is csak rendkívüli óvatossággal közelíthetik meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.