Pintérék - A démon gyermekei - új műsora a Szkénén szakasztott arra a srófra jár, mint az összes többi. Annyira hasonlít, hogy merőben különbözik. Azonos annyiban, hogy közhelyes családi történetet mesél el, de a babcsuszpájz dokumentarizmusát repülő csészealjakon szervírozva. Banalitást fokozza a fantasztikum.

 Azonossága abban rejlik, hogy körüljárják a munkásosztály fölsüllyedését lumpen-kispolgáriságukba. Ez a munkásosztály láncai helyett csak ingatlanait vesztheti el. Plasztikusabbá tételükhöz bizarr alapra helyezik vezérfonalukat. Kifogyhatatlan szellemességgel változtatják a hátteret, ami előtt a szólamokból, hivatalos és társadalmilag leromlott panelszövegekből összeálló diskurzusuk egyre rikítóbb. Mind kajánabb mélységeket mutatnak fel. Egyre kevésbé látnak kivezető utat. Most egy zsarnoki családanya brutális, nyílt színi megsemmisítése után, az addig, háromig számolni sem tudó Mónika – Friedenthál Zoltán – finom belső átalakulásában fölsejlik a jövő: a múlt megismétlése még rémesebb fokon. A színpad ábrázolta fejtetőre állított, bolond világnak legszembeszökőbb ismérveként nők alakítják a bajuszt viselő hímneműeket: Roszik Hella, Szalontay Tünde, Szamosi Zsófia. A csupaszarcúak a női szereplők: Friedenthál, Thuróczy Szabolcs, Pintér Béla (utóbb visszatér rendőrként bajuszt ragasztva, kétértelműen lágy, hiszékeny nyomozóként). Quitt László, mint szolgálósorsban tartott férj ugyancsak hordhat bajuszt, házi eunuchként. (Pedáns olvasóm megrótt egykoron, hogy Friedenthál Zoltán nevét a színlapnak megfelelően, de helytelenül Friedenthalnak írom. Szíveskedjem helyesen közölni a továbbiakban. Szíveskedjenek tudomásul venni, hogy a német név magyaros alakja használtatik. Tehát Friedenthál Friedenthál. Nem Fridenthal.)

Tamás Gábor díszlete nett, csinos, „japános”. Mi több: jappános. Gyakorlatias, tömör szcenikai tréfákra is alkalmas. Horizontálisan és egyaránt kihasználja a szűk teret. Mulatságos szcenikai hozzájárulása a játékhoz. Benedek Mari jelmezei kimeríthetetlenek a rossz ízlésű öltözködések ízléses kigúnyolásában.

Az egyházzene szakot végzett Kéménczy Antal, aki Fóton az Evangélikus Kántorképző Intézet orgonatanára, a Szkénén pedig Pintérék zongoristájaként működik, mint Floridor és Celestin Hervé: Nebántsvirágának zárdai orgonistája, egyszersmind operett karmester. Bartók, Kodály és Bartók-Kodály továbbhasznosítók harsognak, valamint Vincze Zsigmond: A hollandi mennyasszony operettjéből a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarországot elhegedüli Pintér Béla. A magyar zenei idézetek mellett izmos, erős zenét komponáló, drámai helyét-idejét szabatosan érző színházi muzsikusnak bizonyul Kéménczy.

Pintér Béla írta-rendezte A démon gyermekeit. Kényes ítészek felpanaszolták korábbi előadásaiknál, hogy művei nem igazi drámák, csakis az előadás lendíti fogyaszthatóvá párbeszédeiket. S hasonlóan a Mohácsi-testvérek darabjaihoz csak abban a színházban adható, ahova eredetileg készült. Átvétel, utánjátszás nincs. Anélkül, hogy értékmérőként alkalmaznánk, utalandó rá, hogy Londonban egy Shakespeare névvel színdarabtákoló legény sem számított bele az irodalmi kánonba, Párizsban, pedig Moličre csak alkalmi darabokat szerkesztett színpadi klisékből. A végítéletet engedjük át az utókornak. Elégedjünk meg azzal, hogy Pintér Béla és társulata tiszta ésszel, színpadi tudással, komoly humorral, makacs igazmondással sorozatban mutatják be (és tartják érdeklődés csökkenés nélkül) produkcióikat.